pus21majhet1.jpg

Heti program

2021. ápr. 26.  -  NB I.
Rangadóval zárjuk hazai meccseink sorát - jön az utolsó előtti forduló
Rangadóval zárjuk hazai meccseink sorát - jön az utolsó előtti forduló
banner_magy1.jpg

Budafokon aratott újabb sikerünkkel immáron negyvenhét pontot gyűjtve tanyázunk a bajnoki tabella negyedik pozíciójában. Előnyünk öt pont a két üldözőnk, az MTK és a Kisvárda előtt, plusz tizennégyes gólarányunknak köszönhetően pedig a hátralévő két találkozónkon elég minimum egy pontot szereznünk, hogy előkelő pozíciónk a záráskor is megőrizzük. Ugyanakkor büszkén tekinthetünk előre is, hiszen a dobogó harmadik helyén álló MOL Fehérvár mindösszesen csak három egységgel jobb nálunk, tehát a bronzérem is befogható távolságban van. Igazán izgalmas végjáték ígérkezik rangadókkal a végén. E hétvégén, egészen pontosan péntek este, ugyanis a második helyért küzdő Puskás Akadémia gárdáját fogadjuk*.

*Elképzelhető, hogy stadionunk kapui az utolsó hazai mérkőzésünkre már megnyithatnak, amint ezügyben klubunkhoz hivatalos információ érkezik az MLSZ-től, jelezzük szeretett szurkolóink felé.

Gyerünk, srácok, így tovább, nyerjük meg a maradék két találkozónkat is!
 
OTP Bank Liga, 32. forduló
2021. április 30., 20:00
PAKSI FC - Puskás Akadémia FC
Paks, PAKSI FC Stadion
 
pus21majhet2.jpg

Tartalékcsapatunk duplázik a héten, szerdán a Vác ellen idegenben, majd vasárnap a Hódmezővásárhely ellen idehaza lépnek pályára Szendrei Ákosék. Az U19 Újpestre utazik szombaton, míg az U17-re szerdán egy nyíregyházi túra vár, és hétvégén idehaza a Pécset fogadják. Az U16-hoz szombaton a Gyirmót, az U15-höz és az U14-hez vasárnap a Kecskemét érkezik. Az U13 kedden Szekszárdra látogat, szombaton az U12-vel együtt a Kaposvárt látják vendégül. A lányoknál a legidősebbek és a legfiatalabbak idehaza lesznek, előbbi a Magyar Labdarúgó Egyletet, utóbbi a Szekszárdot várja. Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban az LU16 Siófokon vendégeskedik.

*Az utánpótlásprogram a vírushelyzet miatt változhat!

Hajrá, Paks!

Részletek:

NBIII. Közép csoport, 32. forduló
2021. április 28., 17:00
Vác FC - PAKSI FC II
Budapest, BVSC-Zugló Stadion

NBIII. Közép csoport, 33. forduló
2021. május 2., 11:00
PAKSI FC II - Hódmezővásárhely FC
Paks, PAKSI FC Stadion
 
pus21majhet3.jpg
 
U19 „B” Csoport, 10. forduló
2021. május 1., 11:00
UTE - PAKSI FC
Budapest, UTE Atlétikai Stadion

U17 „B” Csoport, 5. forduló
2021. április 28., 14:00
Nyíregyháza Spartacus FC - PAKSI FC
Nyíregyháza, Nyíregyháza Városi Stadion

U17 „B” Csoport, 10. forduló
2021. május 1.
PAKSI FC - PMFC
Paks, PAKSI FC Stadion

U16 „B” Csoport, 10. forduló
2021. május 1.
PAKSI FC - Gyirmót SE Győr
Paks, PAKSI FC Stadion

U15 I. osztály, 26. forduló
2021. május 2.
PAKSI FC - KTE La.
Paks, PAKSI FC Stadion

U14 I. osztály, 26. forduló
2021. május 2.
PAKSI FC - KTE La.
Paks, PAKSI FC Stadion

U13 I. osztály, Dél-Nyugat 17. forduló
2021. április 27. 17:00
Szekszárdi UFC - PAKSI FC
Szekszárd, Szekszárdi Városi Sport és Szabadidőközpont

U13 I. osztály, Dél-Nyugat 18. forduló
2021. május 1.
PAKSI FC - Kaposvári Rákóczi BFLA
Paks, PAKSI FC Stadion

U12 I. osztály, Dél-Nyugat 18. forduló
2021. május 1.
PAKSI FC - Kaposvári Rákóczi BFLA
Paks, PAKSI FC Stadion
 
pus21majhet4.jpg
 
Leány U19 Közép-Nyugat csoport, 30. forduló
2021. május 1.
PAKSI SE - Magyar Labdarúgó Egylet
Paks, PAKSI FC Stadion

Leány U16 HNP Dél-Nyugati csoport, 18. forduló
2021. május 2., 10:00
Siófoki Bányász SE - PAKSI SE
Siófok, Siófok Utánpótlás Sporttelep

Leány U14 HNP Dél-Nyugati csoport, 18. forduló
2021. május 1. 16:00
PAKSI SE - Szekszárdi UFC
Paks, PAKSI FC Stadion
 
pus21majhet5.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök