szelvissza1.jpg

Szélpál visszatérőben!

2021. ápr. 28.  -  NB I.
Belső védőnk 127 nap kihagyás után a múlt héten, a Budafok ellen ismét pályára léphetett.
Belső védőnk 127 nap kihagyás után a múlt héten, a Budafok ellen ismét pályára léphetett.
banner_kvpafc21apr.jpg
 
Védelmünk oszlopos tagját a tizenhatodik fordulóban, az MTK elleni idegenbeli mérkőzésünkön láthattuk utoljára a pályán. Norbi a téli szünet előtti utolsó összecsapásunkon agyrázkódást szenvedett, amit ugyan a tavaszi rajtig bőven kipihent volna, ugyanakkor egy makacs sérüléssel is küzdött. Leszakadt csípő labrumát január negyedikén, artroszkópos műtéttel helyrehozták, a felépülés - melyet végigkövettünk - pedig bő négy hónapot vett igénybe. Több NBIII-as meccs után hatos számú játékosunk a harmincegyedik fordulóban ismét pályára léphetett. 
 
szelvissza2.jpg
Kép: budafokimte.hu 
 
„Vezetőedzőnk a múlt héten szólt, ha úgy alakul a budafoki mérkőzés, újra szerepem lehet, én pedig ennek felettébb örültem” - kezdte Szélpál Norbert. „Hosszú idő után utazhattam ismét az NBI-es csapatunkkal mérkőzésre, ami végre nagyon jól esett, majd a hetvenedik percben lehetőséget is kaptam. Nagy kihívás elé már nem néztem, hiszen 2-6-nál álltam be, de azért remélem, valamennyit így is hozzá tudtam tenni a csapat sikeréhez, illetve az a bő húsz perc igencsak kedvemre volt.” 
 
A 2020/21-es OTP Bank Ligából még két mérkőzés van vissza, adódik a kérdés tehát, hogy számol Norbi a Puskás Akadémia és a Kisvárda elleni találkozónkkal. „Szerencsére fájdalmaim már egyáltalán nincsnek, így keményen dolgozom, hogy mihamarabb kondicionálisan is visszanyerjem a régi formám. Erőteljesen edzem minden nap, hogy újra azon a szinten futballozhassak, mint a sérülésem előtt. Ha úgy van, a szezon hátralévő két meccsén is állok elébe az adódó lehetőségeknek” - így belső védőnk. 
 
Hajrá, Norbi! Hajrá, Paks!
 
banner_magy1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök