bozsmaj4.jpg

Újra a legkisebbeké volt a pálya

2021. máj. 12.  -  Utánpótlás
Önfeledt foci, több rendszerben.
Önfeledt foci, több rendszerben.
banner_pse.jpg

Május 9-én, vasárnap újraindulhatott a Bozsik-program a legkisebbeknél, így az U7-es és az U9-es csapataink nagy örömmel ismét pályára léphettek. A kicsik arcán pedig egyértelműen látható volt a boldogság, hisz’ hosszú idő után újfent önfeledten rúghatták a bőrt, az időjárás pedig mindehhez maximálisan partner volt. 

„A pandémia miatt a közelmúltban két hasonló esemény is elmaradt, a mostanit azonban már meg lehetett tartani” - számolt be honlapunknak utánpótlásszakág-vezetőnk, Péter Norbert. „Eseményünkön két régió is részt vett, csatlakoztak hozzánk a dunaföldváriak is. Sajnos a vírushelyzet miatt a csökkentett létszámot be kellett tartani, így csapatunk a Holler UFC-t és az Atomerőmű SE-t látta vendégül.” 

bozsmaj3.jpg

Ebben a korosztályban ugye minél több játék a cél, így a kicsik - szokás szerint - több csapatba szervezve futballoztak négykapus, kiskapus, nagykapus rendszerben is. Több állomáson folyt tehát az önfeledt, eredményektől független játék, gyakorlás, fejlődés és fejlesztés. 

U7-es gárdánk névsora 

Kern Gábor, Osztermájer Zalán, Pál Míra, Kónya Gábor, Kónya Gréta, Staub Mirkó, Hahn Flórián, Varjas Dominik, Bencze Csongor, Piskolthy Milán

Edző: Kollarics Zsolt

U9-es csapatunk névsora

Görbe Balázs, Földi Áron, Kern Richárd, Schmitzberger László, Erős Bendegúz, Gorjánácz Zorán, Szoó Tamás, Sreigervald Ákos, Farsang Roland, Görgics Nimród, Kontits Zoltán, Kőműves Márton

Edző: Kollarics Zsolt

"Csapatának legjobb teljesítményt nyújtó játékosa" elismerő oklevélben részesült: 

U7 - Osztermajer Zalán, Hahn Flórián 
U9 - Szoó Tamás

Mindenkinek gratulálunk, és ilyen elánnal tovább, gyerekek! Hajrá, Paks!

bozsmaj1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök