Pár egykori játékosunkat (és Böde Dánielt), valamint pályaedzőnket kértük meg, elevenítsék fel a 2005/06-os NBII-es szezont, mely végén természetesen az aranyérem mellé NBI-es tagság is járt, amit azóta is megszakítás nélkül, stabilan őrzünk. 

Benedeczki Ferenc kiváló védőnk és csapatkapitányunk volt, így emlékezett és gondolkozott az elmúlt tizenöt esztendőről. „A feljutásra csak és kizárólag jó szívvel lehet visszagondolni, főleg úgy, hogy abban az évben nem mi számítottunk az NBII egyik esélyesének. Pláne, ha azt is belevesszük, legtöbben akkor még dolgoztak a foci mellett, nem voltunk tehát profi játékosok. Végül meggyőző fölénnyel lettünk elsők. Hogy mi volt ennek a titka? A közösségünk, és itt a múlt idő nem is helytálló, mivel az a csapat a mai napig tartja a kapcsolatot egymással, sőt, még néha öregfiúk tornákra is eljárunk. Úgy vélem, 2006-ban senki nem gondolta, hogy zsinórban tizenöt évet húzunk le. Számomra külön büszkeség, hogy akkor csapatkapitányként lehettem ott, majd mostanra már, mint a klub egyik munkavállalója dolgozom a sikerekért, én is tizenöt éve. Annyi emlékem összegyűlt ez idő alatt, hogy arra talán kevés lenne a karakterszám is. Egy biztos, legyen minimum még egyszer ennyi időnk a legjobbak között.” 

Báló Tamás 2005. július 21-én érkezett városunkba, majd tizenöt(!) évet húzott le együttesünknél 2020 nyaráig. Nem nagyon akad tehát olyan, amit Ő ne élt volna át velünk az NBI-ben zöld-fehér szerelésünkben. „Nagyon kellemes és csak pozitív emlékeim vannak. Titkon úgy indultunk neki a 2005/06-os bajnokságnak, hogy majd megpróbálunk egy jó pozíciót kiharcolni a végére. Nem mertünk a feljutásban gondolkodni, de aztán, hála Istennek, kiváló társaság jött össze az öltözőben, ami annyira összekovácsolódott, hogy aranyérem és feljutás lett az eredménye. Öröm volt edzésre járni, vártuk a meccseket, még úgy is, hogy mellette dolgozni jártunk. Én például reggel öttől délutánig az erőműben melóztam, aztán jöhetett csak a futball. Biztos vagyok benne, anno sokan nem gondolták, hogy ilyen nagy utat járunk majd be. Bámulatos dolog, hogy immáron tizenöt éve folyamatosan ott a klub a legmagasabb osztályban, ez a folytonosság a mai világban ráadásul ritka is a labdarúgásban” - fogalmazott egyik leghűségesebb játékosunk. 

Kiss Tamást sem kell egy szurkolónknak sem bemutatni, ez egészen biztos, lássuk, Ő miképp merengett vissza 2006-ra és az azóta eltelt időszakra. „Nagyszerű és feledhetetlen élmény volt. Minden működött, kiváló és igazi nagybetűs csapattá értünk, melynek az lett az ajándéka, hogy kivívtuk a klub NBI-es szereplési jogát. Ha jól emlékszem, 2005-ben célként az első hármat tűztük ki, végül arany lett belőle. Félévkor már csalódottak lettünk volna, ha nem jutunk fel, még akkor is, ha a Felcsút volt az esélyesebb. Aztán álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ez minimum tizenöt évig fog tartani, most pedig itt vagyunk. Receptünk azóta változatlan: jó közeg, jó társaság, nagyszerű futballistákkal ötvözve. Nagyon bízom benne, hogy a húszas, a huszonötös és a harmincas évforduló is eljön majd, és így tovább a többi.” 

Böde Dániel 2006-ban még „kicsinek” számított, aztán egy ország láthatta, mire képes, mekkorára is nőtt. „Csak pazar emlékeim vannak, még akkor is, ha feljutásunkkor én még csak a szárnyaimat bontogattam. Büszkeségünk tovább növeli, hogy úgy sikerült elérnünk az első osztályt, hogy vagy munka, vagy iskola mellett focizott a csapat, félprofik voltunk tehát. Minden meccset élveztünk, nagyszerű társaságunk volt, ez volt a sikerünk kulcsa. Az viszont még keményebb, hogy már tizenöt év eltelt, ami nagyon hosszú idő. Ugyan bajnokok nem voltunk, de a 2011-es ezüstünk szerintem mindenki számára arannyal ért fel. Még vagy száz évet kívánok a klubnak az NBI-ben” - így ikonikus tizenhármasunk, aki lassan négyszázadik(!) első osztályú találkozójához ér. 

Varga László csatársorunkat erősítette feljutásunkkor, fejeseitől pedig mindenki rettegett, most játékosaink izomzatának frissességéért felel. „Úgy gondolom, aki azt ott átélte velünk, csak boldogsággal tud visszagondolni arra a szezonra. Bajnokságot nyerni azért még megyében sem egyszerű, nem ám, mikor a végén az NBI a tét. Én akkor már a rutinosabb játékosok közé tartoztam, így örültem a sok lehetőségnek, szenzációs volt minden. A többiekkel együtt imádtunk feljárni a pályára, szinte az volt az első számú otthonunk. Órákkal a tréningek előtt érkeztünk és órákkal később távoztunk a pályáról, ez aztán kifizetődött. Mindig is szerettem volna NBI-ben dolgozni, most pedig ott tartunk, hogy tizenöt éves évfordulónk van…, döbbenet, nagyon boldog vagyok. Ennek az egésznek talán az lehet a kulcsa, hogy mindenki nagyszerűen végzi a dolgát. Nagyon hálás és boldog vagyok, hogy én is azért dolgozhatok, hogy Tolna megyének legyen egy első osztályú futballcsapata.” 

Lengyel Ferenc vezetőedzőnk mellett Péter Norbert pályaedzőként ténykedett 2006-ban, szakemberünk így gondolt vissza azokra az időkre. „Úgy emlékszem, a 2005-ös szezont az esélytelenek nyugalmával kezdtük, viszont, ahogy alakítottuk, formáltuk a keretet, és az eredmények is jöttek, egyre jobban körvonalazódott, ebből lehet valami. Nagyszerű gárda jött össze, sok fiatallal, akik éhesek voltak a sikerre, Őket pedig a rutinosabb labdarúgóink támogatták. Ez az egyveleg mérkőzésről mérkőzésre egy kerek egésszé állt össze. A feljutás pillanatában az egészet egy óriási élménynek éltük meg, akkor a karrierem csúcsának neveztem az NBI-es tagság kiharcolását. Mindig az volt bennem, ha játékosként nem tudtam megvalósítani az álmaimat, akkor majd edzőként, összejött. Mai napig élénken élnek bennem a Budakalász és a Hévíz elleni meccsünk utáni ünneplés pillanatai. Az, hogy ez immáron tizenöt éve tart, óriási. Abban az időben, mikor feljutottunk, megannyi csapat töltött „egynyári” időszakokat az első osztályban, szerencsére mi nem ilyenek lettünk! Az első év után kellett bentmaradnunk, nehéz volt, de megcsináltuk. A csak magyar játékos koncepciónk, identitásunk pedig tovább mutatja, hogy a háttérben mekkora szakmai erők mozognak és dolgoznak napról napra.”