up21ertnyar.jpg

Utánpótlás-összegző 2021

2021. jún. 15.  -  Utánpótlás
Edzőink a szezon végeztével elemezték a mögöttünk hagyott évadot.
Edzőink a szezon végeztével elemezték a mögöttünk hagyott évadot.
banner_pse.jpg
 
U12-es és U13-as gárdánk nagyszerű szezont produkált, így mindkét fiatal korosztályunk a bajnoki tabella első felében végzett. A tízcsapatos, első osztályú, dél-nyugati pontvadászatban a 2008-as és a 2007-es korosztályunk is a negyedik helyen zárt a 2020/2021-es bajnoki idény végeztével. U12-es csapatunk nyolc győzelme mellé kilenc vereség csúszott be egy döntetlennel fűszerezve, harminchat lőtt, illetve harminchárom kapott gól mellett. Huszonöt gyűjtött pontjukat megannyi szép sikerrel érték el. Ősszel idegenben a Tatabányát 4-1-re, a Kaposvárt pedig 3-0-ra verték. Hazai pályán a PMFC ellen 2-1-es, a PVSK ellen 4-2-es, a Szekszárd ellen 2-0-s sikert arattak. Tavasszal 7-1-re nyertek idehaza a Puskás Akadémia ellen, Pécsen a PVSK-t győzték le 2-1-re.   
 
Egy korcsoportot ugorva U13-as gárdánk 11-2-5-ös mutatója és hatvankilenc szerzett találata a harmincegy elszenvedett gól mellett szintén negyedik pozíciót ért a szezon végén. Ősszel idegenben 7-0-val a Tatabányánál, 3-0-val a Kaposvárnál bizonyultak jobbnak, idehaza pedig a PMFC ellen 2-1-es, a Veszprém ellen szintén 2-1-es, a PVSK ellen 8-0-s és a Szekszárd ellen 16-0-s győzelmet abszolváltak. Tavasszal otthonunktól távol a Siófokot 3-0-ra, a PVSK-t 3-1-re és a Szekszárdot 12-0-ra győzték le, míg Pakson a Tatabányát 6-0-ra és a Kaposvárt 3-2-re verték, és harmincöt egységgel zártak. 
 
upapr17b.jpg
 
„Viszontagságos, hektikus idény volt megannyi zavaró körülménnyel. Rengeteg mérkőzésen kellett úgy felállnunk, hogy három-öt meghatározó játékosunk is hiányzott. Ennek egyik oka, hogy az U13-as csapatnak segítettünk, a másik a sérülések, betegségek. A tavasz úgy indult, hogy az első négy mérkőzésünk elmaradt, ellenfeleink a koronavírus-járványra hivatkozva lemondták a mérkőzéseket. Hiába volt tehát nagyszerű a felkészülési időszak, nem tudtuk a legjobb csapattal lejátszani a bajnoki mérkőzéseket. Mindezek ellenére sikeresnek értékelem az évet, hisz’ jónéhány játékosunk sokat javult, fejlődött. Fiatalabbként az idősebbek között is megállták a helyüket, a tanítható dolgokban sokat léptek előre és személyiségük is pozitív irányba fejlődött. Úgy látom, van négy-öt potenciális tehetség a keretünkben, akik idővel értékes és hasznos játékosai lehetnek a klubnak” - fogalmazott honlapunknak U12-es edzőnk, Sárai György.
 
U13-as trénerünk, Köllő Roland pedig így látta a szezont: „Hivatalosan 2021. január elején, a téli felkészülés kezdetén vettem át a csapatot. A viszonylagosan kisebb létszám miatt egyértelmű volt, hogy az U12-es korosztállyal közösen kell megoldjuk az edzéseinket, de ez nem jelentett gondot a gyerekeknek, hiszen különböző okok miatt ősszel is együtt edzett a két korosztály. Fizikálisan rendben voltak a srácok, annak ellenére is, hogy sérülések, betegségek, illetve karantén miatt többen hosszabb-rövidebb részeket hagytak ki a felkészülésből. Sajnos a bajnokság tavaszi felét a COVID miatt nem tudtuk időben elkezdeni, és gyakorlatilag teljesen ritmustalanul kellett lejátsszuk az egész tavaszi idényt. Ezen körülmények között gyakorlatilag nem lehetett reális cél a folyamatos fejlődés és jó teljesítmény leadása. A labdabirtoklás megkezdésekor sokszor túl hamar adtuk vissza a labdát az ellenfélnek, nem mindig tudtuk megbecsülni a nehezen megszerzett labdát, sokszor rossz döntéseket hoztunk ezekben a szituációkban, ebben sokat kell fejlődni. Ha nincs előrefelé lehetőség, a labda hátrafelé történő biztonságba helyezése többet ér, mintha eladnánk azt. Védekezésben is nagyokat hibáztunk, leginkább egyéni hibákról beszélünk, hiszen a védekező felállási formákat és rendszereket a játékosok fejben ismerik. Ezekből is kitűnik, hogy fejben és mentalitásban kell a legtöbb játékosnak fejlődni a későbbiekben. A pályán való kommunikáció és tájékozódás terén is előre kell lépnünk, csakúgy, mint a mindenáron való győzni akarás tekintetében is, ami reményeim szerint a jövőben egészséges csibészséggel is fog párosulni. A bajnokság vége felé az U12 korosztályú csapatunkból néhány játékos feljátszott hozzánk, örömteli, hogy ők teljes mértékben megállták a helyüket.”   
 
A házi gólkirályok: az U12-nél Steiner Zalánnak hat találata, Krausz Árminnak és Vargyas Botondnak öt-öt eredményes lövése lett. Az U13-nál Farkas Martin és Tojzán Zádor egyaránt tíz gólig jutott, míg Somogyi Bertalan nyolcnál állt meg.   
 
A fordulónkénti eredmények és a teljes tabella az U12-nél IDE, az U13-nál IDE kattintva található.  
 
siou123a.jpg 

U14-es és U15-ös csapatunk idén az országos tabella középmezőny végében zárt. Mindkét korosztályunk a tizenhat együttest számláló bajnokság tizenkettedik pozíciójában végzett, messze több pontot gyűjtve ugyanakkor a sereghajtóktól. 
 
Íme pár szép győzelem a szezonból: Az U14 ősszel 2-0-ra a Puskás Akadémiát, 2-1-re a DVTK-t, 2-0-ra a MOL Fehérvárt, 1-0-ra az Illés Akadémiát, 4-1-re a Kecskemétet, 3-1-re a Nyíregyházát, tavasszal 4-1-re az UTE-t, 2-1-re a Honvédot, 5-0-ra a PMFC-t és 3-0-ra a Kecskemétet, valamint a Nyíregyházát verte. Az U15 ősszel az Illés Akadémiát 2-1-re, a Kecskemétet 4-3-ra, tavasszal a Nyíregyházát 1-0-ra, a Vasast 2-1-re, a Ferencvárost 3-1-re, a PMFC-t 2-0-ra, az ETO-t és a Haladást 2-1-re, a Kecskemétet és az MTK-t 2-0-ra győzte le. 
 
„A cél az idei évre sem változott, a fő hangsúly a gyerekek képzésén volt, folyamatosan fejlődjenek, játékrendszeri ismereteik bővüljenek. Fontosnak tartottuk a tehetségek gondozását is, hiszen ebben a korosztályban is vannak értékeink. Kicsit speciális volt a felkészülésünk, hiszen az elmaradt mérkőzések miatt már február elején bajnoki mérkőzés várt ránk. A felkészülési időszakban, és a bajnokság első szakaszában a sok sérülés és betegség miatt rendkívül sok nehézséggel küzdöttünk. A bajnokság első felében ez látszott is a csapat teljesítményén, hiszen nem tudtuk minőségben azt a teljesítményt nyújtani, amit az őszi mérkőzéseink nagy részében. A bajnokság második felében már folyamatosan nagy létszámban és jó minőségben tudott együtt edzeni a csapat, és ezáltal fokozatosan javult a mérkőzéseken nyújtott teljesítmény is. Támadójátékunk javult a tavaszi idényben, hiszen több mint tíz góllal többet szereztünk, mint ősszel. A kapott gólok tekintetében pedig a középmezőnyben végeztünk. Amit még mindenképpen kiemelnék, az a gyerekek edzésmunkája volt, hiszen egész évben végig nagyon koncentráltan és fegyelmezetten végezték a gyakorlatokat. A bajnokság jól szolgálta a gyerekek fejlődését, hiszen hétről hétre erős csapatok ellen játszottunk, és ez folyamatos koncentrációt igényelt mindenkitől. Úgy gondolom, hogy minden előzetes várakozást felülmúlt a csapat teljesítménye, hiszen több akadémiát is megelőzve az „elitben” sikerült maradni” - így az U14-es szezonról edzőnk, Wiesner József
 
 upmaj18a.jpg
 
Lássuk, hogy értékelte U15-ös edzőnk, Haraszti Zoltán a szezont: „Úgy indultunk neki a bajnokságnak, hogy az U14-15 pontjai közösen fognak számítani a bajnokság végén. Ezért a célunk az volt, hogy közösen tartsuk meg az NB1-es tagságunkat, majd ez menet közben változott, végül mindenki saját magáért felelt. Hatalmas kihívás volt ez számunkra, mivel tudtuk, hogy az őszünk eredményességben nem úgy sikerült, ahogy azt elterveztük. Kilenc egységet gyűjtöttünk, ami nem volt egyensúlyban a pályán mutatott játékunkkal. Télen átszerveztük a csapatot, ami, úgy gondolom, jól sikerült, hiszen sokkal stabilabbak lettünk, mint előtte, és ez eredményességgel is párosult. Huszonöt pontot sikerült szereznünk a tavasz során, amivel biztosítottuk a következő évi tagságunkat is a kiemelt csoportban. Öröm volt nézni, hogy csapatunk hétről hétre felveszi a versenyt, sőt, sokszor játékban és eredményben is sikerült felülmúlni a nálunk magasabban jegyzett akadémiai csapatokat. Úgy vágtunk neki az utolsó két fordulónak, hogy csak két győzelemmel sikerülhet a bennmaradás. Ez végül sikerült, ami hatalmas dolog, jár a gratuláció a csapatnak. Véleményem szerint, amit elterveztünk, hogy a gyerekek folyamatos fejlődési mutatókkal rendelkezzenek, elértünk. Egyénileg, illetve csapatszinten is rengeteget léptünk előre.” 
 
A teljes góllövő listán Galambos János játékosunk huszonhárom találatával a második legeredményesebb játékos lett az U14-es mezőnyben. Az U15-nél házon belül Palóka Dávid kilenc találata volt a legtöbb, Őt Szabó Attila hét és Pupp Zétény hat góllal követte. 
 
A fordulónkénti eredmények és a teljes tabella az U14-nél IDE, az U15-nél IDE kattintva található.   
 
upapr13b.jpg
 
A legnehezebb dolga kétségkívül az U16-os, az U17-es és az U19-es csapatainknak volt, hisz’ az előző szezonban mutatott kiváló teljesítményüknek köszönhetően osztályt ugrottak. Legidősebbjeink így az elit tizenkettes mezőnyben viaskodhattak az ősz folyamán, ami fejlődés szempontjából mindenképp kiváló volt, majd a tavasszal egy teljesen új összetételű csoportban, hozott pontokkal fűszerezve játszottak.   
 
„Egy kimondottan erős bajnokságon vagyunk túl, amin ugyan a célunk nem sikerült elérnünk, de nagyon sok tapasztalatot szereztünk” - kezdte értékelőjét U16-os edzőnk, Mácsik Attila. „Csalódott vagyok, mert tavasszal nem sikerült újra kivívnunk a kiemelt bajnokságban való részvételt. Valami hiányzott a csapatból, és nem volt elég öt győzelem és öt döntetlen a négy vereség mellett, valamint az öt bónusz pont. A külső körülményekkel nem szeretnék foglalkozni, viszont a sérülések és a három kiállítás már komolyan érintett minket, hisz’ nem valami hosszú a kispadunk. Szerencsére volt a csapatunkban egy Pesti Zoltán, aki tizenhat góljával magasan a tavaszi B-csoport gólkirálya lett. Igen érdekes adat, hogy a szezonban lejátszott tizennégy mérkőzésen a félidőben egy alkalommal álltunk vesztésre, négy alkalommal döntetlenre, és kilenc alkalommal vezettünk, és ebből csak ötször tudtuk végül győztesen elhagyni a pályát. A második félidőt sok mindennel lehet magyarázni, a cserejátékosok nem igazán tudtak lendíteni a csapaton, több alkalommal felforgatott csapattal kezdtük a mérkőzéseket, továbbá valószínű, a figyelem sem tartott ki a második félidő végéig. Nagyon fájó pont viszont számomra a sok egyéni hiba, szinte tálcán kínáltuk az ellenfeleinknek a gólszerzést. Ebben az erős bajnokságban szinte minden mérkőzésünk háromesélyes volt, de biztos vagyok benne, hogy csak a fejlődésünket szolgálta. A pályán a játékunkban nem volt különbség senkihez képest sem, és ezt a következő szezonban be is fogjuk bizonyítani.” 
 
Itt fontos megjegyeznünk a tizenöt esztendős Pesti Zoltán teljesítményét, aki ősszel tíz, tavasszal tizenhat gólig jutott. 
 
up2021b.jpg  
 
A fordulónkénti eredmények és a teljes tabella IDE kattintva található.   
 
„Sajnos nem volt jó szezonunk” - ezek már Péter Norbert trénerünk szavai, aki az U17-es csapatunkért is felel. „A téli felkészülési mérkőzéseken sikerült elindulni egy biztató vonalon, de a Videoton ellen pótólt bajnoki mérkőzéssel egy óriási problémahullám vette kezdetét a csapatnál. A koronavírus miatt bevezetett digitális oktatás következtében az edzéslátogatottság is visszaesett, a vidéki településeken lakó játékosaink kevésszer tudtak megjelenni a foglalkozásokon a korábbi időszakhoz képest. Az alaphelyzetben is kevés játékosból álló keretet sérülések, betegségek ritkították meg hétről hétre. Így szakmailag nagyon nehéz értékelni, hiszen a tavasz folyamán egyszer sem tudtunk felállni ugyanabban az összeállításban. A csapat és a játékosok teljesítménye az előbb felsorolt okok miatt ingadozó lett, az egyéni hibák sorra kiütköztek a mérkőzések folyamán. Ennek ellenére próbáltunk becsületesen felkészülni a mérkőzésekre, és a maximumot kihozni a csapatteljesítményből. A mérkőzések többségében jobb erőkből álló gárdákkal találkoztunk, így a játékunk mindig a szervezettségen, az egységességen alapult, de mindegyik mérkőzésen volt periódus, amikor tudtuk birtokolni a labdát. A védekezésből támadásba történő átmeneteinkben mindig volt veszély, és a megszerzett gólokon kívül több veszélyes akciót is tudtunk vezetni egy-egy találkozón belül. A védekezésünkkel volt a legtöbb probléma, sajnos mindig voltak olyan koncentrációbeli hibáink, amiket az adott ellenfél azonnal kihasznált. A játékosok hozzáállásával két mérkőzés kivételével elégedett voltam. Az utolsó mérkőzést sikerült győzelemmel zárni - az NB I-es év első győzelme volt ez. Emellett az Illés Akadémia elleni mérkőzésen nagyon jó teljesítményt mutatott a csapat - még a vereség ellenére is. A következő szezon ettől csak jobb lehet, viszont ahhoz mindenkinek kritikusan értékelnie kell a teljesítményét, és többet tenni az előrelépés érdekében” - foglalta össze a meccsek képét Péter. 
 
Érdekesség és gólvágónk ebben a korosztályban is van: Zoltán Rafael a tavaszi nyolc találatával az összetett góllövő lista hatodik helyén zárt. 
 
A fordulónkénti eredmények és a teljes tabella IDE kattintva található. 
 
upapr13c.jpg
 
Végezetül az U19-et trenírozó Nagy Lajos összegzőjét olvashatjuk: „Őszi eredményeinknek köszönhetően a B-csoportban kezdtük a tavaszt, de ahogy ősszel, úgy tavasszal is sok negatív dolog ért bennünket, mely az egyébként is nehéz feladatot, a helytállást még nehezebbé tette.  Úgy érzem, bármit mondanék, magyarázkodásnak tűnne, ezért maradjunk a puszta tényeknél. Sajnos eredménysorunk sokat elárul a tavaszi teljesítményünkről. Tíz mérkőzés volt, melyeken kis plusszal eredményesebbek lehettünk volna. Három találkozó alkalmával nem sikerült úgy teljesíteni, ahogy szerettük volna, ezeken nagyon könnyűnek találtattunk, viszont volt egy kimondottan jó mérkőzésünk. Mindent összevetve a srácok jó hozzáállása és egy-egy jó egyéni teljesítmény kevés ezen a szinten, itt már négy-öt kell, és nagyon fontosak az egyéni képességek (technikai, fizikai és gyorsasági), ebben sajnos egyelőre ellenfeleink előttünk járnak. Fájó, de nagyon negatív éven vagyunk túl, de az sem biztos, hogy mindenről mi tehetünk” - summázta legidősebbjeink szezonját edzőnk.   
 
A fordulónkénti eredmények és a teljes tabella IDE kattintva található.   
 
Jó pihenést, srácok! Hajrá, Paks!   
 
Borítókép: U14

u19dv20a.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök