kinyikerk1.jpg

Kinyik Ákos nálunk folytatja

2021. jún. 21.  -  NB I.
Tapasztalt védővel erősítettünk.
Tapasztalt védővel erősítettünk.
banner_magy1.jpg

Örömmel jelentjük, Kinyik Ákos személyében megérkezett klubunk második 2021-es nyári igazolása. A huszonnyolc éves labdarúgóval hároméves szerződést kötöttünk, így a felkészülést az előttünk álló 2021/22-es évadra már csapatunk tagjaként kezdte. Kinyik DVSC-nevelés, de 2016 nyarától egyéves kölcsön kitérőt tett Budaörsön. A száznyolcvanhét centiméter magas játékosnak összesen százharminchat piros-fehér meccse van, NBI-es számlálója pedig nyolcvanegynél jár. 

kinyikerk2.jpg

„A nyár elején történt a Paks oldaláról a megkeresés, felvázolták az elképzeléseiket, ami egyezett az én gondolataimmal, így hamar sikerült is megállapodni. Úgy érzem, jó helyre kerültem, tavaly negyedik helyen végzett a csapat, és még majdnem a nemzetközi porond is összejött, aminek nagyon szurkoltam. Nem baj, majd idén kiharcoljuk. Szeretnék minél hamarabb beilleszkedni a társaságba, véleményem szerint ezzel nem lesz problémám, és szeretnék minél többet segíteni a pályán a csapatnak és a klubnak egyaránt” - fogalmazott honlapunknak a belső védő kontraktusának aláírását követően. 

Újdonsült igazolásunkról természetesen megkérdeztük Haraszti Zsolt ügyvezetőnket is. „Szerettünk volna a védősorunkban is versenyhelyzetet teremteni, Kinyik Ákos személyében pedig egy tapasztalt és rutinos belső védőt sikerült leigazolnunk.” 

Kinyik Ákosnak sikerekben gazdag paksi szezonokat kívánunk. Üdv’ a magyar csapatban, Ákos!

kinyikerk3.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök