nbiii2kor21a.jpg

Az NBIII-ban is jön a második forduló

2021. aug. 10.  -  NB III.
Szerda délután a Balassagyarmatot fogadjuk.
Szerda délután a Balassagyarmatot fogadjuk.
banner_pse.jpg

Második számú csapatunk kiválóan kezdte az új szezont, hiszen augusztus 1-jén elsőként idegenből hozta el a győzelemért járó három pontot az újonc gerjeni alakulat ellen. Tartalékcsapatunk a szomszédvárban 0-2-es sikert aratott, majd a Magyar Kupa első fordulója miatt a múlt hétvégén a harmadosztályban nem rendeztek fordulót. Ellenben ezen a héten két mérkőzés is vár fiatal tehetségeinkre. Elsőként szerda délután, hazai környezetben lépünk majd pályára a Balassagyarmati VSE ellen. 
 
A Balassagyarmat tavaly a keleti csoport hetedik helyén végzett, az idei évadban azonban már hozzánk, a közép régióba sorolódtak. A fehér-kékek első összecsapása a második félidőben a pálya elégtelen talaja miatt félbeszakadt Vácon, így pont nélkül érkeznek városunkba. 
 
nbiii2kor21b.jpg

Nehéz mérkőzésre számítok. Úgy tudjuk, ellenfelünk csoportváltása nem véletlen, hiszen Ők a középső régiót gyengébbnek ítélik, és nem titkolt céljuk a feljutás. Ennek függvényében az NBI-ből és az NBII-ből minőségi játékosokat igazoltak a nyáron. Nekünk a győzelem kulcsa az agresszív és intenzív játékban rejlik, tehát úgy kell futballoznunk, ahogy azt az egész nyár során és a Gerjen ellen tettük. - fogalmazott Kindl István vezetőedzőnk a soron következő mérkőzésük előtt honlapunknak. 

NBIII. Közép csoport, 2. forduló
2021. augusztus 11., 17:30
PAKSI FC II - Balassagyarmati VSE
Paks, PAKSI FC Stadion
 
Hajrá, Paks! Hajrá, fiatalok!
 
 nbiii2kor21c.jpg
NBIII., Közép csoport, 1. forduló: Gerjeni SK - PAKSI FC II 0 - 2 (0 - 0)
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök