szendtav1.jpg

Szendrei is a DAC-ban folytatja

2021. szept. 05.  -  NB I.
Ugyancsak saját nevelésű játékosunk, ugyancsak a szomszédos országba költözik.
Ugyancsak saját nevelésű játékosunk, ugyancsak a szomszédos országba költözik.
banner_magy2.jpg

Hahn János után Szendrei Ákost is magához igazolta a DAC. A még mindig csak tizennyolc éves tehetségünk kiváló eredményekkel és teljesítménnyel járta végig utánpótláskorosztályainkat, majd, miután NBIII-as tartalékcsapatunkban is rendre bizonyított, következhetett az NBI. Szendrei az élvonalban 2020. január 25-én, a Ferencváros otthonában debütált. Első góljára a hatodik élvonalbeli találkozójáig kellett várni, 2021. február 7-én a Budafokot fogadtuk, a 4-1-re megnyert mérkőzésünkön U-válogatott labdarúgónk a negyedik találatot szerezte az összecsapás hosszabbításában. Ezt követően, egy hónapra rá a Fehérvár ellen is jó játékot mutatott, közel járt az újabb gólhoz, ami aztán végül március 14-én, a Groupama Arénában jött meg. 
 
Ákos stabil és meghatározó NBIII-as szereplése mellett tizenegy NBI-es meccsig jutott zöld-fehér szerelésünkben, a 19/20-as szezonban háromszor, a 20/21-es évadban hatszor és a jelen, 21/22-es kiírásban kétszer kapott lehetőséget. Mától azonban a dunaszerdahelyi együttesben, a szlovák első osztályban folytatja.   

„Ákos játékjogaiért még Hahn János átigazolása előtt keresett meg a DAC sportigazgatója. Az opciót jeleztük fiatal játékosunknak, aki kérte, hadd próbálhassa meg ezt a lehetőséget, így a klub hozzájárult a döntéséhez. Ákos komoly tehetség, jelenleg is az U19-es válogatott tagja, nemzetközi karrierjéhez ez egy remek sansz, kívánjuk neki, hogy sikerüljön. Természetesen, mint minden paksi játékosunkat, Őt is bármikor szeretettel várjuk haza” - fogalmazott Haraszti Zsolt ügyvezetőnk a transzferrel kapcsolatosan. 

„Nagyon sajnálom, hogy távozom Paksról, hiszen igazi paksi gyerek vagyok” - ezek pedig már Szendrei szavai. „Nagyon szeretem ezt a várost és a klubot is, szinte minden ide köt. Mérhetetlenül boldog vagyok, hogy idehaza sikerült NBI-es játékossá válnom, itt mutatkozhattam be az első osztályban. Mindent köszönök az összes utánpótlás-, illetve felnőtt edzőmnek. Természetesen egyszer szeretnék majd vissza-, hazatérni” - így a fiatal csatár. 
 
Minden jót, Ákos! Kívánjuk, hogy fejlődj sokat, és továbbra is dinamikusan bizonyítsd tehetséged!
 
szendtav2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök