debu19fehor.jpg

Második mérkőzését is behúzta az U19-es válogatott

2021. okt. 10.  -  Utánpótlás
Debreceni Ákos ismét végig a pályán bizonyíthatott.
Debreceni Ákos ismét végig a pályán bizonyíthatott.
 banner_magy2.jpg
 
U19-es legjobbjaink hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtező tornán vívnak a napokban, ahol előbb szerdán Fehéroroszország ellen bizonyultak jobbnak (2-1), majd legutóbb, szombaton Észtország fiataljait is legyőzték (2-0). 
 
Jól tudjuk már, Tímár Krisztián keretében két paksi növendék is helyet kapott Debreceni Ákos és Vas Gábor személyében. Az első mérkőzés után mindkettőjükkel beszélgettünk érzéseikről, terveikről és meglátásaikról. 
 
Debreceni az első találkozót követően, az észtek ellen ismét kezdett, és újfent végigjátszotta a találkozót. Az újbóli siker, valamint a másik pályán kialakult eredmény (Ausztria - Fehéroroszország 1 - 1) következtében U19-es válogatottunk a keddi utolsó fordulótól függetlenül kiharcolta a csoportból való továbbjutást, melyhez szívből gratulálunk. 
 
Persze Debreceni és Vas is elmondta, szeretnék megnyerni mindhárom októberi találkozójukat, így egészen biztos, az utolsó, keddi összecsapásukat sem veszik majd félvállról. 
 
Hajrá, srácok! Hajrá, magyarok! 

Október 6. Fehéroroszország-Magyarország, 1 2, ETO Park, Győr  
Október 9. Magyarország-Észtország, 2-0, Alcufer Stadion, Gyirmót  
Október 12., Magyarország-Ausztria, 15.00, ETO Park, Győr 

Borítókép: mlsz.hu (Debreceni - felső sor, balról a harmadik)

banner_pse.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök