upokt1c.jpg

Legyőztük a Vácot és a Gyirmótot is

2021. okt. 12.  -  Utánpótlás
Az U17 és az U14 hozta a három pontot az hétvégéről.
Az U17 és az U14 hozta a három pontot az hétvégéről.
banner_pse.jpg

U17: Alap csoport, 7. forduló: PAKSI FC - Vác VLSE 1 - 0 (1 - 0)            

Kezdők: Herman, Perger, Ádám, Karaszi, Répási, Pesti, Berényi, Horváth K., Marsai, Binder, Szivós   

Cserék: Büki, Kispál, Berger, Horváth A., Marosi, Hubner   
 
Gólunkat Horváth K. 28’ szerezte.             

„A mérkőzés elejétől mi irányítottuk a játékot, birtokoltuk a labdát. A vendégcsapat jól megszervezte a védekezését, így nehezen tudtuk megbontani Őket. A szélekre vittük ki a játékot, és vezettük támadásainkat, aminek a huszonnyolcadik percben meg is lett az eredménye, Horváth Kevin talált a kapuba. A második játékrészben is mi birtokoltuk a labdát, de a kidolgozott helyzetek befejezésénél nem koncentráltunk eléggé. A Vác jól védekezett, valamint a kontratámadásaik veszélyesek voltak, de védelmünk a helyén volt - így Kollarics Zsolt edzőnk.      
 
Jó teljesítményt nyújtottak: Herman, Horváth K., Pesti, Binder, Ádám   
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.      

U16: Kiemelt csoport, 7. forduló: PAKSI FC - Vasas Kubala Akadémia 0 - 4 (0 - 3)           

Kezdők: Forster, Máté, Szilágyi, László, Pupp, Babos, Győrfi, Tóth, Ignácz, Szabó, Palóka 

Cserék: Bakodi, Gáspár, Somorjai, Tóth, Hekfusz, Köllő 

„Az eredmény elsőre egy sima vendég sikert tükröz, pedig nem így volt. Lehetett volna szorosabb is az eredmény, voltak lehetőségeink, de sajnos rendre rosszul oldottuk meg a végjátékokat. Gratulálok ellenfelünknek, akik könyörtelenül kihasználták a védekezésbéli hibáink” - beszélt meglátásairól trénerünk, Haraszti Zoltán.    
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.     

U15: Kiemelt csoport, 7. forduló: Ferencvárosi TC - PAKSI FC 6 - 1 (3 - 1)           

Kezdők: Ulbert, Kovács, Májik, Niklos, Éger, Marcsa, Galambos, Balogh, Vesza, Huber, Dörömöző 

Cserék: Wiesner, Lakatos-Lengyel, Soós, Tillman, Szabó 
 
Gólunkat Galambos 12’ szerezte.      

Az egyik legjobb játékerőt képviselő, és legjobb formában játszó csapattal találkoztunk, hiszen az elmúlt hetekben hat gólt rúgtak a tavalyi bajnok Debrecennek, valamint négy góllal múlták felül a Puskás Akadémia csapatát is. Jól kezdtük a mérkőzést, úgy gondolom, az első harminc-harmincöt percben nagyon jól játszottunk, védekezésben és a támadások felépítésében is sikerült megvalósítani, amit gyakoroltunk. Az első félidő utolsó részében már egyre jobban dominált a hazai gárda, és az adódó helyzeteit gólokra váltotta. A második játékrészben gyenge teljesítményt nyújtottunk, sajnos többen is „megadták” magukat, így alakulhatott ki ilyen különbség a mérkőzés végére. Összességében a minőségben nagy különbség volt az első és a második félidő játéka között, de biztató a jövőre nézve, hogy az első félidő nagy részében nyomást tudtunk gyakorolni egy nagyon jó képességű együttesre. Gratulálok a hazai csapatnak a győzelemhez - elemzett Wiesner József vezetőedzőnk.           
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.        

U14: Alap csoport (nyugat), 7. forduló: PAKSI FC - Gyirmót FC Győr 2 - 1 (1 - 0)        

Kezdők: Nagy, Budai, Orbán-Zaják, Szurma M., Bagó, Szurma Z., Rauf, Farkas, Farsang, Tanos, Tojzán 

Cserék: Péter, Biszak, Osztermájer 
 
Góljainkat Tanos 21’ és Tojzán 46’ szerezték.  

Küzdelmes mérkőzésen szereztünk három fontos bajnoki pontot. A pálya minden területén meg kellett küzdjünk a labdáért, jó kis összecsapás volt. Az első félidőben egy szép egyéni alakítás után jogosan megítélt büntetőből szereztünk vezetést, a második félidőben egy szöglet utáni kavarodás után lőtt szerencsés góllal növeltük az előnyünket. Ekkor már a folyamatos magas pressing eredményes is volt, labdákat tudtunk szerezni az ellenfél kapujától harminc méterre. Több lehetőségünk volt végleg eldönteni a találkozót, azonban az esélyeinket nem tudtuk gólra váltani. A győzelmünk nem forgott veszélyben, maximálisan elégedett vagyok minden játékos hozzáállásával. Örömteli, hogy előre tudtunk lépni az ellenfél szögleteinek levédekezésében - nyilatkozta Köllő Roland vezetőedzőnk.  
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.  

U13: Kiemelt csoport - Dél-Nyugat, 6. forduló: PAKSI FC - Vasas Kubala Akadémia 1 - 3 (0 - 0)            

Kezdők: Rostás, Krausz, Klem, Stier, Osztermájer, Száraz, Péter, Wiesner, Vargyas   

Cserék: Kákai, Kökény, Blága, Szoó, Pál   
 
Gólunkat Wiesner 31’ szerezte.        
 
„Nagyszerű mérkőzést játszottunk, jó tempójú és jó mentalitású játékkal, egy kiváló ellenféllel szemben. Benne volt a mérkőzésben a jobb eredmény is, és a hozzáállás, valamint időszakonként a játékunk is megfelelő volt, csak sajnos a kínálkozó lehetőségeinket nem tudtuk értékesíteni” - fogalmazott Sárai György.   
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.              

U12: Kiemelt csoport - Dél-Nyugat, 6. forduló: PAKSI FC - Vasas Kubala Akadémia 0 - 22 (0 - 0)            

Kezdők: Demeter, Tóth, Weisz, Kaltenecker, Kutasi, Niklós, Földi, Ágoston, Csötönyi   

Cserék: Nagy N., Nagy, Szücs.         
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el. 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök