csajokt19b.jpg

Háromból kettő a lányoknál

2021. okt. 19.  -  Női labdarúgás
Ezúttal az U16 és az U14 szállította a győzelmeket.
Ezúttal az U16 és az U14 szállította a győzelmeket.
banner_pse.jpg

Leány U19 Közép-Nyugat csoport, 7. forduló: PAKSI SE - Budaörs 2 - 4 (1 - 1)            

Kezdők: Lengyel, Ruff, Kiss, Trapp, Vass, Wiesner, Csere, Sereg, Kuklis, Lickert, Varga   

Cserék: Rupa, Asztalos, Tancsa   
 
Góljainkat Lickert 36’ és Csere 49’ szerezték.   

Három meghatározó játékosunkat kellett nélkülöznünk ezen a mérkőzésen, és ez nagyon meglátszott a játékunkon. Sok volt a pontatlan passz, a védelmünk teljesen átjáróház volt, nem meglepő, ellenfelünk főlényben játszott. Húsz perc elteltével a Budaörs megszerezte a vezetést, de szerencsére hamar válaszolni tudtunk rá. A második játékrész elején az egész mérkőzésen jól teljesítő Varga Tekla harcolt ki egy tizenegyest, amit értékesítettünk, 2-1 ide. Nem sokáig örültünk viszont, mert a nagyobb akarattal játszó ellenfelünk jobban teljesített a pályán, így sajnos gyorsan fordított - elemzett Radványi László vezetőedzőnk.     
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.  
 
csajokt19a.jpg  

Leány U16 HNP Közép-Nyugat csoport, 5. forduló: PAKSI SE - KISE 3 - 0 (1 - 0)           

Kezdők: Figura, Lusinszki, Árki, Szűcs, Bogdán, Szilágyi, Kapéter, Győrfi, Theobald   

Cserék: Fodor, Berecki, Zufall   
 
Góljainkat Szilágyi 26’, 70’ és Lusinszki 55’ szerezték.       
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.          

Leány U14 HNP Közép-Nyugat csoport, 5. forduló: PAKSI SE - Budapest Honvéd 4 - 1 (3 - 0)              

Kezdők: Reifschneider, Sallai, Nyúl, Feil, Horváth J., Szalók, Reiser, Migács, Horváth Dzs.   

Cserék: Kató, Szabó, Hüffner, Forrai, Selényi   
 
Góljainkat Horváth J. 14’, 18’, 21’, 57’ szerezte.   

„Nagy örömömre az előző mérkőzésen nyújtott remek játékunkat, ami akkor még nem párosult gólokkal, sikerült átmentenünk erre a hétvégi mérkőzésünkre is. Remek csapatjátékkal rukkoltak elő ismét a lányok, és ennek az eredménye ezúttal nem maradt el. Szép találatokat szereztünk, és megérdemelt győzelmet arattak a lányok. Gratulálok minden játékosnak a mutatott játékához és a győzelemhez - így Győrfi Péter edzőnk.      
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.  
 
csajokt19c.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök