puskbub1.jpg

Balogh: Csináljuk, megyünk tovább!

2021. nov. 22.  -  NB I.
Technikás középpályásunk a nyugodt téli szünetet is megemlítette egyik célként.
Technikás középpályásunk a nyugodt téli szünetet is megemlítette egyik célként.
banner_magy1.jpg

„Mindennél fontosabb volt, hogy újra győzzünk, hiszen az elmúlt találkozóink sajnos nem úgy sikerültek, ahogy azokat előre elgondoltuk, elképzeltük” - pillantott vissza hétfői beszélgetésünk elején Balogh Balázs a múlt szombati, Puskás Akadémia elleni sikerünkre (4-1). „Dacára rossz sorozatunknak az elmúlt hetekben, a játékunk nem volt rossz, és a helyzeteink is megvoltak, viszont a pontok nem jöttek. Volt ilyen periódusunk tavaly is. Most azonban mindenkinek egy nagy kő esett le a szívéről, lezártnak tekinthetünk egy ötmeccses nyeretlen etapot, ezáltal pedig kaptunk egy kis plusz önbizalmat a hétközi munkához. A szombati győzelmünk után nem szeretnénk semmit sem elkiabálni, megyünk, csináljuk tovább!” 



A felcsúti együttes ellen minden szekciónk jól végezte a dolgát, különösen az első félidőben, ám most Baloghtól középpályánk fontosságát kérdeztük, valamint arra is megkértük, térjen ki saját teljesítményére is. „Jocival és Kristóffal az a feladatunk, hogy minél több labdát begyűjtsünk és továbbítsunk előre, helyzetbe hozva ezzel a társakat. Egy-egy jó betöréssel, passzal tudunk még többet hozzátenni a játékunk képéhez. Jómagam a gólszerzésben javulnék, hiszen látom rá a sanszokat, csak ezeket sokkal jobban kellene kihasználnom. Most ezt szeretném kijavítani, és a következőkben én is bevenném a kapukat.” 

Ebben a naptári évben még egy DVSC, egy Honvéd, egy Újpest és egy MTK elleni mérkőzés vár ránk. Végül erre a sorra is kitértünk technikás labdarúgónk megszólalásában. „Nem ígérkeznek könnyűnek ezek a mérkőzések, amit már az első fordulók is megmutattak. A Debrecennel ugye ikszeltünk, a Honvédtól vereséget szenvedtünk, ugyanakkor az Újpestet és az MTK-t sikerült legyőznünk. Nehéz összecsapásokra számítunk, ahol mindenképpen maximális koncentrációra lesz szükségünk. A nyugodt téli szünet lehet egy közeli cél, viszont sokkal több potenciál van a csapatban. Keményen folytatjuk tehát, és már a DVSC-vel foglalkozunk, hiszen szeretnénk közel ragadni az élbolyhoz. Ehhez hátul minimalizálnunk szükséges a hibáinkat, elöl pedig folytatnunk kell a presszingelő felfogást. Az agresszív, támadó futball a mi játékunk, amit, ha a hétköznapokban jól kidolgozunk, bizakodva várhatjuk a hétvégéket.” 

Így tovább, srácok! Hajrá, Paks! A magyar csapat!

puskbub2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök