debolasz1.jpg

Ellenfeleket kaptak Debreceniék

2021. dec. 08.  -  Utánpótlás
Eb-selejtezős, elitkörös vetélytársakat sorsoltak az U19-es válogatottnak.
Eb-selejtezős, elitkörös vetélytársakat sorsoltak az U19-es válogatottnak.
banner_pse.jpg
 
Az UEFA szerdán tartotta az U19-es Eb-selejtező elitkörök sorsolását, melyben bizony válogatottunk továbbra is érdekelt, miután októberben megnyerte hazai rendezésű minitornáját. Érdekeltségünk pedig Debreceni Ákos és Vas Gábor révén adott Tímár Krisztián csapatában, sőt, Ákos az elmúlt mérkőzéseket rendre végigjátszotta a korosztályos legjobbak közt. A sorsoláson a huszonnyolc elitkörös válogatottat hét csoportba rendezték, ahonnan a tavaszi minitornák első helyezettjei jutnak majd ki a szlovákiai kontinensviadalra. Fiataljaink a második kalapból várták ellenfeleiket. 

U19-es válogatottunk végül az „1-es” jelű kvartettben kapott helyet, ahol Törökország, Izrael és Skócia lesz az ellenfele. 

„Mondhatni, örülök. Talán olyan kiugróan magasabban jegyzett csapat nem került a csoportunkba. A többieknél mind van azért egy-egy meghatározó nemzet, így jó sorsolásnak vélem a mait, sőt, talán a legjobb csoportba kerültünk. Úgy érzem, ezen csapatok ellen lesz esélyünk, és igazán megmutathatjuk, mire vagyunk képesek. Persze a törökök a csoportelsőség favoritjai, de senkit nem szabad lebecsülni, senki nem véletlen jutott el idáig, köztük mi sem. Ami pedig az én szerepem illeti, természetesen mindenki ellen a pályán bizonyítanék, majd meglátjuk” - így a csoportról Debreceni honlapunknak. Nem kis feladat vár tehát fiataljainkra, de bízunk a legjobbakban. 

Hajrá, magyarok! Hajrá, srácok!
 
Fotók: mlsz.hu
 
debolasz2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök