
Ribár Milán és Volter Patrik profi szerződést kapott
2022. júl. 07. - NB I.
Mindketten bizonyították, van bennük jövő.
Mindketten bizonyították, van bennük jövő.

A mai napon újabb két fiatal tehetségünk kapott profi szerződést klubvezetésünktől. Ribár Milán és Volter Patrik rendre bizonyítottak utánpótlásbázisunkban, valamint NBIII-as csapatunkban, így nem csoda, mostantól teljes szélességgel nyitva áll előttük az első osztály kapuja.
Ribár Milán Baján indította karrierjét, majd 2019-ben érkezett U17-es csapatunkhoz. „Nagyon örülök, hogy Pakson írhattam alá az első profi szerződésem. Úgy vélem, itt minden adott ahhoz, hogy a legtöbbet fejlődjek. A következő szezonban első körben az NBIII-as csapatban szeretnék alapemberré válni, aztán pedig természetesen a felnőtt csapat felé kacsintgatni. Az NBI-es gárdában nagyon tetszik a rutinos játékosok hozzáállása, a szélsők motiválnak leginkább, például Szabó János játéka” - fogalmazott a papírok aláírását követően 2003-as születésű bal oldali szélsőnk.

Volter Patrik tavaly nyáron érkezett NBIII-as gárdánkhoz, és egy percig sem tétlenkedett. A 2021/22-es szezonban tizenkét találattal házi gólkirályunk lett. Kiemelkedő szerepét még második számú csapatunk vezetőedzője, Kindl István is kiemelte szezonértékelőjében, illetve Patrik első osztályú együttesünk idei harmadik felkészülési mérkőzésén, a Siófokkal szemben is betalált, bizonyítva ezzel képességeit, elszántságát. „Egy évvel ezelőtt úgy érkeztem, rövidtávú célom, hogy profi szerződést kapjak, és azzal az NBI-es kerethez tartozzak. Nagyon boldog vagyok, hogy ez végül sikerült, és a magyar csapatnál írhattam alá első profi kontraktusom. Innentől a következő lépés, hogy mielőbb bemutatkozhassak az OTP Bank Ligában is” - így a tizenkilenc éves támadó középpályás.
Hajrá, srácok! Hajrá, Paks! A magyar csapat.

Volter Patrik és Haraszti Zsolt

Ribár Milán és Haraszti Zsolt
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
SHOP
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | Ferencvárosi TC | 33 | 63 |
2 | ![]() | Kecskeméti TE | 33 | 57 |
3 | ![]() | DVSC | 33 | 54 |
4 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 33 | 53 |
5 | ![]() | PAKSI FC | 33 | 49 |
6 | ![]() | Kisvárda Master Good | 33 | 43 |
7 | ![]() | Mezőkövesd ZSÓRY FC | 33 | 42 |
8 | ![]() | Újpest FC | 33 | 41 |
9 | ![]() | ZTE FC | 33 | 39 |
10 | ![]() | MOL Fehérvár FC | 33 | 35 |
11 | ![]() | Budapest Honvéd | 33 | 33 |
12 | ![]() | Vasas | 33 | 26 |
Kapcsolat információk
Paksi Futball Club
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök