pfccsalad.jpg

REAKCIÓ

2022. szept. 07.  -  NB I.
banner_magy1.jpg
 
A tegnapi Böde Dánielt érintő bejelentésünk után megannyi hozzászólás érkezett cikkünkhöz, ami teljesen természetes, hiszen Danit sokan szeretik és tisztelik.   
 
Pár hozzászólás azonban azt feszegette, hogy klubunk nem lép fel gondoskodó szándékkal az elmúlt időszakban csapatunktól távozó ikonjainkkal kapcsolatosan. Erre szeretnénk reflektálni pár mondatban:   
 
Báló Tamás NBI-es pályafutása után NBIII-as pályaedzői feladatot és NBIII-as játéklehetőséget kapott volna, Tomi azonban végül gazdasági okokból a Dunaújváros ajánlatát fogadta el.   
 
Bartha Lászlót klubunk segítette új csapathoz, miután az akkori vezetőedzőnk jelezte, nem számol vele az első osztályú keretben. Lacinak továbbá felkínáltuk, hogy labdarúgó pályafutása végén, és az edzői papírok megszerzését követően szeretettel várjuk vissza utánpótlásbázisunkba.   
 
Kulcsár Dávid átigazolásában is tevékenyen részt vettünk, mikor vezetőedzőnk közölte, kevés játékpercet tud ajánlani védőnknek, aki inkább Budapesten szeretett volna letelepedni.   
 
Böde Dániel esetében már hetekkel ezelőtt, mikor csatárunk a vezetőséghez fordult, hogy kevés játékperchez jut, klubunk felajánlotta a csapatmenedzseri feladatokat, továbbá az ahhoz szükséges tanulmányok támogatását. A végső döntést Daninak kell meghoznia.   
 
Minden távozó ikonunktól ünnepség keretében a legnagyobb tisztelettel köszöntünk el.   
 
Hajrá, Paks! A magyar csapat.
 
banner_pse.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 33 69
2 Ferencvárosi TC 33 68
3 PAKSI FC 33 53
4 DVSC 33 53
5 ZTE FC 33 48
6 Puskás Akadémia FC 33 46
7 Újpest FC 33 40
8 Kisvárda Master Good 33 40
9 Nyíregyháza 33 40
10 MTK Budapest 33 38
11 DVTK 33 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 33 22
33. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   3:0
  -   0:1
  -   2:2
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök