vargtorok1.jpg

Szükségünk van a következő hetekre - Varga

2023. jan. 15.  -  NB I.
Gólvágónk edzőmeccset értékelt, valamint saját helyzetéről is beszélt.
Gólvágónk edzőmeccset értékelt, valamint saját helyzetéről is beszélt.
banner_magy2.jpg
 
A Vojvodina ellen játszottuk a második törökországi felkészülési mérkőzésünket, melyen az elsőhöz hasonlóan sajnos szintén 1-2-s vereséget szenvedtünk. A játék képe viszont már teljesen máshogy nézett ki. A találkozó nagy részét irányítottuk, és megannyi helyzetet alakítottunk ki, míg a vajdasági alakulat két kontratámadását vezette végig sikerrel. „Igen, én is úgy éreztem, hogy sok lehetőséget teremtettünk, tehát több gólt kellett volna szereznünk” - nyilatkozott meglátásairól gólszerzőnk, Varga Barnabás. „Pontatlanok voltunk, ellenfelünk azonban élt a kevés helyzetével. Van miben fejlődnünk, például az utolsó passzokban, hogy csak egyet említsek. A keddi, utolsó tábori edzőmérkőzésünket már mindenképpen szeretnénk megnyerni. A bajnoki kezdésig még szükségünk van az előttünk álló két hétre. A csapat hangulatilag viszont nagyon egyben van, egy húron pendülünk.” 
 
Varga tíz gólnál jár az OTP Bank Ligában, és természetesen inspirálja a lehetőség, hogy Hahn és Ádám után Ő legyen a következő gólkirály. „Erőnlétileg jól érzem magam, de ahogy a csapatnak, úgy nekem is szükségem van még a következő hetekre. A helyzetkihasználásokban szeretnék javulni. A táborban egyébként jól érzem magam, de szerintem ezzel mindenki így van. Jól összekovácsolja a csapatot ez a Törökországban töltött másfél hét” - fogalmazott gólérzékeny csatárunk.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

vargtorok2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Újpest FC 3 6
2 Puskás Akadémia FC 3 6
3 Vasas 3 5
4 ETO FC Győr 2 4
5 MTK Budapest 3 4
6 Kisvárda Master Good 3 4
7 PAKSI FC 3 4
8 DVSC 3 3
9 Nyíregyháza 3 3
10 ZTE FC 3 3
11 Kispest-Honvéd 3 3
12 Ferencvárosi TC 2 1
3. forduló erdeményei
  -   12.31 10:00
  -  
Honvéd
2:2
  -   1:0
  -   5:0
  -   2:4
  -   2:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök