lenzskereszt2.jpg

Lenzsér és Nagy helyzetjelentése

2023. jan. 25.  -  NB I.
Mindketten nagyot ugrottak a hosszú rehabilitációs úton.
Mindketten nagyot ugrottak a hosszú rehabilitációs úton.
banner_magy1.jpg
 
Lenzsér Bence és Nagy Richárd komoly sérülésük rehabilitációját végzik. Belső védőnk jobb, középpályásunk bal térdének szalagjai szakadtak. Lenzsért a mezőkövesdi győzelmünk után, a kilencedik fordulót követően vesztettük el hosszabb időre, míg Nagyot a DVSC elleni sikeres találkozónkon kellett hordággyal levinni a pályáról még a nyolcadik kanyarban. Itt a legújabb helyzetjelentés hogylétükről:

„Minden a tervek szerint, és hála Istennek jól halad, épp ma futottam először” - kezdte Lenzsér, aki kezdésként tizenöt percet töltött a futópadon könnyű kocogással. „Ezek mellett törzserőt növelünk, valamint komplex előkészítő feladatokat végzünk a futáshoz és intenzitásának növeléséhez. Jelenleg a futáskoordináció stabilitása a lényeg. Február 2-án lesz a következő kontroll, aztán már mehetek is az erőnléti edzőhöz.”
 
Védőnket százhetvennyolc NBI-es mérkőzés után érte először ekkora kihagyás karrierje során, így nem csoda, várja már a végét, de közben folyamatosan a csapattal van. „Immáron három és fél hónapnál járok, de fejben erősnek érzem magam, nincs gondom, csinálom, amit kell. Persze a képzeletbeli centit vágom, és úgy látom, már több mint a felét letudtam. Hiányoznak a srácok, főleg, hogy minden mozzanatukat követem. A két interneten közvetített törökországi felkészülési mérkőzést is megnéztem, és várom a bajnokság újraindulását, persze annál jobban csak azt, hogy ismét az öltözőben legyek. A Fradi és a Kecskemét elleni hazai mérkőzésünkön természetesen a paksi stadionban a helyem.”

„Egyre jobban alakulok, egyre közelebb vagyok a csapatedzésekhez” - ezek már Nagy Richárd szavai, aki akár február végén, március elején már újfent teljes értékű edzést végezhet a többiekkel. „Egyelőre minden tréningem a konditeremben kezdődik, ahol a dinamikát fejlesztjük, illetve combizomtömeget növelünk. Kint már stabilan futok, így a labdás gyakorlatok is előkerültek. Most a cél, hogy a mozgások újra rögzüljenek. Március elején lesz az utolsó kontroll, ott teljes zöld lámpát kaphatok a visszatéréshez.”
 
Akárcsak a korábban szóló védő kollégájának, Nagynak sem volt még hasonló sérülése, így fejben neki is különösen oda kellett figyelnie a körülötte zajló dolgokra. „Nehéz időszak volt, ami megviseli az embert. A klubtól, a családól és a páromtól azonban megkaptam minden támogatást, ami óriási segítség volt az elmúlt hónapokban. Örülök, hogy már látom a fényt az alagút végén, pláne, hogy én is végig a csapattal együtt lélegeztem, és továbbra is ott leszek a lelátón, amíg nem térhetek vissza az öltözőbe.”

Kitartást és hajrá, srácok!

serultek22szept3.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Újpest FC 3 6
2 Puskás Akadémia FC 3 6
3 Vasas 3 5
4 ETO FC Győr 2 4
5 MTK Budapest 3 4
6 Kisvárda Master Good 3 4
7 PAKSI FC 3 4
8 DVSC 3 3
9 Nyíregyháza 3 3
10 ZTE FC 3 3
11 Kispest-Honvéd 3 3
12 Ferencvárosi TC 2 1
3. forduló erdeményei
  -   12.31 10:00
  -  
Honvéd
2:2
  -   1:0
  -   5:0
  -   2:4
  -   2:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök