uptavasz223.jpg

Indul az UP-tavasz!

2023. febr. 18.  -  Utánpótlás
Minden biztosított volt a téli felkészülési időszakban, tovább közelednénk az akadémiákhoz.

Banner Pse

Február utolsó hétvégéjén újraindulnak az utánpótlás-bajnokságok is. Az U19-es, az U17-es és az U16-os gárdánk együtt rajtol, míg az U15, az U14, az U13 és az U12 egy hétre rá vívja első 2023-as évi bajnokiját. „A munkánk folyamatában a tél nem hátráltatott bennünket” - kezdte Péter Norbert. „A klub maximálisan biztosította a zavartalan készülést, mi pedig sikerrel logisztikáztunk a pályáinkkal. Megoldottunk mindent, és úgy gondolom, kifejezetten jól álltunk bele a munkába. Igyekeztünk az őszből minden jót átmenteni. A csapatoknál voltak kisebb betegségek, de ezek nem zavarták a felkészülési időszakot.”
 
A bajnokság menetében az U15-től az U12-ig nincs változás, ám a három legidősebb korosztálynál korcsoportonként, az eredmények függvényében három szekcióra bontották az őszi tabellát, és így folytatódnak majd a küzdelmek. „Az U19 a „C” jelű csoportban játszik tavasszal, ahol többek között a Zalaegerszeg és az Újpest is, velük egyébként rendre jó és igazán haszon meccseket vívunk” - folytatta utánpótlás szakágvezetőnk. „Az U17 és az U16 a legmagasabb szinten, az „A” csoportban verseng, és így már az is biztos, a 2023/24-es kiírást is a kiemeltek között kezdik majd. Ez a fejlődés szempontjából nagyszerű. Itt ellenfeleink között tudhatjuk egyebek mellett az MTK, a Fradi és a Puskás Akadémia csapatát is. Csak pozitívum lehet, hogy ilyen találkozókat játszhatunk még egy évig biztosan.”
 
Végül pedig arra voltunk kíváncsiak, milyen tavasszal lenne elégedett Péter Norbert. „Szeretnénk, ha továbbra is abban a felfogásban és stílusban futballoznának a csapataink, amit a tavalyi szezon elején elkezdtünk. Szeretnénk tovább közeledni az elit klubokhoz, amit a pályán is megmutatnánk. Ezek mellett pedig a játékosok egyéni fejlődése továbbra is az első célok között szerepel, hogy minél felkészültebben érje Őket a felnőtt futball, ha lehetőségük nyílik rá.”
 
Hajrá, Paks! Hajrá, fiatalok!
Uptavasz223a

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök