zteele23marc1a.jpg

Huszonharmadszor a ZTE ellen

2023. márc. 03.  -  NB I.
Itthon egy hónap híján tizenhárom éve nem botlottunk a Zalaegerszeg ellen.

Banner Magy1

Csapatunk a 2022/23-as OTP Bank Liga szezon második körének utolsó találkozóján a ZTE gárdáját fogadja városunkban. Jegyinfromációk ITT.
 
A kék-fehérek elleni találkozásaink átlagosan 3.7 gólt hoznak mérkőzésenként, az örökmérleg pedig szinte kiegyenlített, hét sikerünkre hét döntetlen és nyolc vereség jut. Győzelmi számot egalizálhatnánk tehát szombaton. Ha csak a paksi randevúinkat nézzük a zalaiakkal, a tizenegyedik következik, öt siker a mi oldalunkon, kettő vendégeinkén három döntetlennel fűszerezve. A Zalaegerszeg utoljára 2010. március 31-én vitte el mindhárom pontot otthonunkból.
 
Az idei első, egymás elleni mérkőzésünk nagyon rosszul sikerült október közepén. A Zalaegerszegen rendezett találkozó 3-0-val ért véget, van tehát miért visszavágnunk soron következő ellenfelünknek.
 
Hajrá, Paks! A magyar csapat.
 
Zteele23marc2
 
A tavalyi kiírásban az első egymás elleni találkozásunkkor gólparádét rendeztünk, hiszen ötször is bevettük a hazaiak kapuját, amire a túloldalról éppen, hogy két válasz érkezett. A paksi visszavágót pedig 3-2-re pipáltuk ki a 2022-es naptári év első mérkőzésén. A harmadik randevúnk során mi és a Zalaegerszeg is átmentette gólszámait a második találkozóról, 2-3-as végeredménnyel hoztuk haza a három pontot.
 
 
 
Ez történt a 20/21-es évadban: 
 
Október közepén, városunkban Könyves Norbert szerzett vezetést a vendégeknek a huszonötödik percben, de Balogh Balázs még a félidő előtt egalizálni tudott. A pihenő után pedig egyértelműen ellenfelünk fölé nőttünk. Előbb Gévay Zsolt talált a kapuba alig három perccel a második játékrész kezdete után, majd a hetvenötödik minutumban Hahn János állította be a 3-1-es végeredményt. Az ’egerszegi visszavágón Szépe János szerzett vezetést a hazaiaknak igen korán, már a hatodik percben. A szünetre viszont mi mehettünk előnnyel, hiszen fél óra elteltével Bognár István, majd kicsivel később Hahn János is betalált a zalaegerszegi kapuba, 1-2. A második játékrész legelején Favorov Artem egalizált. A hetvennegyedik percben Bognár újbóli találatával ismét nálunk volt az előny, amit tíz perc alatt sikerült is eladnunk, Babati Benjámin és Könyves Norbert szerzett gólt a kék-fehéreknek, 4-3. A mérkőzés hosszabbításában végül Papp Kristóf mentett egy pontot számunkra, 4-4 lett a vége. A szezon harmadik Paks - ZTE randevúját városunkban rendezték. Az 1-1-es végeredményt a mindkét félidő elején szerzett egy-egy találat alakította ki. Kálnoki-Kis Dávid a tizennyolcadik, míg Böde Dániel az ötvenedik percben szerzett gólt... 
 
 
 
A 2019/20-as idény:
 
A szezon egymás elleni összecsapásaiból - melyek színhelyei szintén Zalaegerszeg, Paks, Zalaegerszeg ritmusban következtek - számunkra az utolsó kettő sikerült említésre méltóan. 
 
Az első körben, szeptember végén a Zalaegerszeg begyűjtötte a három pontot ellenünk, holott Böde Dániel gyönyörű kapáslövésével mi szereztünk vezetést a kilencedik percben... A paksi találkozón azonban visszavágtunk, hiszen Kelemen Dávid és Böde Dániel szépségdíjas találataival 2-0-s győzelmet arattunk. A harmadik meccs pedig igazán a szív diadala volt. Az akkor még csapatunk mezében futballozó Könyves Norbert majd’ negyedóra után megszerezte számunkra a vezetést, viszont a szünetre már Bobál Gergely találatát követően sajnos egállal vonultunk. A második játékrész nem indult jól számunkra, hiszen előbb Szélpál Norbert vétett öngólt, majd Bobál volt ismét eredményes a hetvenegyedik percben. Ekkor talán mindenki úgy gondolta, eldőlt a mérkőzés, nem így volt. Tíz perccel a vége előtt Böde Dániel értékesített egy jogos büntetőt, a hosszabbítás utolsó momentumaiban pedig Balogh Balázs lőtt távolról a kapuba. 3-3 lett tehát, mellyel felettébb értékes egy egységet szereztünk az akkori bajnoki hajrában.
 
 
 
 
Egy kis történelem
 
Első találkozásunkkor 2006. október 21-ét írtunk. A Pakson rendezett premierre kellemes emlékekkel gondolunk vissza, hiszen a gólnélküli első félidőt követően az 50. percben Buzás Attila, a 69-ben pedig Kiss Tamás szerzett gólt. Válasz a túloldalról nem érkezett, így mi örülhettünk a végén. A kereken fél évvel később rendezett visszavágón sajnos mi maradtunk találatok nélkül, míg a ZTE négyszer volt eredményes. 
 
A következő szezon nem alakult jól számunkra, idegenben és hazai pályán is vereséget szenvedtünk. 
 
A 2008/2009-es évad egymás elleni párharcai Zala megyében kezdődtek, ahol az első játékrész szintén nem hozott gólt. A második negyvenöt percben viszont kettő találatot is szereztük, Tököli Attila a 61. játékperiódusban volt sikeres, viszont negyed órával később Kriston Attila vétett öngólt, mellyel egalizálta a Zalaegerszeget. 1-1 lett a vége. A paksi visszavágón már talán nem is volt meglepetés, hogy a mérkőzés első felében egyik oldal sem talált a kapuba. A második félidő elején Balázs Zsolt juttatta vezetéshez a kék-fehéreket, amit a 65. percben Tököli Attila egyenlített ki. Több gól nem esett a találkozón, így ismét megosztoztunk a pontokon. 
 
Pénteki ellenfelünk ellen vívott párharcaink a 2009/2010-es bajnoki idényben ismét számunkra feledhetőre sikeredtek. Zalaegerszegen 2-1, Pakson 1-2.
 
A kilencedik egymás elleni fellépésünk alkalmával, a 13. percben Kamber Dorde szerzett gólt városunkban, de 15 perccel később Montvai Tibor egalizált, majd Kiss Tamás találatával még az első félidőben megfordítottuk az állást. A szünet után a ZTE pörgött fel előbb, és Rajcomar Prince révén két perc elteltével ismét döntetlent mutatott az eredményjelző. A hátralévő csaknem egy teljes félidőben nem született újabb gól. 2-2-vel zártuk ezt a meccset. A visszavágót ellenfelünk 1-0-val hozta le. 
 
2011 őszén, Pakson, bár becsülettel küzdöttek a zalaiak, végül nem kegyelmeztünk nekik. Bartha László a 33-ban, majd Szatmári Lóránd a 48. percben talált a vendég hálóba. Stabil előnyünk ugyanakkor 15 perc után, 3 perc alatt elolvadt, miután Máté Péter szinte egymás után szerzett két gólt. Magasföldi József a 71. percben ismét előnyhöz juttatott bennünket, majd 9 perccel a hármas sípszó előtt Kiss Tamás állította be a 4-2-es végeredményt. Egerszegen Kocsárdi Gergely révén az első húsz perc elteltével a hazaiak vezettek, amit egészen a 82. percig tudtak őrizni. Szatmári Lóránd mentett pontot, és 1-1-gyel zárult az a viaskodásunk.
 

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök