kte23aprlive4.jpg

Bognár: Nyugodt voltam a szünetben

2023. ápr. 28.  -  NB I.
Vezetőedzőnk értékelésében kiemelte a cserék lendületét.

Banner Magy1

„Az első félidőben elégedetlen voltam a játékkal, egyáltalán nem futballoztunk, akadozott a gépezet. A második játékrészben jól sült el a hármas cserénk. Beálló játékosaink sokat lendítettek a csapaton. A végén nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna, hiszen többször is kapura vezethettük a labdát létszámfölényben. A második félidő játéka alapján megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot. Élvezhető volt a mérkőzés, bár hiba volt ekkora előnyt adni a hazaiaknak. A szünetben nyugodt voltam, mert benne volt a levegőben az egyenlítésünk, vagy a fordításunk is. Örülünk a dobogós helynek, de vannak még mérkőzéseink, melyeket le kell játszanunk, hiszen a nyakunkon a riválisok. Meccsről meccsre kell haladnunk, nagy terveket egyelőre ne szövögessünk még” - így vezetőedzőnk, Bognár György az újabb sikeres találkozónk után.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Újpest FC 3 6
2 Puskás Akadémia FC 3 6
3 Vasas 3 5
4 ETO FC Győr 2 4
5 MTK Budapest 3 4
6 Kisvárda Master Good 3 4
7 PAKSI FC 3 4
8 DVSC 3 3
9 Nyíregyháza 3 3
10 ZTE FC 3 3
11 Kispest-Honvéd 3 3
12 Ferencvárosi TC 2 1
3. forduló erdeményei
  -   12.31 10:00
  -  
Honvéd
2:2
  -   1:0
  -   5:0
  -   2:4
  -   2:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök