lup23maj9.jpg

Nem a lányok hétvégéje volt

2023. máj. 09.  -  Női labdarúgás
Három csapatunk egyike sem örülhetett.

Banner Pse

Női NBII. Nyugati csoport, 19. forduló: Pápai ELC - PAKSI SE 6 - 1 (5 - 0)

Kezdők: Lengyel, Lusinszki, Somogyi, Bárányos, Sereg, Boda, Kiss, Horváth, Kapéter, Győrfi, Marosi

Cserék: Bogdán, Árki

Gólunkat Horváth 75’ szerezte.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

Leány U16 HNP Dél-Nyugat csoport, 16. forduló: PAKSI SE – UTE 0 - 7 (0 - 5)

Kezdők: Ignácz, Malomsoki, Zoltán, Peák, Kollár, Bálint, Subi Anett, Subi Anita, Papp

Cserék: Pirisi, Darin, Szakál, Mucz

A listavezető Újpest csapatát fogadtuk, aki idén még nem talált legyőzőre. Nehéz mérkőzés elé néztünk, és az volt a célunk, hogy elkerüljük a nagyarányú vereséget. Vendégeink az első játékrész elején gyorsan eldöntötték a három pont sorsát. Végig nagy fölényben futballoztak, ugyanakkor mi egyáltalán nem játszottunk alárendelt szerepet. Több támadásunk is volt, sok helyzetet alakítottunk ki, de sajnos nem tudtunk becsületgólt szerezni. Gratulálok az ellenfélnek és a mi lányainknak is a jó játékért - nyilatkozta Radványi László vezetőedzőnk.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

Leány U14 Dél-Nyugati csoport, 19. forduló: FTC - PAKSI SE 12 - 0 (3 - 0)

Kezdők: Migács, Szabó, Pálinkás, Sallai, Németh, Reiser, Forrai, Horváth, Selényi

Cserék: Molnár, Szalók, Kató, Balogh

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök