alomjegy.jpg

Játékosaink már vettek álomjegyet

2023. máj. 10.  -  Klub
Böde Dániel meccsmeze pedig licitre vár.

Banner Magy1

A Ments Életet Közhasznú Alapítvány az ÉLD ÁT Utazási Iroda támogatásával, az MLSZ és a Montenegrói Labdarúgó Szövetség közreműködésével fantasztikus programot szervez beteg gyerekeknek. Egy álomutazást Montenegróba, ahol a magyar válogatott EB-selejtező mérkőzésén szurkolhatnak kedvenc csapatuknak.

Ezeknek a gyermekeknek talán sosem volt lehetőségük arra, hogy a tengert lássák, de most ezt az élményt is átélhetik. A tengerparton tölthetnek három napot, hajókiránduláson vehetnek részt, majd szoríthatnak a magyar válogatottnak a mérkőzésen. Ez egy olyan élmény lesz számukra, amelyre mindig örömmel fognak visszaemlékezni.

Az alapítvány 50 főt - minimum 25 beteg gyermek és egy-egy szülő kísérő - szeretne busszal utaztatni és szállodában elhelyezni a négynapos út során. Az előzetes számítások alapján ennek több millió forint lesz a költsége. A pénz nagy részét mezárverésekből és 1.000 Ft-os álomjegyekből szeretnék előteremteni, amire egy külön kampányt indítottak, de minden felajánlást hálával fogadnak.

A kiváló kezdeményezéshez klubunk is kapcsolódott, Böde Dániel meccsmezt küldött árverésre, illetve játékosaink már vásároltak álomjegyet a gyerkőcöknek.

A magánfelajánlásokat ide várják:

Ments Életet Közhasznú Alapítvány

Számlaszám: 10702019-67010941-51100005 (megjegyzésbe: „álomutazás”)

Ígérik, a válogatott csapat hallhatja majd a kis hősök hangját a podgoricai stadionban!

További infók az alapítványról:

https://www.facebook.com/alomvarazslo

https://www.youtube.com/@mentseletet/videos

https://mentseletet.hu/

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 23 45
2 PAKSI FC 24 44
3 Ferencvárosi TC 23 43
4 MTK Budapest 23 37
5 DVTK 23 34
6 ETO FC Győr 24 33
7 Újpest FC 24 30
8 Fehérvár FC 23 28
9 ZTE FC 23 25
10 Nyíregyháza 23 24
11 DVSC 24 20
12 Kecskeméti TE 23 20
24. forduló erdeményei
  -   03.16 12:30
  -   03.16 15:00
  -   03.16 17:15
  -   03.16 19:30
  -   6:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök