k_v23ele.jpg

Huszonharmadszor a Mezőkövesd ellen

2023. máj. 12.  -  NB I.
A célokhoz kell a három pont 'Kövesdről.

Banner Magy1

A sárga-kékek ellen folytatjuk küzdelmünk a dobogóért az OTP Bank Ligában. Vasárnap délután, 13:30-kor Mezőkövesden játszunk, jegyinformációk ITT

Az egymás elleni statisztika kiegyenlített, kilenc győzelmünkre négy döntetlen és kilenc vereség jut. Az össz' gólarány 42:35 ide, ami átlagban 3.5(!) találatot jelent mérkőzésenként. Idegenben öt sikerünk mellet egy döntetlen és hat bosszankodás a zsákban eddig.

Az idei szezon első egymás elleni randevúját behúztuk ’Kövesden. Drazic Stefan ugyan a találkozó első percében vezetést szerzett a hazaiaknak, ami a szünetig is kitartott, ám fokozatosan a kezünkbe vettük a mérkőzés irányítását. A második félidőben pedig aztán kérdést sem hagytunk a három pontot illetően. Az ötvenhatodik percben Varga Barnabás egalizált, és alig nyolc perccel később Bőle Lukács révén már meg is fordítottuk az eredményt, ami kitartott a hármas sípszóig. A paksi visszavágó az eredmény tekintetében nem sikerült fényesre, hiába irányítottuk a mérkőzést, 0-2-vel elvitte otthonunkból a három egységet a Mezőkövesd... 

Innen jön most a folytatás. Hajrá, Paks! A magyar csapat.



Anno

Először 2013. szeptember 27-én találkoztunk a Mezőkövesddel. Az otthonunkban rendezett találkozó 1-1-es végeredményt hozott. A premieren Harsányi Zoltán szerezte meg a vezetést vendégeinknek, amit Simon Attila egalizált büntetőből. A visszavágóra 2014. április 12-én került sor, ahol Bognár István már a negyedik percben vezetést szerzett a Mezőkövesd számára. A házigazdák előnyüket Menougong George révén a huszonkilencedik percben a duplájára növelték. A második játékrész második percében Windecker József talált a kapuba, faragva ezzel a hátrányunkból. Mindösszesen három perccel később Simon Attila egyenlített ki tőlünk. A hátralévő negyven percben gólok helyett a sárga lapokat gyűjtögették a játékosok: vendéglátónktól Szalai VilmosBalajti Ádám és Fótyik Dominik, csapatunkból Éger LászlóKovács Gábor és Windecker József kapott figyelmeztetést, a mérkőzés 2-2-es végeredménnyel zárult.

Az ezt követő két szezonban nem találkoztunk pénteki ellenfelünkkel, hiszen kiesésüket követően nem az NBI-es mezőnyt erősítették.

A 2016/17-es évadban, először Mezőkövesdre utaztunk, ahol, bár a vezető találatot Frőhlich Roland szerezte meg a hazaiak számára, válaszként Haraszti ZsoltBartha László és Hahn János talált be csapatunkból, így 1-3-as végeredménnyel hoztuk haza a három pontot.



A paksi visszavágóra 2017. február 25-én került sor, és ekkor arattuk legnagyobb arányú győzelmünket a Mezőkövesdiek ellen. Szabó JánosGévay ZsoltKulcsár DávidPapp Kristóf és Bartha László találataira a vendégeink részéről nem érkezett válasz, így 5-0-ra hengereltünk. Micsoda meccs volt!



Ebben a szezonban egy évadon belül már háromszor találkoztak egymással a csapatok. A harmadik egymás elleni mérkőzést Mezőkövesden rendezték. A harmincnyolcadik percben Bacelic-Grgic Stipe talált a kapunkba, amit a hatvanadik percben Kulcsár Dávid egyenlített ki. nyolc perccel később ismét a házigazdáknál volt az előny, Diallo Ulysse volt eredményes. Csapatunk egy perccel a rendes játékidő vége előtt büntetőhöz jutott, amit Bertus Lajos értékesített is, ekkor úgy nézett ki, pontosztozkodásra kerül sor. Gohér Gergő azonban a 90+2. percben otthon tudta tartani a sárga-kékek számára a három pontot.

A 2017/18-as szezon, annak ellenére sem indult jól számunkra a Mezőkövesd ellen, hogy idegenben Szakály Dénes és Lenzsér Bence góljaival 0-2-re vezettünk a hatvanadik percben. A hazaiaktól Veselinovic Lazar a hatvanhatodik játékrészben szépített, majd két perccel később, Kecskés Tamás kiállítását követően, tíz emberre fogyatkoztunk. Előbb Baracskai Roland egyenlített, majd Strestik Marek büntetőből fordított ellenünk. 3-2 lett a vége.

A visszavágón, Pakson Simon Ádám a tizenhetedik percben szerzett vezetést számunkra, amit Koszt Márk vendégeinktől a huszonkilecedikben egalizált. A második félidőben nem esett gól, 1-1-es döntetlen született. 



A szezon harmadik, Mezőkövesd elleni randevújára ismét Borsod-Abaúj-Zemplén megyében került sor. Hahn János a tizenharmadikban, Bertus Lajos a huszonkettedikben és Bartha László a hatvannyolcadik percben talált a hazai kapuba, ezzel tetemes előnyt harcoltunk ki. A Mezőkövesdtől Drazic Stefan a nyolcvanegyedik percben szépített, majd a hosszabbítás negyedik percében még egyszer betalált, ezzel 2-3-ra alakította a végeredményt, de ez sok mindenre nem volt elég, hiszen a három pontot nekünk számolták el. Egy szezonon belül tehát három meccs, három különböző eredménnyel.

A 18/19-es évadban újfent Mezőkövesden rendeztek két mérkőzést. Az elsőre 2018. július 21-én került sor a sárga-kékek otthonában. Drazic Stefan találatát csapatunkból Kulcsár Dávid egyenlítette ki, de még a pihenő előtt Szalai Attila is betalált a kapunkba, így a hazaiak vonulhattak nyugodtabban az öltözőbe. A második játékrész legvégén Kulcsár Dávid szerzett öngólt, ezzel eldőlt a három pont sorsa is. 3-1 lett a végeredmény. Pakson azonban visszavágtunk a Mezőkövesdnek. Hahn János és Gévay Zsolt találataira csak Molnár Gábor tudott válaszolni a hosszabbításban, így visszaszereztük az első találkozás alkalmával elvesztett három pontunkat. A harmadik meccs pedig nem úgy sikerült, ahogy azt mi terveztük, hisz’ 2-0-s mezőkövesdi győzelmet hozott.



A 19/20-as évad sikerei

A 'kövesdieket ebben szezonban mindháromszor sikerült legyőznünk. Augusztusban idegenben 2-0-ra, decemberben itthon 1-0-ra, majd végül újra Mezőkövesden júniusban ismét 2-0-ra tudtunk nyerni a sárga-kékek ellen.







A 20/21-es kiírás

Az első, egymás elleni találkozása sajnos nem úgy sikerült, ahogy azt mi terveztük, szerettük volna. Berecz Zsombor és Cseri Tamás első félidei góljára tőlünk csak Böde Dániel tudott válaszolni a második játékrészben, így 1-2 lett a vége. Majd Mezőkövesden sem számunkra kedvezően történtek az események. Ádám Martin duplája és Bognár István bombagólja sem volt elég a győzelemhez, bosszantóan végig futottunk az eredmény után, végül a hármas sípszót követően 4-3-at mutatott a sárga-kék stadion eredményjelzője. A harmadik mérkőzést szintén idehaza játszhattuk, nyerni azonban továbbra sem sikerült. A 2-2-es végeredményhez Haraszti Zsolt és Sajbán Máté gólja kellett tőlünk.



A tavalyi szezon

Első randevúnk egyben a szezonnyitó találkozó is volt stadionunkban a matyóföldiekkel, a mérkőzés azonban sajnos nem úgy alakult, ahogy azt terveztük. Bő húsz perc után Besirovic Dino szerzett vezetést vendégeinknek, amit a második játékrész legelején Jurina Marin tudott növelni. Ezt követően kétségkívül összekapták magukat a fiúk, az ötvennegyedik minutumban Sajbán Máté szépített, a hetvenhatodikban Hahn János egalizált. A hátralévő negyedórában szerettük volna mindenáron kicsikarni a győzelmet, amihez lehetőségeink tömkelege adott is volt, gólt végül mégis a ’kövesd szerzett… Calcan Andreias talált a kapunkba tíz perccel a vége előtt, kihagyott helyzeteink - ahogy az lenni szokott - megbosszulták magukat. A másoik bajnoki kör nyitányakor Mezőkövesdre utaztunk. Drazic Stafan a tizennyolcadik percben vezetést szerzett ellenfelünknek, de Sajbán Máté még a szünet előtt egyenlíteni tudott. A második játékrészben Jurina Marin révén ismét a hazaiak vezettek, amire már sajnos nem tudtunk válaszolni, így maradt a 2-1. Harmadszorra ismét Pakson vívtunk. Ádám Martin a legjobb ütemben, közvetlen a szünet előtt szerzett vezetést számunkra, és a második játékrészt is kiválóan kezdtünk. Gólkirályunk az ötvenedik minutumban ismét bevette a vendégek kapuját. Ezt követően sem volt megállás, Szabó Bálint a hatvannyolcadik percben volt sikeres, míg a végeredményt Szabó János állította be öt perccel a találkozó vége előtt. 4-0-val tehát visszavágtunk az első két vesztes összecsapásért.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 31 71
2 PAKSI FC 31 54
3 Fehérvár FC 31 53
4 Puskás Akadémia FC 31 49
5 DVSC 31 45
6 MTK Budapest 31 43
7 ZTE FC 31 42
8 DVTK 31 41
9 Kecskeméti TE 31 39
10 Újpest FC 31 37
11 Kisvárda Master Good 31 28
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 31 20
31. forduló erdeményei
  -   0:0
  -   5:1
  -   1:2
  -   4:2
  -   7:0
  -   4:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök