Siker a Puskás, a Kelen és a Mosonmagyaróvár ellen.
U16: „A” Csoport, 11. forduló: PAKSI FC - Puskás Akadémia FC 4 - 1 (3 - 1)
Kezdők: Ulbert, Kovács, Májik, Jáksó, Éger, Marcsa, Soós, Galambos, Perczel, Verbulecz, Dörömböző
Cserék: Wiesner, Juhász, Balogh, Szabó, Huber
Góljainkat Verbulecz 29’, 56’, Dörömböző 32’, 36’ szerezték.
„A mérkőzés első húsz percéig játékban a bajnoki címre is esélyes, kiemelt akadémiai csapat dominált. A védekezésünk ebben az időszakban nem működött jól, azonban fokozatosan javult a játékunk, és a félidő derekán hét perc alatt három gólt sikerült szereznünk. Ebben az időszakban az átmeneteket jól oldottuk meg, és a széleken többször is meg tudtuk bontani az ellenfél védelmét. A második félidőben a vendégcsapat birtokolta többet a labdát, de a játék többi fázisában jobbak voltunk az ellenfelünknél, és a kapu előtt is határozottabbak és pontosabbak voltunk. A csapat nagyon fegyelmezetten játszott, és amit elterveztünk a mérkőzésre, annak a nagy részét megvalósították a gyerekek. Összességében megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, hiszen a négy gól mellett háromszor még a kapufát is eltaláltuk. Remélem, hogy a következő hetekben is hasonló teljesítményre leszünk képesek! Gratulálok a fiúknak” - értékelt Wiesner József vezetőedzőnk.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U15: Alap Csoport (nyugat), 20. forduló: PAKSI FC - Kelen SC 4 - 0 (2 - 0)
Kezdők: Nagy, Szurma Z., Rauf, Tojzán, Farkas, Farsang, Wiesner, Szurma M., Somogyi, Jankó, Csoknyai
Cserék: Orbán-Zaják, Burányi, Biszak, Virág, Tanos, Kajári, Grausza
Góljainkat Somogyi 5’, Wiesner 12’, 46’, 74’ szerezték.
„Jól kezdtük a mérkőzést, negyedóra sem telt el, és már kétgólos előnyben voltunk. A mély talaj és az intenzív csapadék ellenére a csapatok megpróbáltak futballozni, ez mindenképpen dicséretes, de nyilván sok hiba csúszott a játékba. Labdakihozatalaink nem minden esetben működtek gördülékenyen, a védők nem kaptak kellő támogatást a támadóktól. Sokszor belealszunk a mérkőzésbe, és továbbra is kevés a támogatómozgás. A szünetben hatot cseréltünk, de nem voltam megelégedve az újonnan beállt játékosok teljesítményével. A második félidő elején sikerült újra betalálnunk, ezzel el is dőlt a mérkőzés. Wiesner Balázs helyzetkihasználása remek volt, Somogyi Berci újra gólt lőtt, ugyanakkor a többi támadó mérkőzések óta veszélytelen az ellenfél kapujára. Keveset próbálkoztunk átlövéssel, pedig a csúszós talaj miatt ez indokolt lett volna. Fontos győzelmet arattunk, nagyon kellett a lelkeknek ez a siker. Volt olyan találkozónk a tavasszal, ahol ennél jobb játékot nyújtottunk, de mégsem tudtunk pontot szerezni. Valahogy a kettőt kellene ötvözzük végre, minden edző vágya, hogy a csapata úgy fejlődjön, hogy a taktika betartása mellett eredményesen is játszik. Mérkőzések óta próbálkozunk egy-egy játékos más poszton történő kipróbálásával, valamint figyeljük, hogy mindenki nagyjából azonos játékpercet töltsön a pályán. Remélem, hogy a hátralévő két bajnoki mérkőzés is a csapat és a játékosok hasznára válik majd” - nyilatkozta Köllő Roland vezetőedzőnk.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U14: Alap Csoport (nyugat), 24. forduló: CREDOBUS Mosonmagyaróvár - PAKSI FC 1 - 7 (1 - 4)
Kezdők: Rostás, Szoó, Klem, Stier, Osztermájer, Pumerschein, Marosi, Péter, Köllő, Nemes, Steiner
Cserék: Száraz, Kovács, Varga, Kákai, Lackó
Góljainkat Marosi 22’, 33’, 36’, 57’, 60’, 65’, Nemes 39’ szerezték.
„Egyénileg és csapatszinten is kiemelkedőt nyújtottunk. A hosszú utazás sem tett tompává bennünket, agilisen és jól játszottunk, párharcok sokaságát nyertük. A középső harmadban a labdaváltások utáni támadójátékunk nagy gondot okozott az ellenfélnek. Az eredmény kiemelkedő és számomra meglepetés, hiszen ősszel 3-0-ra kaptunk ki Pakson. Ezzel a győzelemmel a csapat teljesítette az egyesület által kitűzött célokat, ami nagyon nehéz volt, rengeteg energiát fektettünk bele” - értékelt vezetőedzőnk, Osztermájer Gábor.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U13: Dél-Nyugat, 25. forduló: PMFC - PAKSI FC 5 - 1 (0 - 0)
Kezdők: Viló, Földi, Tóth, Kaltenecker, Weisz, Csötönyi, Mayer, Nagy, Nagy N.
Cserék: Hum, Kutasi, Sági
Gólunkat Kutasi 51’ szerezte.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U12: Dél-Nyugat, 25. forduló: PMFC - PAKSI FC 3 - 1 (0 - 0)
Kezdők: Badó, Fekete, Németh, Fodor, Görgics, Szabó, Sallai, Herman, Mráz
Cserék: Kovács, Nemere, Domján, Nagy
Gólunkat Görgics 7’ szerezte.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Ferencvárosi TC | 7 | 18 | |
2 | Puskás Akadémia FC | 8 | 18 | |
3 | PAKSI FC | 8 | 16 | |
4 | MTK Budapest | 8 | 15 | |
5 | DVTK | 9 | 15 | |
6 | Újpest FC | 9 | 14 | |
7 | Nyíregyháza | 9 | 10 | |
8 | Fehérvár FC | 9 | 9 | |
9 | ETO FC Győr | 8 | 8 | |
10 | DVSC | 8 | 7 | |
11 | ZTE FC | 8 | 7 | |
12 | Kecskeméti TE | 9 | 5 |