
Ifj. Bognár György nyártól Budaörsön folytatja
Ifj. Bognár György másodedzőnk a szezon végén elbúcsúzik a klubtól, hogy nyártól immáron vezetőedzőként az NBIII-as Budaörsöt irányítsa.
„Nagyon jól éreztem magam Pakson, és mikor az idén apuval visszatértünk, egyúttal haza is jöttünk” - kezdte Ifj. Bognár György, mikor a búcsúról kérdeztük. „Már az első etapban kiválóan alakult a paksi életem, majd a jelenlegi szezonban is mindenki barátként fogadott a klubháztól a városig. Igazán megszerettem Paksot és a város futballközegét, nagyszerű hely. Előbb-utóbb azonban szerettem volna a saját lábamra állni, vezetőedzőként dolgozni, most adódott egy lehetőség, és úgy éreztem, élnem kell vele. Életem másik meghatározó helye Budaörs, ahol korábban fociztam és másodedzőként is dolgoztam már az NBII-ben. Természetesen a jövőben is figyelemmel követem és szurkolok a Paksnak, és, ha időm engedi, meccseket is fogok látogatni, ez nem kérdés. Az utolsó, zalaegerszegi mérkőzésünk után búcsúzom a csapattól, de két dolgot remélek, hogy nem örökre, továbbá, hogy úgy alakulnak majd a dolgok, hogy végül mi leszünk a bronzérmesek. Végül ezúton is szeretném megköszönni a klubvezetésnek, hogy támogatták a váltásom és a karrierépítésem” - fogalmazott másodedzőnk.
Ifj. Bognár György édesapja vezetőedzősége mellett összesen hetvenhat mérkőzésen irányította csapatunk.
Minden jót, Gyuri! Sok sikert!
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
SHOP
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | MTK Budapest | 7 | 14 |
2 | ![]() | DVTK | 7 | 13 |
3 | ![]() | Ferencvárosi TC | 5 | 12 |
4 | ![]() | DVSC | 6 | 12 |
5 | ![]() | PAKSI FC | 6 | 11 |
6 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 7 | 11 |
7 | ![]() | Újpest FC | 7 | 11 |
8 | ![]() | Kecskeméti TE | 6 | 9 |
9 | ![]() | Fehérvár FC | 7 | 5 |
10 | ![]() | Mezőkövesd ZSÓRY FC | 6 | 4 |
11 | ![]() | Kisvárda Master Good | 7 | 4 |
12 | ![]() | ZTE FC | 7 | 4 |