temesvarierk1.jpg

Temesvári Attila érkezett

2023. jún. 28.  -  Klub
Az utánpótlás-válogatott védő a hatodik nyári igazolásunk.

Banner Magy2

Örömmel jelentjük, immáron Temesvári Attila is klubunk játékosa, miután a mai nap folyamán a Szegedtől szerződtettük a huszonhárom éves, két méter magas belsővédőt.

Temesvári a Vasasnál indította karrierjét, majd 2014-ben a Honvéd utánpótlásában folytatta, ezt követően megfordult Tiszakécskén, Győrben, és most a Tisza-partról - ahol két évet töltött - érkezik Paksra. Az NBI-ben még nem sikerült bemutatkoznia, de kilencvennégy másodosztályú találkozót jegyez, továbbá U17-től rendre a korosztályos utánpótlás-válogatottakat erősítette.

„Nagyon örültem a Paks megkeresésének, és így a lehetőségeim között nem is hezitáltam sokáig. Magabiztosan és bizakodóan jöttem, már alig várom, hogy belevessem magam az itt folyó munkába. Célom, hogy mihamarabb bemutatkozhassak az NBI-ben, majd szeretnék egy stabil helyet kiharcolni magamnak a csapatban, és segíteni a klubot a minél jobb eredmények elérésében” - fogalmazott a szerződés aláírását követően honlapunknak Temesvári.

Üdvözlünk, és sok sikert kívánunk a magyar csapatban, Attila!

Temesvarierk2

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök