kethetoff3.jpg

Halad az új játékosok beépítése

2023. júl. 03.  -  NB I.
Kemény, de labdás edzésekkel telnek a napok.

Banner Magy1

NBI-es csapatunk hathetes felkészüléséből kettő már eltelt, erről, illetve az első felkészülési mérkőzésünkről, valamint az aktuális feladatokról kérdeztük játékosainkat.

Osváth Attila: Mondhatni, még az elején vagyunk, most indulnak csak majd sorban az edzőmeccsek. Úgy érzem, erőben jók leszünk, még akkor is, ha a Vasas elleni felkészülési találkozónk nem sikerült jól a végeredmény szempontjából. Az új játékosoknak kell még egy kis idő, hogy beilleszkedjenek, de ha ez megtörténik, igazi ütőképes együttesünk lehet. Jelenleg a játékunk minden elemét javítgatjuk, felesleges lenne egy dolgot kiemelni, még csiszolódunk, folyamatosan ismerjük meg a nyáron érkezőket. Szerintem az edzőtáborra érkezünk el arra a szintre, hogy már csak a finomhangolás marad. A hangulat a szokásos, remek az öltöző.

Kethetoff2

Vas Gábor: Szerencsére minden rendben, összességében eddig jól telik a felkészülés. Én egy héttel később csatlakoztam a korosztályos válogatott szereplésem miatt, de sikerült annyit pihenni, hogy teljes értékűen bele tudtam állni a melóba. Fogynak a hetek a kezdésig, ugyanakkor van még időnk, keményen dolgozunk, szeretnénk jól rajtolni. Jelenleg inkább gyorsasági edzéseink vannak, nem figyelünk arra, mikor esedékes az edzőmeccs, most a terhelésen van a hangsúly, az NBI-es rajtra majd kifrissülünk. A Vasas elleni összecsapásunk a múlt hétvégén - az eredményt leszámítva - nem volt annyira rossz. Vendégeinknél sokkal több helyzetet alakítottunk ki, de fáradtan játszottunk, lesz majd jobb is. A következő napokban a csapat törzsének kell kialakulnia, jó társaságunk van, akárcsak az elmúlt években, így ezzel nem lehet gond.

Hahn János: Lassan a felkészülési időszakunk felénél járunk. Sok-sok edzésünk van, melyek többnyire labdások. Az első edzőmeccsünk nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de ez még csak az első volt, biztos vagyok benne, hogy nemsokára kialakul a csapat igazi arca, és kiegyensúlyozott teljesítményre leszünk képesek. Azon vagyunk, hogy a következő szezonban is egy jó gárdánk legyen, ehhez remek igazolásaink voltak. A klubvezetés minden évben nagyszerűen összeteszi a csapatot, a többi rajtunk múlik. A tavalyi évad nem volt rossz, de a vége sajnos keserű lett, hisz’ nem jött össze a dobogó, pedig nagy esélyünk volt rá. A következő kiírásban jó lenne ezen az árnyékon túllépni. Jelenleg az újak beilleszkedése zajlik, a játékrendszerünk elsajátításán dolgoznak, véleményem szerint hamar felveszik majd a ritmust.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

Kethetoff1

Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 31 71
2 PAKSI FC 31 54
3 Fehérvár FC 31 53
4 Puskás Akadémia FC 31 49
5 DVSC 31 45
6 MTK Budapest 31 43
7 ZTE FC 31 42
8 DVTK 31 41
9 Kecskeméti TE 31 39
10 Újpest FC 31 37
11 Kisvárda Master Good 31 28
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 31 20
31. forduló erdeményei
  -   0:0
  -   5:1
  -   1:2
  -   4:2
  -   7:0
  -   4:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök