k_nyvivissza1.jpg

Könyves Norbert visszatért!

2023. júl. 15.  -  Klub
Már régóta szerette volna kipróbálni magát vezetőedzőnk filozófiájában.

Banner Magy1

Könyves Norbert személyében meglett a kilencedik nyári igazolásunk is. A támadót talán egyetlen szurkolónknak sem kell bemutatni, hiszen előbb 2013 telétől 2015 nyaráig, majd 2019 év elejétől 2020 közepéig már játszott szerelésünkben, és a városunkban töltött időszakban igazi közönségkedvencünk lett az eddigi százöt paksi mérkőzése során. Könyves a 2019/20-as idényben huszonnyolc bajnoki meccsen tizenegy találatig jutott, mely a legeredményesebb szezonja ez idáig, akkor házi gólkirályunk lett, és az összesített góllövőlista második helyén végzett. Most egy zalaegerszegi és egy diósgyőri kitérőt követően tért vissza.

„Örülök, hogy újra Pakson futballozhatok! Megpróbálok ismét minél jobban teljesíteni, hogy segítségére legyek a csapatnak a célok elérésében. Jó állapotban érzem magam, várom az edzéseket és a bajnoki rajtot. Már régebb óta szerettem volna Bognár György kezei alatt játszani, hála Istennek, most ez is létrejött. Bízom benne, hogy amit elgondoltam, azt sikerül megvalósítani, mivel vezetőedzőnk a támadófutballt preferálja” - fogalmazott a kontraktus aláírását követően Könyves.

Üdvözlünk és sok sikert kívánunk újra a magyar csapatban, Könyvi!

K Nyvivissza2

Játékosmozgás - 2023. nyár

Érkezők: Silye Erik (Vasas), Mezei Szabolcs (MTK), Hegedűs János (Vasas), Beke Péter (Budafok), Kovács Krisztián (ETO), Temesvári Attila (Szeged), Földi Dominik (UD La Cruz U19), Szappanos Péter (Bp. Honvéd), Könyves Norbert 


Kölcsönből vissza:
 Szabó Bálint (Antalyaspor)


Szerződéshosszabbítás: Papp Kristóf (2026)

Kölcsönbe távozók: Tamás Olivér (Nyíregyháza), Szekszárdi Milán (Kazincbarcika), Nyári Patrik (Szeged), Nagy Richárd (Siófok), Borsos Vilmos (Budaörs), Gyurkits Gergő (PMFC), Kocsis Bence (Budafok), Debreceni Ákos (Siófok)

Távozók: Varga Barnabás (FTC), Rácz Gergő (MTK), Kovács Nikolasz (Bp. Honvéd), Kádár Tamás (MTK), Nagy Gergely (Pas Lamia), Lorentz Márton (Budafok), Sajbán Máté (ZTE), Haris Attila (Szeged)

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 31 63
2 Puskás Akadémia FC 31 60
3 PAKSI FC 31 55
4 ETO FC Győr 31 52
5 MTK Budapest 31 46
6 DVTK 31 41
7 Újpest FC 31 37
8 Nyíregyháza 31 34
9 ZTE FC 31 32
10 Fehérvár FC 31 31
11 DVSC 31 30
12 Kecskeméti TE 31 24
31. forduló erdeményei
  -   0:0
  -   1:0
  -   2:3
  -   4:2
  -   2:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök