scik.jpg

Látványos, lüktető mérkőzést játszottunk a Csíkszeredával

2023. júl. 20.  -  NB I.
Gólszerzőink fiataljaink teljesítményét is kiemelték.

Banner Magy1

Szerdán a Csíkszereda ellen lejátszottuk a második tábori felkészülési mérkőzésünket, amit szintén győzelemmel zártunk. Ellenfelünk ugyan kétszer is vezetett, de végül majd’ féltucatszor vettük be a kapujukat. A piros-feketékkel szemben öt fiatallal a kezdőnkben álltunk fel, de rutinos játékosaink, gólszerzőink mind dicsérték a következő generáció mutatott teljesítményét. Papp Kristófot és Haraszti Zsoltot arra kértünk, foglalja össze a pályán történteket.

Papp Kristóf: Úgy érzem, az egész mérkőzést kontrollálni tudtuk. A Csíkszereda egy jól felkészült csapat, de sikerült elérnünk, hogy a mi akaratunk érvényesüljön. Fiataljaink is megkapták a lehetőséget, mi az utolsó fél órára álltunk be. Volt egy-két kemény belépő az ellenfél részéről, viszont ez a mérkőzés is jól szolgálta a felkészülésünket. Szép gólokat szereztünk, látványos mérkőzést vívtunk. Ezzel befordultunk a célegyenesbe, még egy főpróbánk lesz, aztán megyünk haza, és már csak az MTK-val foglalkozunk. Most már mindenki fejében benne van a bajnoki rajt.

Haraszti Zsolt: Egyetértek Kristóffal, látványos meccset vívtunk, lüktető volt a játék. A Csíkszereda is felvette az adok-kapok futball ritmusát, nem álltak be bunkerba, így majd’ ötpercenként ziccerhelyzetek alakultak ki mindkét oldalon. A mérkőzés elején nálunk a fiatalok játszottak, akiknek ez egy nagyszerű lehetőség volt, helytálltak, sőt, dicséret illeti Őket. Ami engem illet, a sok kihagyás után az, hogy most betaláltam, nagyon jót tett a lelkemnek. Nem tagadom, elfáradtam, de próbálom összeszedni magam. Minden egyes ilyen pozitív élmény segít, hogy mihamarabb visszanyerjem a régi formám.

Fotó: fkcsikszereda.ro

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 33 69
2 Ferencvárosi TC 33 68
3 PAKSI FC 33 53
4 DVSC 33 53
5 ZTE FC 33 48
6 Puskás Akadémia FC 33 46
7 Újpest FC 33 40
8 Kisvárda Master Good 33 40
9 Nyíregyháza 33 40
10 MTK Budapest 33 38
11 DVTK 33 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 33 22
33. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   3:0
  -   0:1
  -   2:2
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök