ff23felk3.jpg

Női csapatunk a második szezonjára készül

2023. aug. 16.  -  Női labdarúgás
Szeptember elején veszi kezdetét a női NB II-es bajnokság nyugati csoportja. Többek közt erről is beszélgettünk csapatkapitányunkkal, Fritz Fannival.

Banner Pse

Milyen tapasztalataid vannak a csapattal kapcsolatban?

Egy fiatal csapatról beszélünk, hiszen ez lesz a második szezonunk. Megalakulásunknál a gárda egy része nem volt ismeretlen számomra, ugyanakkor arra is volt példa, hogy valakivel az első meccsnapon mutatkoztunk be egymásnak. Az elején kissé szokatlan helyzet volt ez mindenki számára, azonban úgy gondolom, mára szépen összeállt a csapat, és egy összeszokott társaság alakult ki, melyben nagyszerű barátságok köttettek a pályán kívül is. Ennek okán bizakodó vagyok, hogy az idei teljesítményünk jobb lesz a tavalyinál.

Hogyan látod a saját pozíciódat a csapatban, milyen a csapatkapitányi szerep?

A társak egyöntetű szavazattal választottak csapatkapitánnyá, amit hatalmas megtiszteltetésnek érzek. Bizalommal fordultak felém, habár nem én vagyok a rangidős. Folyamatosan arra törekszem, hogy a pozíció feladatait maradéktalanul ellássam, akár a csapat motiválásról, akár a nehézségek közös leküzdéséről legyen szó.

Mindenképpen emeljük ki, hogy edzőként is tevékenykedsz klubunk háza táján. Mióta foglalkozol ezzel a szerepkörrel és hogyan jött az affinitás?

A futball szinte gyerekkorom óta szerves része az életemnek, hisz’ édesapám és a testvérem mérkőzéseire is minden alkalommal kilátogattunk. Kilencéves koromban én is ezt a sportot választottam, így később ezzel kapcsolatosan folytattam tanulmányaimat is a felsőoktatásban. Emellett volt lehetőségem elvégezni a szükséges tanfolyamot, amivel megkezdhettem edzői pályafutásomat. Nem sokkal később esélyt kaptam, hogy a klub U6-os és U7-es korosztályának edzője lehessek, ennek idén már három éve.

Ff23felk2

Visszatérve a felnőtt csapatra, milyen az öltözői hangulat?

A gyakori viták szerencsére messze elkerülik a csapatot. Természetesen néha megesik, hogy a meccs hevében kissé ingerültebben szólunk oda egymásnak, de az öltözőben ezt mindig megbeszéljük, illetve ez mindenhol ugyanígy zajlik. Sokszínű csapat a miénk, ahol többféle személyiség is érvényesül, de az elmúlt egy évben sikerült annyira megismerni és kiismerni egymást, hogy a nagy nézeteltéréseket elkerüljük. Ez idő alatt megtanultunk alkalmazkodni egymáshoz, tehát mindig kiváló az öltözői légkör.

Milyen tervekkel láttok neki az idei szezonnak, sikeresnek érzed a felkészülést?

Még csak három hete kezdtük az alapozást, így számunkra a múlt hétvégi kupamérkőzés (PAKSI SE-PMFC 0-3) egy felkészülési meccsnek volt betudható. Nyilvánvalóan a győzelemre törekedtünk, ugyanakkor vereségünk ellenére sem veszítettünk a lelkesedésünkből. Tavaly a tabella utolsó helyei közt végeztünk, idén szeretnénk feljebb kapaszkodni, ehhez megvan a motivációnk. Véleményem szerint az első év inkább az összeszokásról és a csapatjáték kialakításáról szólt, amire kifejezetten szükségünk volt. A hamarosan induló új szezonban már egy év tapasztalatával gazdagabbak vagyunk, amit remélhetőleg sikerül majd az előnyünkre fordítani. 

Ff23felk1

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 17 35
2 Ferencvárosi TC 16 34
3 DVTK 17 30
4 MTK Budapest 17 29
5 PAKSI FC 17 27
6 Újpest FC 17 27
7 Fehérvár FC 17 21
8 Nyíregyháza 17 18
9 ETO FC Győr 17 18
10 ZTE FC 16 16
11 DVSC 17 13
12 Kecskeméti TE 17 11
17. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   0:1
  -   3:1
  -   3:2
  -   2:1
  -   3:4

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök