lenzskereszt2a.jpg

Lenzsér újra a pályán

2023. aug. 16.  -  NB I.
Belső védőnk több mint háromszáz nap után tért vissza.

Banner Magy2

Legutóbb tavaly ősszel, szeptember 30-án játszhatott bajnoki tétmérkőzést a Mezőkövesd otthonában Lenzsér Bence, aki a meccset követő első edzésen szenvedett keresztszalag-szakadást. A műtét utáni tíz hónapban komoly rehabilitáció várt játékosunkra, azonban a 2023/2024-es szezon felkészülését már a csapattal kezdte, és az új szezon harmadik fordulójában lehetőséget is kapott Bognár György vezetőedzőnktől. Lenzsér a diósgyőri végjátékban lépett ismét pályára, háromszáztizenhat nap elteltével.

„Természetesen nagyon jó érzéssel töltött el, hogy ennyi idő után újra pályára léphettem” - kezdte Lenzsér. „Váratlanul történt, hiszen egy kiállítás következtében kaptam lehetőséget, azonban fizikailag és lelkileg nem volt már gondom. Nyilvánvalóan ebben az esetben tudtam, hogy öt, esetleg tíz percet könnyen ki fogok bírni. Erőnléti szempontból a kilencven perc folyamatos játékot még bizonytalannak érzem, de már két és fél hete minden edzésen részt tudok venni a csapattal, és szerencsére egyre jobb a fizikai állapotom. Szeretném minél előbb visszanyerni a régi formám, hogy újra kezdőjátékos lehessek. Elsődleges célom most a kilencven percnyi játék elérése, remélem, ezt hamar sikerül majd abszolválnom. A későbbiekben stabil kezdőként, minőségi játékkal szeretnék hozzájárulni a csapat sikereihez” - fejezte be sérüléséből visszatért védőnk.

Lenzsér Bence 2015. februárjában igazolt klubunkhoz, ezalatt összesen kettőszázegyszer lépett már pályára zöld-fehér szerelésünkben.

Hajrá, Lenzsi! Hajrá, Paks! A magyar csapat.

Lenzsnagy23mar

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 DVSC 12 22
2 PAKSI FC 12 21
3 Kisvárda Master Good 11 20
4 Ferencvárosi TC 11 19
5 Puskás Akadémia FC 12 18
6 MTK Budapest 12 17
7 ETO FC Győr 11 17
8 Újpest FC 12 13
9 DVTK 12 11
10 Kolorcity Kazincbarcika SC 11 10
11 ZTE FC 12 10
12 Nyíregyháza 12 10
12. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   0:0
  -   1:3
  -   4:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök