galaiz.jpg

Galambos-gól Izlandon

2023. szept. 07.  -  Utánpótlás
Fiatal tehetségünk az U16-os válogatottnál is bemutatkozott.

Banner Pse

Az U16-os korosztályos-válogatott legutóbbi programja két izlandi mérkőzést is tartogatott. Klubunk fiatal játékosa pedig - miután korábban többször is viselhette az U15-ös válogatott csapatkapitányi szalagját - az eggyel idősebbek közt is bizonyíthatott. Galambos János az első mérkőzésen kezdőként, a második összecsapáson - melyen gólt is szerzett - csereként lépett pályára.

„Mindig fantasztikus érzés, amikor számítanak rám a válogatott csapatban, ilyenkor még inkább motivált leszek” - kezdte beszámolóját gólerős belső középpályásunk. „Telkiben töltöttük az edzőtábort, ahol előre megtervezett program szerint zajlottak a napok. Délelőtt és délután is voltak edzések, vacsora előtt vettünk részt a kezeléseken, a nap végén pedig megkaptuk a mobiljainkat, hogy hazatelefonáljunk. Szerintem nagyon jó dolog, hogy ilyenkor nem a külső tényezőkkel vagyunk elfoglalva, hanem teljes mértékben a feladatainkra tudunk koncentrálni. Ami az izlandi meccseket illeti, az első mérkőzésen kezdőként kaptam lehetőséget, ahol inkább a védekezésben tudtam segíteni, és hatvanöt percnyi játéklehetőséget kaptam. Természetesen már ezt is hatalmas megtiszteltetésnek élem meg, hogy címeres mezben képviselhetem az országot. Úgy gondolom, jól ment a játék, hiszen egész héten azt éreztem magamon, hogy képes vagyok gólt szerezni. Ugyan az első meccsen alulmaradtunk, a másodikon már be is teljesült, tehát ki tudtam hozni magamból a maximumot.”

Izland - Magyarország 2 - 1 (1 - 1)
Balogh T Márk - Sánta Milán, Csipak Csongor (Gybróczki Dávid, 46.), Prettenhoffer Márton - Nyikos Botond (Magyarics Erik, 55.), Zoltai Levente, Kovács Noel, Zubor Ádám (Fekete Dávid, 83.), Milicz Péter - Galambos János (Mándity Márkó, 63.), Gólik Benjámin (Miták Milán, 83.)

Izland - Magyarország 0 - 2 (0 - 1)
Lányi Ferenc - Sánta Milán, Zoltai Levente, Prettenhoffer Márton - Nyikos Botond, Kovács Noel, Mándity Márkó, Zubor Ádám (Miták Milán, 87.), Milicz Péter - Magyarics Erik (Galambos János, 78.), Gólik Benjámin (Petró Gergő, 87.)

Szép volt, fiúk!

Kép: mlsz.hu

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Újpest FC 3 6
2 Puskás Akadémia FC 3 6
3 Vasas 3 5
4 ETO FC Győr 2 4
5 MTK Budapest 3 4
6 Kisvárda Master Good 3 4
7 PAKSI FC 3 4
8 DVSC 3 3
9 Nyíregyháza 3 3
10 ZTE FC 3 3
11 Kispest-Honvéd 3 3
12 Ferencvárosi TC 2 1
3. forduló erdeményei
  -   12.31 10:00
  -  
Honvéd
2:2
  -   1:0
  -   5:0
  -   2:4
  -   2:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök