f_ldidomint1.jpg

Földi Dominik: Rögtön tudtam, hogy Paksra szeretnék igazolni

2023. szept. 30.  -  NB I.
Fiatal balszélsőnk nyáron igazolt haza Spanyolországból, a kint töltött időszakon túl a hazai debütálásáról és céljairól is kérdeztük.

Banner Magy2

Már szeptemberben bemutatkozhattál az NB I-ben és a Magyar Kupában is. Hogyan értékelnéd ezeket a lehetőségeket?

Természetesen már nagyon vártam, hogy lehetőséghez jussak, számomra ez egy mérföldkő volt, és külön érdekessége a dolognak, hogy anno a Ferencvárosnál nevelkedtem, az OTP Bank Ligában pedig pont ellenük léphettem pályára először. A vezetőedzőnk azt tanácsolta, hogy szerezzek labdát, bátran cselezzek, ne féljek a kapura lövéstől és próbáljam meg jól érezni magam, úgy gondolom, ez sikerült is. A visszajelzések alapján egy eredményes bemutatkozásnak érzem, különös tekintettel arra, hogy nagy közönség előtt szerepeltem, és ez mégsem keltett bennem bizonytalanságot. Legutóbb a Magyar Kupában már negyvenöt percet játszhattam, illetve gólt is szereztem, habár a meccs szinte egyértelmű volt, számomra mégis hatalmas örömöt okozott, hogy a kaput is bevettem.

Mindössze tizenhat éves voltál, amikor Spanyolországba igazoltál. Honnan jött ez a lehetőség?

Akkoriban a Vasasnál futballoztam, illetve korosztályos válogatott voltam, és nem volt szokatlan, hogy megfigyelték a meccseinket. Azokon a találkozókon, amiket az Alaves ügynökei is figyeltek, sikerült mindkétszer gólt szereznem. Ezután jelezték, hogy szívesen várnak egy próbajátékra, ami után pedig egyértelművé tették, szeretnék, ha a következő szezonban csatlakoznék a klubhoz. Nyilvánvalóan tudtam, hogy egy új országba kell költöznöm, messze a családomtól és a barátaimtól, illetve akkor még spanyolul sem beszéltem, de nem volt kérdés, meg kell ragadnom az alkalmat, és élnem kell a lehetőséggel.

A kint töltött két év alatt csapatot is váltottál, mesélnél a tapasztalataidról?

Az a két év igazán különbözőre sikeredett, mivel Spanyolország hatalmas, így maga a futball is eltérő egyes régiókban. Tudni kell, hogy Észak-Spanyolországban a foci híres a kemény belépésekről és az ütközésekről, tehát nem éppen mondható igazi spanyolos focinak, az első évemet inkább ez jellemezte. A második évadban, tehát tavaly kerültem bele igazán az egyérintős játékokba, az úgynevezett „tiki-takába”, a gyors labdajáratásba. Úgy érzem, nagyon eredményes volt számomra a kintlét, olyan csapatok ellen játszhattam, mint például a Real Madrid, vagy éppen az Atlético, talán tavaly kezdtem el igazán érezni, hogy milyen is a spanyol foci. Ami az edzéseket illeti, híresek arról, hogy szeretnek a labdával dolgozni, szeretnek labdaközelben lenni, így bennem is kialakult, hogy sokkal nyugodtabb és magabiztosabb vagyok, ha én birtoklom a labdát.

Ha már itt tartunk, hogyan érzed, futball szempontjából mi az, amit magaddal tudtál hozni?

Sok területen fejlődtem, többek között úgy érzem, sokkal egyszerűbben gondolkodom előre a cselekményekben, ezek mellett fizikai szempontból a bal lábam sokat erősödött. Mind közül talán a magabiztosságot emelném ki, úgy érzem, mikor felmegyek a pályára, nincs mitől tartanom, hiszem technikailag meg tudom oldani azokat a helyzeteket, amelyek régen nem biztos, hogy sikerültek volna.

Mi szólt amellett, hogy hazatéréskor klubunk mellett kötelezd el magad?

Maga a fogadtatás, az, ahogyan vártak engem Pakson, már az első pillanattól kezdve szimpatikus volt. Az itt töltött próbanap után éreztem, a vezetőedző, az egész stáb, a játékosok és a vezetőség is mind kedvességgel és nyitottsággal fogadtak, így tudtam, hogyha ide jövök, biztosan egy jó közegbe kerülök. Bátran mondhatom, a klub minden adottsága, a pálya, az öltözők, a stadion is biztosítja azt, hogy az ember fejlődhessen és profivá válhasson. Ezek alapján a döntésem hamar egyértelművé vált, miszerint: Paksra szeretnék igazolni.

F Ldidomint2

Milyen érzés számodra, hogy régóta szerepelsz már a korosztályos válogatott csapatokban?

Amikor a korosztályos válogatottba kapok meghívót, az mindig egy jó visszajelzés számomra, hogy jó úton haladok, a címeres mez viselése pedig egy leírhatatlan élményt tud nyújtani. Már az U15-ös korosztálytól kezdve alap tagja vagyok a válogatott csapatnak, így több alkalommal voltam már kezdő, tudtam gólpasszokat adni, illetve gólokat rúgni. Ezek mind sokkal hozzájárultak a sikereimhez, hiszen, ha nem lettem volna korosztályos válogatott, nehezebb lett volna kijutnom Spanyolországba.

Mesélnél mind a közeli, mind a távolabbi céljaidról?

Közeli céljaim közé tartozik, hogy Pakson egy meghatározó játékos tudjak lenni a csapat életében, és ezzel segítséget nyújtsak a bajnokságban és a Magyar Kupában is. A hosszútávú célommal kapcsolatban határozott elképzelésem van, ami nem más, mint a felnőtt válogatottság.

Ha adódna rá lehetőség, visszatérnél még Spanyolországba?

Egy alkalommal visszamennék, persze, szívesen megmutatnám, hogy mit tanultam itthon. Ugyanakkor azt érzem, most szeretnék teljes mértékben a paksi karrieremre fókuszálni, és azt felépíteni, továbbá minél jobban szerepelni az erős magyar bajnokságban.

F Ldidomint3

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 7 18
2 Puskás Akadémia FC 8 18
3 PAKSI FC 8 16
4 MTK Budapest 8 15
5 DVTK 9 15
6 Újpest FC 9 14
7 Nyíregyháza 9 10
8 Fehérvár FC 9 9
9 ETO FC Győr 8 8
10 DVSC 8 7
11 ZTE FC 8 7
12 Kecskeméti TE 9 5
9. forduló erdeményei
  -   3:1
  -   0:2
  -   3:1
  -   3:1
  -   0:2
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök