Soós és Galambos is betalált az U16-os válogatottban
Az U16 korosztályos válogatottunk legutóbbi programja során, szeptember utolsó napjaiban két nemzetközi mérkőzést játszott Szlovénia ellen. A 2008-as legjobbak között a középpályán Galambos János, a támadósorban Soós Flórián fiatal tehetségünk bizonyíthatott újra címeres mezben.
Az első találkozón - melyet egy hajrá góllal nyertünk 1-0-ra - Soós kapott lehetőséget Szalai László szövetségi edzőnktől. „Egy szoros meccset játszottunk mindkét oldalon sok helyzettel, végül aztán összejött a győzelem” - mesélte a mérkőzésről csatárunk.
A visszavágón Galambos és Soós is kezdett, előbbi végigjátszotta az összecsapást, utóbbi nyolcvanöt percet töltött a pályán, és válogatottunk két gólján osztoztak - a mérkőzést azonban ezúttal a Szlovénok billentették a saját oldalukra az utolsó percekben, 3-2 lett a vége. „Természetesen nagyon jól érintett, hogy a kezdő tagja lehettem. Próbáltam elővenni a legjobbamat, és mellette szerencsére sikerült a kapuba is találnom. Harcias meccset játszottunk, de úgy érzem, győznünk kellett volna. Ami a gólomat illeti, egy fölpasszt vettem át kifelé, aztán csináltam egy lővőcselt, majd sarokkal befelé húztam, végül ballal a kapuba csavartam” - így a belső középpályásunk, majd Soós is mesélt a találatáról. „Az ötös sarkánál egy lepattanót félollózó mozdulattal juttattam a kapuba. Sokat jelentett számomra, hogy betaláltam a válogatott tagjaként is.”
Szép volt, srácok! Hajrá, magyarok!
Kép: mlsz.hu
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Puskás Akadémia FC | 17 | 35 | |
2 | Ferencvárosi TC | 16 | 34 | |
3 | DVTK | 17 | 30 | |
4 | MTK Budapest | 17 | 29 | |
5 | PAKSI FC | 17 | 27 | |
6 | Újpest FC | 17 | 27 | |
7 | Fehérvár FC | 17 | 21 | |
8 | Nyíregyháza | 17 | 18 | |
9 | ETO FC Győr | 17 | 18 | |
10 | ZTE FC | 16 | 16 | |
11 | DVSC | 17 | 13 | |
12 | Kecskeméti TE | 17 | 11 |