up231010b.jpg

Nagy győzelem a Szeged ellen

2023. okt. 10.  -  Utánpótlás
Az U16 sikerén felül az U13 és az U12 is örülhetett a hétvégén.

Banner Pse

U19: Kiemelt, 6. forduló: Illés Akadémia-Haladás - PAKSI FC 3 - 1 (0 - 1)

Kezdők: Schrenck, Babos, László, Perger, Kiss, Köllő, Marosi, Répási, Binder, Ignácz, Szabó

Cserék: Bakodi, Horváth, Szauer, Gáspár, Szilágyi

Gólunkat Szabó 40’ szerezte.

Gratulálok a csapatnak, hetven percig jól és okosan játszva kézben tartotta a mérkőzést. Nagy labdabirtoklási fölényünk csak egy gólt eredményezett, és ez sajnos megbosszulta magát. A hazai csapat a végén minden egyes kis hibánkat góllal büntette. Gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez, valamint csapatomnak a hetven percig tartó jó játékhoz - így Nagy István edzőnk.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U17: Kiemelt, 5. forduló: PAKSI FC - MTK Budapest 0 - 1 (0 - 0)

Kezdők: Ulbert, Májik, Jáksó, Éger, Marcsa, Galambos, Juhász, Turi, Perczel, Verbulecz, Surman

Cserék: Wiesner, Soós, Balogh, Huber, Tillman, Dörömböző

A mérkőzés elején az MTK birtokolta többet a labdát, de jól zártuk le a területeket, így vendégeink nem tudtak komolyabb helyzetet kidolgozni. Ebben az időszakban a labdaszerzések után sok technikai hibát követtünk el, ezért keveset tudtuk birtokolni a labdát, és az ellenfél kapuja előtt is rossz döntéseket hoztunk. A második félidő elején a hibánkat kihasználva megszerezte a vezetést az MTK. Ezután kapkodóvá vált a játékunk, nem tudtunk komolyabb helyzetet kialakítani. A csapat nem tudott olyan teljesítményt nyújtani, mint az elmúlt hetekben, és most kevés volt a jó egyéni teljesítmény is. Sajnos ezen a napon a játék minden fázisában jobb volt ellenfelünk, és azokban az elemekben is jobban teljesített, amiben erősek vagyunk - fogalmazott Wiesner József edzőnk.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

Up231010a

U16: Alap, 5. forduló: PAKSI FC - Szeged-Csanád Grosics Akadémia 4 - 2 (2 - 1)

Kezdők: Nagy, Orbán-Zaják, Virág, Szurma Z., Rauf, Farkas, Wiesner, Tanos, Somogyi, Biszak, Jankó

Cserék: Szurma M., Burányi, Bagó, Kiss, Farsang, Kajári, Grausza

Góljainkat Wiesner 25”, Virág 34’, 75’, Farsang 81’ szerezték.

Kaotikus, hektikus és változatos mérkőzést játszottunk. Huszonöt perces késéssel kezdődött a mérkőzés, gyakorlatilag kétszer kellett bemelegíteni, sokat hibáztunk már ekkor is. Ennek következtében a mérkőzés elején semmilyen ritmusunk nem volt. Kapkodtunk, rossz szellemben játszottunk, ívelgettük a labdát olyan helyekre, ahol esélyünk sem volt megszerezni azt. Kevés volt a labda nélküli mozgás, nem támogattuk kellő mértékben a labdás társunkat. A félidő második felében kétgólos előnyre tettünk szert, amit buta hibák miatt két perc alatt le is adtunk. A szünetben kicsit átalakítottuk a csapatot, a második félidőben már próbáltunk játszani, helyenként tetszetősen építkeztünk. Az ellenfelünknek volt döntetlen állásnál ziccere, ekkor kapusunk nagyot védett. Előttünk is adódtak nagy lehetőségek, a mérkőzést a második félidő utolsó harmadában lőtt két góllal tudtuk eldönteni. Nem játszottunk jól, de ez várható volt a már említett történések miatt. Mentünk előre, próbáltunk dominálni, küzdeni tudásból jelesre vizsgázott a csapat. Még akkor is dicséret illet mindenkit, ha azért sok esetben hiányzott a minőség a játékunkból. Viszont háromból hármat nyertünk hazai pályán, sok gólt lövünk, vannak jó formában lévő játékosaink, továbbá nagyon fontos, hogy jó állapotban van a csapat is - nyilatkozta Köllő Roland vezetőedzőnk.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

Up231010c

U15: Alap, 6. forduló: Nyíregyháza Spartacus FC - PAKSI FC 7 - 1 (5 - 1)

Kezdők: Rostás, Stier, Osztermájer, Pumerschein, Marosi, Péter, Köllő, Steiner, Kovács, Nemes, Csende

Cserék: Szabó, Szoó, Száraz, Kovács, Varga

Gólunkat Marosi 23’ szerezte.

Szerdától szombatig ezerötszáz kilométert utaztunk, ami mellé jött még az edzés, az iskola és a tanulás, két mérkőzés így soknak bizonyult. Enervált játékot, dekoncentrációt láttam a csapaton, ami eddig nem volt jellemző ránk. Fontos pozíciókban, kulcsjátékosoktól javíthatatlan hibák jöttek. Nincs gond, hétvégén javítunk - értékelt vezetőedzőnk, Osztermájer Gábor.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U14: Alap Nyugat, 6. forduló: III.Ker. TVE - PAKSI FC 4 - 0 (1 - 0)

Kezdők: Viló, Földi, Csötönyi, Fodor, Görgics, Mayer, Nagy, Rakó, Markóci, Sallai, Démuth

Cserék: Demeter, Bóvári, Szauer, Weisz, Tóth

A mai mérkőzésen ellenfelünk sajnos minden tekintetben fölénk nőtt. A párharcokat sorra vesztettük el, a megszerzett labdákat pedig azonnal visszaadtuk. Ahogy mondani szokás, folyamatosan úton voltunk, akartak a srácok, de ez most kevésnek bizonyult. Készülünk a következő mérkőzésre - fogalmazott Báló Tamás edzőnk.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U13: Dél-Nyugat, 6. forduló: PAKSI FC - Budaörs 3 - 1 (0 - 0)

Kezdők: Badó, Fekete, Németh, Herman, Szabó Zs., Szabó B., György, Mráz, Keserű

Cserék: Kovács, Nemere, Nagy, Fábián, Kozma, Kutasi, Fazekas

Góljainkat Fekete 3’, Mráz 10’, Németh 59’ szerezték.

Magabiztos győzelmet arattunk hazai pályán. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, így a tizedik percben már 2-0-ra vezettünk. A folytatás már nem úgy sikerült, ahogy vártuk, a második sorunk nagyon sok hibával játszott. A labda nélküli mozgások nem voltak meg, nem volt ritmus és hiányzott a minőség a támadójátékban. A múlt héten elkényeztettek a srácok a remek játékukkal, most nem sikerült, de a győzelemnek örülünk - így Mácsik Attila edzőnk.

A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.

U12: Dél-Nyugat, 6. forduló: PAKSI FC - Budaörs 7 - 1 (0 - 0)

Kezdők: Szabó, Görbe, Vesza, Domján, Rafael, Böde, Bognár, Orova, Varnyú

Cserék: 
Kiss, Erős, Kerekes, Kern, Gorjánácz, Steigervald

Góljainkat Kiss 36’, Rafael 50’, Domján 58’, Steigervald 60’, Orova 72’, Böde 78’, 79’ szerezték.

Az első negyven percben kiegyenlített mérkőzés volt, inkább mezőnyben folyt a játék, két-három helyzetet tudott mindkét csapat kialakítani. A második negyven percben sikerült ellenfelünk fölé kerekedni, és így alakult ki ez a különbség. Ami nagy pozitívum, hogy az elmúlt hetekkel ellentétben a helyzetkihasználásunk jó volt, és hogy a párharcokat nagy százalékban meg tudtuk nyerni. Talán, amiben volt egy kis hiányérzetem, azok az átmenetek, abban lehettünk volna kicsit gyorsabbak. Összességében elégedett voltam a csapat teljesítményével mind csapatszinten, mind egyénileg - fogalmazott Váli Roland.

A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 0 0
2 Nyíregyháza 0 0
3 Győri ETO FC 0 0
4 ZTE FC 0 0
5 MTK Budapest 0 0
6 UTE 0 0
7 Puskás Akadémia FC 0 0
8 DVTK 0 0
9 Kecskeméti TE 0 0
10 Fehérvár FC 0 0
11 DVSC 0 0
12 Ferencvárosi TC 0 0
. forduló erdeményei

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök