Egyszer kezdtünk csak ennél jobban
Kilenc forduló telt el az OTP Bank Liga 2023/24-es évadból, mikor az októberi válogatott mérkőzések következnek, így a hétvégén bajnoki nélkül maradunk. Kijelenthető azonban, hogy ezt a válogatott szünetet igazán kellemesen tölthetjük, hiszen a tabellára nézve a második helyen találjuk csapatunkat. Előttünk a Ferencváros (eggyel kevesebb lejátszott mérkőzéssel), mögöttünk az Újpest egy-egy pontkülönbséggel.
Kilenc abszolvált találkozónk öt győzelemből, három döntetlenből és mindösszesen egy vereségből tevődik össze, így tizennyolc pontot gyűjtöttünk. Gólkülönbségünk plusz ötös, ami a harmadik legjobb a mezőnyben, az FTC plusz tizenhetes, valamint a DVTK plusz hatosa után. Sikert könyvelhettünk el eddig az Újpest (3-0), a Fehérvár (2-0), a Puskás Akadémia (0-2), a Debrecen (2-0) és a Mezőkövesd (2-1) ellen, ikszeltünk az MTK-val (1-1), a Diósgyőrrel (1-1), valamint a Kecskeméttel (1-1), vereségünk a Ferencváros otthonából (6-1) származik. Házi góllövőlistánkat jelenleg Könyves Norbert és Windecker József vezeti három-három találattal, Őket Böde Dániel kettő, illetve Bőle Lukács, Haraszti Zsolt, Kovács Krisztián, Mezei Szabolcs és Osváth Attila egy góllal követi.
Kiváló kezdésünk magával hozta, hogy átlapozzuk eddigi tizenhét NBI-es szezonunk, és megnézzük, hogy álltunk az előző években majd’ tíz fordulót követően.
Íme a lista (szezon: helyezés – győzelem-döntetlen-vereség – pont):
2006/07: 12 – 2-2-5 – 8p
2007/08: 12 – 2-1-6 – 7p
2008/09: 10 – 3-3-3 – 12p
2009/10: 8 – 3-2-4 – 11p
2010/11: 6 – 4-2-3 – 14p
2011/12: 11 – 2-4-3 – 10p
2012/13: 10 – 2-4-3 – 10p
2013/14: 5 – 4-2-3 – 14p
2014/15: 3 – 6-3-0 – 21p
2015/16: 6 – 3-3-3 – 12p
2016/17: 11 – 1-4-4 – 7p
2017/18: 8 – 2-4-3 – 10p
2018/19: 5 – 3-4-2 – 13p
2019/20: 9 – 3-1-5 – 10p
2020/21: 4 – 4-2-3 – 14p
2021/22: 5 – 4-1-4 – 13p
2022/23: 4 – 4-2-3 – 14p
2023/24: 2 – 5-3-1 – 18p
A táblázatból jól látszik, mindeddig egyszer kezdtünk ennél jobban, méghozzá a 2014/15-ös kiírásban, mikor huszonegy pontunk volt hat győzelemből és három döntetlenből. 2014 őszén a Győr (2-0), a Nyíregyháza (0-3), az MTK (3-0), a Szombathely (1-3), a Diósgyőr (3-1) és a Debrecen (2-1) ellen arattunk sikert, ikszeltünk a Puskás Akadémiával (1-1), az Újpesttel (0-0), valamint a Péccsel (1-1). A tabellán akkor a harmadik helyet foglaltuk el, amit huszonhét egységgel a Videoton vezetett, a második pozícióban az MTK állt szintén huszonegy ponttal, de hét győzelemmel, minket a DVTK követett négy ponttal lemaradva. A góllövőlistánkat Bartha László és Könyves Norbert vezette öt-öt találattal, majd Eppel Márton és Heffler Tibor következett kettő-kettő góllal.
Az akkor tizenhat csapatos bajnokságban harminc fordulót rendeztek, melyben végül az ötödik helyre értünk oda tizennégy győzelemmel, kilenc döntetlennel és hét vereséggel a zsákban, ami ötvenegy pontot eredményezett. Gólkülönbségünk plusz tizenhetes lett. A bajnok a Videoton (71p), az ezüstérmes a Ferencváros (64p), a bronzérmes az MTK (57p) lett, előttünk a DVSC (54p), mögöttünk az Újpest (51p) végzett. A szezon végére Könyves megduplázta góljai számát, amivel az összesített góllövőlista ötödik helyén végzett. Bartha nyolcig, Báló és Haraszti egyaránt négyig jutott.
Érdekesség, hogy ötvenegy bajnoki ponttal a nyolc szezon óta íródó tizenkét csapatos NBI történelmében kétszer is dobogón lehetett volna végezni (2018-ban és 2019-ben) annak ellenére, hogy 2014/15-ben három mérkőzéssel kevesebbet kellett játszani a jelen kiíráshoz képest. A több mint félszáz egységet egyébként az említett évadon felül eddig egyszer, a 2010/2011-es sikerévünkben sikerült felülmúlnunk, akkor ötvenhat ponttal szereztünk bajnoki ezüstöt. A 2020/21-es futballév végén kereken ötven pontunk lett, ami a negyedik helyre rangsorolta csapatunkat.
Így állunk tehát most, viszonyítva az immáron több mint tizenhét éve folyamatosan íródó első osztályú szereplésünkhöz. Visszatérve a jelenbe, az első bajnoki körből egy zalaegerszegi túra, továbbá egy hazai, Kisvárda elleni találkozó vár még ránk, aztán még kétszer találkozunk mindenkivel. Reméljük, hogy 2024 májusának végén újra egy kiváló összegzőt írhatunk, csak akkor már a teljes évadról.
Hajrá, Paks! A magyar csapat.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Ferencvárosi TC | 7 | 18 | |
2 | Puskás Akadémia FC | 8 | 18 | |
3 | PAKSI FC | 8 | 16 | |
4 | MTK Budapest | 8 | 15 | |
5 | DVTK | 9 | 15 | |
6 | Újpest FC | 9 | 14 | |
7 | Nyíregyháza | 9 | 10 | |
8 | Fehérvár FC | 9 | 9 | |
9 | ETO FC Győr | 8 | 8 | |
10 | DVSC | 8 | 7 | |
11 | ZTE FC | 8 | 7 | |
12 | Kecskeméti TE | 9 | 5 |