Itthon nyertünk a Mosonmagyaróvár ellen
U17: Kiemelt, 6. forduló: DVSC - PAKSI FC 1 - 1 (0 - 0)
Kezdők: Wiesner, Májik, Jáksó, Éger, Marcsa, Galambos, Juhász, Perczel, Verbulecz, Dörömöző, Surman
Cserék: Ulbert, Soós, Balogh, Turi, Huber, Tillman
Gólunkat Galambos 87’ szerezte.
„A tavalyi bajnok otthonában léptünk pályára, amely fizikális paraméterekben és játékban is kiemelkedett a mezőnyből az előző évben. Az első félidőben védekezésben sikerült megvalósítani, amire készültünk, jól zártuk le azokat a területeket, amelyekben a hazai csapat veszélyes. Ebben az időszakban a labdaszerzések után bátrabban és kezdeményezőbben kellett volna játszanunk. A második játékrészben, a kapott gól előtt és után is nagy lehetőségünk volt a gólszerzésre. Nyílt volt a játék, az is benne volt a meccsben, hogy a hazai csapat kétgólos előnybe kerülhet, de az is, hogy ki tudunk egyenlíteni. Végül az utolsó percekben sikerült betalálnunk. A csapat nagyon sokat "tett bele" a mérkőzésbe, és úgy gondolom, megérdemelt a pontszerzésünk” - fogalmazott Wiesner József edzőnk.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U16: Alap, 6. forduló: III.Ker. TVE - PAKSI FC 2 - 2 (2 - 1)
Kezdők: Nagy, Orbán-Zaják, Virág, Szurma Z., Rauf, Farkas, Wiesner, Tanos, Somogyi, Biszak, Jankó
Cserék: Kajári, Szurma M., Bagó, Kecskés, Farsang
Góljainkat Wiesner 23’, 92’ szerezte.
„A múlt hetihez hasonlóan ismét fél órával később kezdődött a mérkőzés, így állandóan vissza kellett térnünk a bemelegítés egy-egy fázisához. Ehhez képest most nem kezdtük rosszul a mérkőzést, ugyanakkor ellenfelünk labdabirtoklási fölényben játszott, ami a hetvenedik percig meg is maradt. Végig próbálták kontrollálni a mérkőzést. A korai mérkőzésidőpont miatt nagyon korán keltünk és indultunk, körülményesen és lassan építettük a támadásainkat, lassan reagáltunk a második labdákra, az ellenfelünk frissebbnek tűnt. Továbbra is nagy egyéni hibákból kaptuk a gólokat, nem vagyunk elég felelősségteljesek a védekező zónában. A középpályán sok technikai hibával játszottunk. A félidőben próbáltuk megnyugtatni a játékosokat, pontosabb és higgadtabb játékot kértünk tőlük. A mérkőzés végét jobban bírtuk erővel, az utolsó húsz perc a miénk volt. Ellenfelünk láthatóan elfáradt, ekkor már mi tudtuk irányítani a találkozót. Két hatalmas ziccerünk is kimaradt. Wiesner Balázs zseniális megoldásokat választott, öröm volt nézni a játékát, Jankó Bence a második félidőben stabilitást adott a védelemnek. Mentálisan erősek vagyunk, a hosszabbításban sikerült egyenlítenünk egy olyan góllal, amit a legmagasabb szinten is napokig állva tapsolnának. Újra pontot mentettünk, ettől tovább építjük magunkat. Küzdeni tudásból jelesre vizsgáztunk. Az ellenfélről nagyon pozitív képet kaptunk, szimpatikus, kulturált, jó mentalitású játékosok alkotják a III. Kerületi TVE csapatát, valamint a körülmények is optimálisak a Kalap utcában. Figyelembe véve a fentieket, győzelemmel felérő döntetlent értünk el a fővárosban” - nyilatkozta Köllő Roland vezetőedzőnk.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U15: Alap, 7. forduló: PAKSI FC - CREDOBUS Mosonmagyaróvár 3 - 0 (3 - 0)
Kezdők: Szabó, Klem, Stier, Osztermájer, Pumerschein, Marosi, Péter, Köllő, Steiner, Kovács, Nemes
Cserék: Rostás, Szoó, Száraz, Kovács, Kákai, Csende
Góljainkat Nemes 1’, Marosi 6’, 31’ szerezték.
„Az első félidőben agilisan játszottunk, a középpályán jól passzoló ellenfelet nem hagytuk kibontakozni. A három gól mellett sok lehetőséget teremtettünk, illetve sok szögletet rúgtunk, ami szintén azt jelzi, hogy az ellenfél térfelén tartottuk a játékot. A Mosonmagyaróvárnak is volt lehetősége, amiket mi hoztunk össze számukra. A második játékrész mezőnyjátékkal lecsordogált, számunkra fontos győzelmet arattunk” - értékelt vezetőedzőnk, Osztermájer Gábor.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U14: Alap Nyugat, 7. forduló: PAKSI FC - Kaposvári Rákóczi BFLA 3 - 3 (3 - 1)
Kezdők: Viló, Földi, Csötönyi, Fodor, Görgics, Mayer, Hamvas, Rakó, Sallai, Markóci, Démuth
Cserék: Demeter, Nagy, Szauer, Mráz, Weisz, Tóth
Góljainkat Démuth 34’, Fodor 40’, 76’ szerezték.
„Nagyon szerettük volna megnyerni ezt a mérkőzést. Nagyon akartak a srácok hazai pályán. A vezetés megszerzését követően sokkal nyugodtabban kell futballozni, és még többet járatni a labdát szélességben. Összességében azonban párharcerősebben kell belemenni a találkozókba, sajnos a kapott góloknál megint az ellenfelünk reagált gyorsabban, ezen tovább kell dolgoznunk. Pozitív azonban, hogy az összecsapás végén akár meg is nyerhettük volna a meccset” - fogalmazott Báló Tamás edzőnk.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Puskás Akadémia FC | 17 | 35 | |
2 | Ferencvárosi TC | 16 | 34 | |
3 | DVTK | 17 | 30 | |
4 | MTK Budapest | 17 | 29 | |
5 | PAKSI FC | 17 | 27 | |
6 | Újpest FC | 17 | 27 | |
7 | Fehérvár FC | 17 | 21 | |
8 | Nyíregyháza | 17 | 18 | |
9 | ETO FC Győr | 17 | 18 | |
10 | ZTE FC | 16 | 16 | |
11 | DVSC | 17 | 13 | |
12 | Kecskeméti TE | 17 | 11 |