csepnbiinoi1.jpg

Magabiztos győzelem a Szekszárd ellen

2023. okt. 24.  -  Női labdarúgás
A legkisebbek hozták a három pontot a szomszédvári rangadóról.

Banner Pse

Női NBII. Nyugati csoport, 7. forduló: PAKSI SE - Kizotti Csepel TC 0 - 7 (0 - 0)

Kezdők: Kerekes, Marosi, Zufall, Debreceni, Boda, Kiss, Horváth, Sajabó, Szűcs, Fritz, Koloh

Cserék: Bárányos, Figura, Tancsa, Bogdán, Asztalos, Botos, Feczer

„Ellenfelünk a feljutásért küzd. A Csepel egy szervezett csapat, inkább fizikálisan voltak kiválóak. Az első félidőben, mezőnyben nagyjából kiegyenlített volt a játék. A pontrúgásokkal azonban nem tudtunk mit kezdeni, jó beadásaik voltak és magas labdarúgók alkották ellenfelünk csapatát. Három gólt kaptunk három pontrúgásból. Ha a szögletekkel tudtunk volna mit kezdeni, nem alakult volna ki ekkora különbség. Tovább hátráltatott bennünket kapusunk sérülése, akit mezőnyjátékossal kellett pótolnunk a gólvonalunkon. A második játékrész már egyoldalúvá vált, sajnos akkor már engedtünk a harcosságunkból. A körülmények ellenére a lányok végigküzdötték a mérkőzést” - fogalmazott Horváth György vezetőedzőnk.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

Csepnbiinoi2

Leány U19 Dél-Nyugati csoport, 7. forduló: Kaposvári Rákóczi BFLA - PAKSI SE 8 - 1 (4 - 1)

Kezdők: Nagy, Lusinszki, Bárányos, Figura, Tancsa, Zufall, Bogdán, Győrfi, Árki, Botos, Feczer

Cserék: Berecki, Horváth, Udovisits, Szabó

Gólunkat Zufall 2’ szerezte.

„Jól kezdtük a mérkőzést, rögtön vezetést szereztünk, és jól is futballoztunk. A kaposvári egyenlítés után azonban megtört a lendületünk, annak ellenére, hogy adódtak helyzeteink további gólokhoz. A második játékrészt is jól indítottuk, kapufát is lőttünk, ami talán fejben még tovább bosszantotta a lányokat. Sajnos végül vereség lett, bár ellenfelünk fizikális fölényben volt, hisz’ csapatunk még mindig a korosztály alja” - fogalmazott Horváth György vezetőedzőnk.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

Leány U16 Dél-Nyugati csoport, 9. forduló: Kaposvári Rákóczi BFLA - PAKSI SE 1 - 0 (1 - 0)

Kezdők: Ignácz, Bálint, Erdei, Zoltán, Papp, Pálinkás, Németh, Subi Anita, Subi Anett, Pirisi, Fekete

Cserék: Darin, Valter, Mucz, Ruskovics, Peák

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

Leány U14 Dél-Nyugati csoport, 7. forduló: PAKSI SE - Szekszárdi UFC 13 - 2 (0 - 0)

Kezdők: Lajkó, Szabó, Molnrá, Nagy, Szalók, Sallai, Reiser, Balogh, Selényi

Cserék: Bengő, Kató, Molnár

Góljainkat Sallai 3’, 12’, 48’, 51’, 59’, 75’, 77’, 79’, Kató 24’, 39’, Szabó 25’, Nagy 58’, 67’ szerezték.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

„Nagyon örülök annak, hogy amit a mérkőzés előtt megbeszéltünk és az edzéseken gyakoroltunk, azt maximálisan megvalósították a lányok. A mérkőzést végig irányítva, nagyon fegyelmezetten, magabiztosan játszottunk. Sokat birtokoltuk a labdát, szép támadásokat vezettünk, amiből szép gólok születtek. Összességében úgy érzem, hogy amit lehetett, kihoztuk ebből a találkozóból, megérdemelt győzelmet arattunk. Gratulálok a lányoknak az újabb sikerhez” - így Forray Tünde edzőnk.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 33 74
2 PAKSI FC 33 58
3 Puskás Akadémia FC 33 55
4 Fehérvár FC 33 54
5 DVSC 33 48
6 Kecskeméti TE 33 45
7 DVTK 33 45
8 MTK Budapest 33 44
9 ZTE FC 33 43
10 Újpest FC 33 37
11 Kisvárda Master Good 33 31
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 33 21
33. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   2:1
  -   2:1
  -   4:1
  -   0:0
  -   1:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök