Siker a Pécs, a III. Kerület és a Kelen ellen
U19: Kiemelt, 9. forduló: PAKSI FC - Várda Labdarúgó Akadémia 1 - 6 (0 - 5)
Kezdők: Schrenck, Babos, László, Horváth, Perger, Balogh, Holka, Kiss, Szauer, Gáspár, Szilágyi
Cserék: Bakodi, Orbán-Zaják, Tanos, Takács
Gólunkat Szauer 83’ szerezte.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U17: Kiemelt, 8. forduló: Várda Labdarúgó Akadémia - PAKSI FC 3 - 1 (2 - 0)
Kezdők: Wiesner, Májik, Jáksó, Éger, Marcsa, Soós, Juhász, Perczel, Verbulecz, Dörömböző, Surman
Cserék: Ulbert, Balogh, Tillman
Gólunkat Soós 80’ szerezte.
„Tudtuk, hogy mi a kisvárdai csapat erőssége, az első félidőben mégis ilyen szituációk után kaptuk a gólokat. A mérkőzés első húsz-huszonöt percét leszámítva a csapat jó teljesítményt nyújtott. A második félidőben többet birtokoltuk a labdát, szervezetten játszottunk, de az ellenfél kapuja előtt hiányzott a megfelelő higgadtság és határozottság. A többi gólt a kisvárdai csapat szerezte, ezért a győzelme megérdemelt. Az elmúlt két bajnoki mérkőzésen 6 gólt kaptunk, ami sok, voltak benne egyéni hibák, és a csapatszintű védekezésünk sem volt mindig megfelelő. Ezekben a dolgokban feltétlenül javulnunk kell, mert a héten a bajnoki címre is esélyes Honvéd látogat hozzánk” - fogalmazott Wiesner József edzőnk.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U16: Alap, 9. forduló: PAKSI FC - PMFC 2 - 1 (1 - 0)
Kezdők: Nagy, Orbán-Zaják, Bagó, Virág, Rauf, Farkas, Tanos, Somogyi, Biszak, Kajári, Jankó
Cserék: Grausza, Szurma M., Burányi, Szurma Z., Farsang, Horváth
Góljainkat Somogyi 12’, Virág 77’ szerezték.
„Tartottam a mérkőzéstől, hiszen a legutóbbi bajnokin vereséget szenvedtünk, és azt követően egy hétvégi pihenő is közbejött a válogatott szünet miatt. A heti munkát betegségek és sérülések nehezítették. A Pécs elleni mérkőzések minden korosztályban kiemelt fontosságúak, igazi presztízs meccsek. A védekezésünk az egész mérkőzés alatt stabil volt, ez volt az alapja a játékunknak. Az irreális időjárási körülmények között lejátszott mérkőzésen végig a küzdelem dominált. A mérkőzés első felében a pécsiek komoly nyomást helyeztek a labdakihozatalainkra, többször bele is hibáztunk ezekbe. Nem játszottunk jól, sok esetben hiányzott a minőség a játékunkból, de a helyén volt a szívünk, és megérdemelten tartottuk itthon a bajnoki pontokat. Azért tudtunk nyerni, mert nálunk több jó egyéni teljesítmény volt, mint a pécsieknél. Megtanultuk ezeket a mérkőzéseket kontrollálni, tavasszal az ilyen típusú találkozókat rendre elvesztettük egy góllal. Ötből ötöt nyertünk hazai pályán, ez igazán imponáló! Örömteli, hogy sokat fejlődtünk az utóbbi időben, ez köszönhető az erőnléti edzőnek, a kapusedzőnek, valamint a mentális felkészítést végző kollégáknak is” - nyilatkozta Köllő Roland vezetőedzőnk.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U15: Alap, 9. forduló: PAKSI FC - III.Ker. TVE 3 - 2 (3 - 1)
Kezdők: Rostás, Klem, Stier, Osztermájer, Pumerschein, Köllő, Steiner, Nemes, Csende, Marosi
Cserék: Szabó, Szoó, Száraz, Kákai
Góljainkat Klem 6’, Marosi 10’, 28’ szerezték.
„Két gyors gólt szereztünk, amire volt lehetőségünk még legalább egyet rárúgni két tiszta, nagy helyzetből. Sajnos ezt nem tettük meg, az ellenfél viszont tizenegyesből szépített. Ezek után továbbra is jó ritmusban játszottunk, így sikerült újabb gólt szereznünk a szünetig. Az ellenfél térfelén való labdaszerzések jól működtek. A második játékrész első negyedórája lecsordogált, utána viszont a III. Kerület átvette az irányítást, újra szépített, és ekkor jobban is játszott, mint mi. A saját térfelünkre kényszerültünk, a középpályás kilépések nem voltak jók a védekezésünkben. A játékunk nem volt folyamatos. Összességében két ellentétes félidőt játszottunk, a győzelmünk viszont nagyon értékes, hiszen egy igazi hatpontos meccset nyertünk meg” - értékelt vezetőedzőnk, Osztermájer Gábor.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U14: Alap Nyugat, 11. forduló: PAKSI FC - PMFC 2 - 5 (1 - 2)
Kezdők: Viló, Földi, Csötönyi, Fodor, Görgics, Hamvas, Mayer, Tóth, Nagy, Markóci, Démuth
Cserék: Sági, Bóvári, Weisz, Szauer, Rakó
Góljainkat Fodor 8’, Markóci 55’ szerezték.
„Jól kezdtük a mérkőzést, és a vezetést is sikerült megszereznünk. Stabilak és egységesek voltunk, viszont sajnos kaptunk két elkerülhető gólt, ami egy jobb csapat ellen már nem fér bele. Ennek ellenére úgy gondolom, dicséretet érdemelnek a fiúk, hiszen rengeteget dolgoztak a találkozó folyamán. Sajnos ez most az eredményben nem mutatkozott meg, de volt tartása a csapatnak, amiből építkezi lehet, és fogunk is” - fogalmazott Báló Tamás edzőnk.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U13: Dél-Nyugat, 11. forduló: Kelen SC - PAKSI FC 1 - 3 (0 - 0)
Kezdők: Kovács, Fekete, Németh, Herman, Szabó Zs., Szabó B., György, Keserű, Mráz
Cserék: Nagy, Kozma, Fazekas, Kutasi, Nemere, Fábián, Badó
Góljainkat Mráz 52’, Szabó B. 61’, Szabó Zs. 67’ szerezték.
„Az egész mérkőzésen nagyon jó szellemben játszottunk. Összehoztunk egy szerencsétlen öngólt, de a csapat mentálisan jól reagált, és még egy lapáttal rá tudtunk tenni a teljesítményünkre, így a mérkőzés hajrájában megfordítottuk az eredményt a Kelen otthonában” - így Mácsik Attila edzőnk.
A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.
U12: Dél-Nyugat, 11. forduló: Kelen SC - PAKSI FC 1 - 3 (0 - 0)
Kezdők: Varnyú, Görbe, Vesza, Domján, Rafael, Böde, Kern, Bognár, Orova
Cserék: Kiss, Erős, Kerekes, Szoboszlai, Steigervald
Góljainkat Domján 31’, Steigervald 63’, Rafael 74’ szerezték.
„A múlt héthez képest ezúttal meg tudtuk fordítani az arányt, most hatvan percünk volt teljesen rendben, és az egyik középső húsz perc sikerült gyengébbre. Nagyon jól működött az ellenfél térfelén való labdaszerzés, mi tudtunk több labdát birtokolni és több helyzetet kialakítani. Abszolút sikerült nyomást helyezni az ellenfélre. Az alapjátékunk most is rendben volt, mint az elmúlt meccseken, csak ezúttal a gólok is jöttek. Van egy-két dolog, amiben még előre kell lépnünk, de elégedett voltam a csapat teljesítményével, visszakaptam a gyakorolt dolgokat, továbbá, amit a mérkőzés előtt megbeszéltünk. Egyéni játékban is léptünk előre, több jó teljesítmény is volt” - fogalmazott Váli Roland.
A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Puskás Akadémia FC | 17 | 35 | |
2 | Ferencvárosi TC | 16 | 34 | |
3 | DVTK | 17 | 30 | |
4 | MTK Budapest | 17 | 29 | |
5 | PAKSI FC | 17 | 27 | |
6 | Újpest FC | 17 | 27 | |
7 | Fehérvár FC | 17 | 21 | |
8 | Nyíregyháza | 17 | 18 | |
9 | ETO FC Győr | 17 | 18 | |
10 | ZTE FC | 16 | 16 | |
11 | DVSC | 17 | 13 | |
12 | Kecskeméti TE | 17 | 11 |