„Újult erővel térünk vissza az őszi idény hajrájára” - Papp
A legutóbbi fordulóban, Debrecenben megszakadt egy hosszú veretlenségi sorozatunk. Hogy láttad belülről azt a találkozónkat?
Úgy érzem - és ezt a csapattársaim nevében is mondhatom -, több volt a debreceni mérkőzésben, hiszen az első félidőben kimondottan jól játszottunk, sikerült megfojtani a hazaiak játékát. Bízom benne, hogy ennek a mérkőzésnek a végeredménye nem ront a motivációnkon. Mivel az MTK elleni találkozónk sem sikerült olyan jól, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a válogatott szünetben újra megtaláljuk a sikeres utat. Természetesen sajnáljuk, hogy eljött egy remek veretlenségi sorozat vége, de biztos vagyok abban, megpróbálunk egy újat építeni a bajnokság hátralévő részében.
Tizenhárom bajnokiból tizenkettőt végigjátszottál, és ehhez jön még hatvan minutum a legutóbbi kupafordulóból. E hétvége a válogatotté, jókor jött a szünet az év végi hajtás előtt?
Labdarúgóként talán nem meglepő, ha azt mondom, a mérkőzéseket szeretjük a legjobban, ugyanakkor edzés szempontjából nincs leállás a válogatott szünetben sem. Ettől függetlenül szükség van egy kis feltöltődésre az év végi hajrá előtt, hiszen az utóbbi időszak intenzív volt, sokat játszhattam, amiért hálás vagyok a vezetőedzőnknek. Ebben az időszakban kétségkívül az a legfontosabb feladatunk, hogy minél pontosabban felkészüljünk a következő találkozóinkra.
Csapatunk egyik motorja vagy a középpályán. Hogyan összegeznéd az eddigieket?
Habár az idei szezont nagyobb játékosmozgással kezdtük, amiből fakadóan eleinte még döcögött a csapat, most annál nagyobb összeszokottsággal és jókedvvel végzi mindenki a dolgát, igazán összeértünk. Régi motorosnak mondhatom magam a csapatban, ahol soha nem volt gond a társasággal vagy a hangulattal, így természetesen könnyebb jól szerepelni. Nagyon örülök, hogy mostanában elkerülnek a sérülések, akadt néhány szezon, ahol ezt sajnos nem mondhattam el. Szintén jó érzéssel tölt el, hogy a mérkőzések nagy részét a pályán tudtam tölteni, és ezzel is hozzájárultam a sikerekhez.
Ha már itt tartunk, kétszázhét paksi NBI-es mérkőzésed és immáron a kilencedik szezonod tapasztalatából kérdezzük, mi az idei sikereink kulcsa?
Ha ki kellene emelnem egy dolgot, az állandóságot mondanám, hiszen nagyon sok esetben ez nyújtja a legnagyobb biztonságot egy csapat életében. Habár volt egy rövidebb időszak, amikor nem Bognár György volt a vezetőedzőnk, ettől függetlenül az Ő jelenléte az egyik elengedhetetlen kulcs a sikereinkhez. Ismerjük az elvárásait, ezek mellett pedig nem vagyunk kitéve folyamatos változtatásoknak, így a csapatmunkánk is fejlődni tud, valamint egymás teljesítményével is tisztában vagyunk. Természetesen azt is fontos megemlíteni, hogy közös a cél, amiért együtt küzdünk.
Mit kell a továbbiakban is megőriznünk, hogy stabilan az élmezőny tagja legyünk?
Egy kifejezetten erős bajnokságról beszélünk, tehát semmiképp nem lesz egyszerű feladatunk, ha meg szeretnénk tartani a mostani helyünket, márpedig meg szeretnénk. Minden egyes mérkőzésre alaposan fel kell készülnünk, ahogy eddig tettük, és maximális elszántsággal, valamint motivációval kell a pályára lépnünk. A legutóbbi két meccsből levontuk a tanulságot, és ezek tudatában a lehető legrövidebbre kell fognunk a negatív sorozatot. Nem titok, már minden erőnkkel arra készülünk, hogy a Diósgyőr ellen egy újabb jó szériát indítsunk.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Puskás Akadémia FC | 17 | 35 | |
2 | Ferencvárosi TC | 16 | 34 | |
3 | DVTK | 17 | 30 | |
4 | MTK Budapest | 17 | 29 | |
5 | PAKSI FC | 17 | 27 | |
6 | Újpest FC | 17 | 27 | |
7 | Fehérvár FC | 17 | 21 | |
8 | Nyíregyháza | 17 | 18 | |
9 | ETO FC Győr | 17 | 18 | |
10 | ZTE FC | 16 | 16 | |
11 | DVSC | 17 | 13 | |
12 | Kecskeméti TE | 17 | 11 |