Silyét műteni kell
Silye Eriket a tizenharmadik fordulóban, Debrecenben kellett kényszerűen lecserélnie vezetőedzőnknek, Bognár Györgynek bő félórányi játékot követően. A nyáron érkező, kiváló formát mutató játékosunk a bal vállát fájlalta, és azóta sajnos kiderült, a műtéti beavatkozás elkerülhetetlen.
„Igazából a fő eset még visszább nyúlik, egészen a Kisvárda elleni mérkőzésünkig. Akkor egy fejpárbaj után maradtam lenn, és sokan azt hitték, az esés miatt fáj a vállam, de nem. A hátulról érkező lökés a hat éve műtött bal vállamat érte. Valószínű ekkor lazultak fel a régi operáció hegei, a fájdalom viszont elmúlt, és vissza sem tért, így mintha mi sem történt volna, játszottam a kupamérkőzésünkön a Honvéd ellen, majd az MTK elleni bajnokinkon. Jött aztán a debreceni meccsünk, ahol szintén mindenki azt hitte, rosszul értem talajt, de már előtte meglökték a vállam előrefelé. Ezúttal viszont teljesen kiugrott, akárcsak hat éve, sőt, a porc is leszakadt, ami megsértette a csontos részt. Az MR-vizsgálat után tehát kiderült, új műtét kell, ami komplikáltabb lesz a korábbinál” - így a pontos történtekről Silye, aki azt is hozzátette, az operációra november 30-án már sor is kerül.
„Az orvosom előzetesen úgy számol, négy hónap múlva újra pályán lehetek. Természetesen a rehabilitációkat és az edzéseket sokkal korábban elkezdhetem. Szeretnék a március végi mérkőzéseinkre bevethető lenni, akkor indul majd a harmadik bajnoki kör” - tekintett előre balszélsőnk, aki az eddigi tizennégy paksi fellépése alatt már hét gólpasszt jegyez.
Kitartást, Erik!
Hajrá, Paks! A magyar csapat.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Ferencvárosi TC | 7 | 18 | |
2 | Puskás Akadémia FC | 8 | 18 | |
3 | PAKSI FC | 8 | 16 | |
4 | MTK Budapest | 8 | 15 | |
5 | DVTK | 9 | 15 | |
6 | Újpest FC | 9 | 14 | |
7 | Nyíregyháza | 9 | 10 | |
8 | Fehérvár FC | 9 | 9 | |
9 | ETO FC Győr | 8 | 8 | |
10 | DVSC | 8 | 7 | |
11 | ZTE FC | 8 | 7 | |
12 | Kecskeméti TE | 9 | 5 |