fradhp23dec2.jpg

A harmincnyolcadik Ferencváros elleni bajnokink következik

2023. dec. 08.  -  NB I.
Csak úgy, ahogy legutóbb Pakson!

Banner Magy1

A 2023/24-es bajnoki évad tizenhatodik fordulóját rendezik e hétvégén az OTP Bank Ligában. Soron következő ellenfelünk pedig a címvédő és bajnokaspiráns Ferencváros együttese lesz Pakson. Jegyinformációkról vasárnapra ITT írtunk.

Míg a Ferencváros az elmúlt időszakban egymás után két vereséget (Kecskemét, Fehérvár), két döntetlent (Puskás Akadémia, Mezőkövesd), majd legutóbb, szerdán Mezőkövesden sikert abszolvált, addig csapatunk egy győzelem után (Kisvárda) egy döntetlent (MTK), egy vereséget (DVSC), majd zsinórban újabb két sikert (DVTK, Újpest) könyvelhetett el.

Az FTC elleni eddigi hat sikerünkből négyet idehaza szereztünk. 2010 novemberében 3-2-re, 2012 májusában 4-2-re, 2017 áprilisában 3-1-re, majd a legutóbbi paksi randevúnk alkalmával, 2023 áprilisában ismét 3-2-re győztünk, és mi örülhettünk a kilencven percet követően. Itthon tehát jobban megy a Fradival szemben, viszont az is látszik, mindig minimum három gólt rúgtunk a három pont itthon tartásáért. Ezek mellett három döntetlenünk is kiemelendő, 2013 novemberében 2-2-re, 2016 augusztusában 0-0-ra, 2020 júniusában 2-2-re végeztünk.

Legutóbb Pakson Zacharissen Kristoffer szerzett vezetést vendégeinknek a huszonharmadik percben, amit - az akkor még csapatunkban futballozó, azóta nyáron a Fradihoz igazolt - Varga Barnabás egalizált a harminchatodik minutumban. Varga a második félidő elején tizenegyesből is betalált, amivel előnyt szereztünk, de egy perccel később Botka Endre egyenlített. A csattanó Papp Kristófé lett, aki egy kiváló, távoli lövés után vette be a Ferencváros kapuját, beállítva ezzel a 3-2-es végeredményt.

Mindezek ellenére az kétségtelen, és nem elfeledendő, papíron a találkozó toronymagas esélyese a Ferencváros. A közelmúlt egymás elleni mérkőzéseiről összességében ugyanakkor elmondható, egymás után sokszor mutattunk olyan futballt a Fradi ellen, amivel eltüntettük a két csapat közti hatalmas anyagi különbséget. Aláhúzandó, hogy az utolsó nyolc találkozónkon ötször mi szereztünk vezetést…

Innen jön a folytatás: Hajrá, Paks! A magyar csapat.




Múltidéző:

A két csapat először 2009. augusztus 15-én találkozott egymással. A Budapesten rendezett mérkőzés 1-1-es végeredményt hozott. A premier negyvennyolcadik percében Ashmore James szerezte az FTC vezető találatát, amit aztán Lisztes Krisztián egalizált a hatvankilencedikben. A paksi visszavágóra 2010. március 20-án került sor 6000(!) szurkoló előtt. Az első félidőben mindkét csapat betalált: a vendégektől Elding Anthony, tőlünk Vayer Gábor volt eredményes. A második játékrész ötödik percében Ferenczi István gólja után ismét a Fradinál volt az előny, amire már sajnos nem tudtunk válaszol. 1-2 lett a vége. 

A 2010/11-es szezon már, ugyan csak a visszavágón, de meghozta az első győzelmünket a fővárosi zöld-fehérek ellen. Az évad első, egymás elleni meccse jól indult, hiszen Bartha László már a nyolcadik percben gólt szerzett. A válasz két perccel később érkezett, Heinz Marek talált a kapunkban. Az első félidő vége előtt Szabó János vétett öngólt, így a hazaiak mehettek nyugodtabban a pihenőre. A második játékrészben nem esett gól, így ezen a találkozón nem tudtunk pontokkal gyarapodni. A Pakson rendezett visszavágón a gólok születését tekintve éppen fordítva történt minden. Az első negyvenöt perc nem hozott sikeres találatot, a másodikban azonban rákapcsoltak a fiúk. Vayer Gábor szerzett vezetést csapatunk számára, amit a túloldalon Maróti Béla egyenlített ki. Böde Dániel a hetvenkilencedik percben volt sikeres, ismét előnyhöz juttatva ezzel bennünket, ez alkalommal azonban Miljkovic Emil tudott válaszolni a Fraditól. Négy perccel a mérkőzés vége előtt Montvai Tibor billentette a mi oldalunkra a találkozót. 3-2-vel hoztuk a meccset.

A 2011/12-es idény első meccse nem hozott ekkora izgalmakat, 0-0-val zárult a kilencven perc Budapesten. Pakson ismét örülhettünk. Böde Dániel már a tizedik percben betalált, azonban erre vendégeink Klein Martin és Oláh Lóránt találatával válaszoltak a tizennyolvadi és a huszadik percben. Ezt a teljesítményt, miszerint két perc alatt két gólt is lehet lőni, Kiss Tamás egymaga még az első játékrészben bebizonyította. Ő a harmincötödikben előbb egalizált, majd a harminchetedikben vezetést szerzett részünkre. A szünetet követően két perccel Szatmári Lóránd tovább növelte az előnyünket, míg a Fraditól válasz már nem érkezett, így a hármas sípszót követően 4-2-t mutatott az eredményjelző.


A következő szezon egy pesti 2-2-vel indult, ahol az FTC-től 
Ionescu Andrei és Gyömbér Gábor mellett Jovanovic Aleksandar talált a kapuba, utóbbi a sajátjába, amihez Simon Attilánk találata párosult, így alakult ki a pontosztozkodás. A visszavágón LeonardoBesic Muhamed és Klein Martin találataival tetemes előnyt szerzett vendégünk. Szépíteni csak Lázok Jánosnak sikerült.

A 2013/14-es évad ismét egy 2-2-s egymás elleni végeredménnyel indult, csak ez alkalommal az első randevút mi tartottuk. Böde Dániel, aki ekkor már az FTC játékosa volt, a negyvanharmadik percben juttatta előnyhöz csapatát. Tőlünk Bartha László és Simon Attila válaszolt, vendéginktől pedig Jenner Julian egalizált. A szezonbéli második találkozáson a Fradi odahaza 2-0-val gyűjtötte be a három pontot.


A 2014-es év második felétől, együttesünk szemszögéből a Ferencváros ellen sajnos egy rossz periódus vette kezdetét, amit két 0-0-s pontosztozkodás foglal keretbe 2014. november 1-től 2016. augusztus 6-ig. E két dátum között négy vesztes meccset (0-1, 2-0, 0-5 és 5-2) játszottunk a budapesti zöld-fehérek ellen.

Ezt az időszakot gyorsan elfeledve ugorjunk is tovább. 2016. november 5-én egy idegenben aratott 1-2-es győzelemmel lett ismét kiegyenlített a két csapat egymás közti versengése. A Groupama Arénában Hahn János a tizennegyedik percben volt eredményes, majd az ötvenhetedikben Koltai Tamás duplázta előnyünket. A Fradi oldaláról, négy perccel a vége előtt Busai Attila szépített.


A szezonbéli harmadig találkozásunkra 2017. április 12-én került sor Pakson. 
Bartha László és Haraszti Zsolt góljaival 2-0-ra vezettünk az összecsapás szünetére. Hajdú Ádám a hetvenkilencedik percben szinte bebiztosította a győzelmünket. A végeredményt Böde Dániel nyolcvannyolcadik percben szerzett szépítő gólja állította fel, ami után az eredményjelző így 3-1-et mutatott egészen a mérkőzés lefújásáig.


A 2017/18-as idényben Ferencváros - Paks - Ferencváros volt az egymás elleni menetrendünk, az eredmények pedig 1-1, 0-2 és 2-2.

Az első mérkőzésen Varga Roland találatát Hahn János egyenlítette ki.

Miután a Fradi otthonunkból elvitte a három pontot, a Groupamában Gévay Zsolt és Papp Kristóf góljaival sokáig úgy nézett ki, vissza is szerezzük az egységeket, hisz’ a túloldalon csak Blazic Miha tudta a kapunkba juttatni a játékszert. Andó-Szabó Sándor azonban a mérkőzés hosszabbításában büntetőt ítélt a hazai csapat javára, amit Varga Roland a kilencvenötödik percben(!) sikeresen értékesített is, így végül döntetlennel zártunk.




A 2018/19-es évadban is a fővárosban kezdtünk, és ott is fejeztük be az egymás elleni viadalokat. 2018. augusztus 18-án 
Petrjak Iván a harmadik percben vezetéshez juttatta vendéglátónkat, de Hahn János még az első félidő hosszabbításában egalizált. A második játékrészben nem esett gól egyik oldalon sem, így 1-1 lett a találkozás vége. Majd idehaza és a fővárosban is vereséget szenvedtünk…


A 2019/20-as szezon első két meccse igencsak felejthetőre sikeredett számunkra, nem úgy a harmadik összecsapás. A szezon véghajrájában, június 10-én nagyon kellettek a pontok, mikoris a bajnokaspiránst fogadtunk otthonunkban. Csapatunk pedig a szív és a lélek diadalával a találkozó hosszabbításában, 0-2-es hátrányból állt fel, és ért el 2-2-es végeredményt.


A 20/21-es szezon első, egymás elleni összecsapásunk elég érdekesre sikeredett, hiszen az első számú gárdánkat akkor sújtó megannyi pozitív koronavírus-teszt miatt sok alapemberünk hiányzott keretünkből, ezért halasztási szándékkal fordultunk az FTC felé, aki kérelmünkbe nem egyezett bele. Csapatunkat tehát túlnyomórészt fiatal játékosok alkották, így nem meglepő, 5-0-s vereséget szenvedtünk a fővárosban… A visszavágó sem indult valami fényesen, hiszen a harmadik percben 
Frimpong Abraham már vezetést is szerzett vendégünknek. Srácaink ugyanakkor nem tették fel kezüket, sőt, felpörgette Őket a korán bekapott gól. Nyomtunk, felvettük a kesztyűt a Fradival, és felnőttünk a feladathoz. Nagy akarásunknak meg is lett az eredménye, hiszen Szabó János még a szünet előtt egyenlíteni tudott, így ígéretes újabb negyvenöt perc elé néztünk. A második játékrész ötödik percében büntetőhöz jutott az FTC, amit Kharatin Igor értékesített, tehát sajnos újra hátrányba kerültünk, viszont meggyőző játékunk tovább folytattuk. A játék képe alapján megérdemeltük volna az egy pontot, azonban ennek hajhászása közben a Fradi élt egy kontralehetőséggel, és a nyolcvanötödik percben Isael lezárta a találkozót. A harmadik randevúnkon a sas-fészekben már a második percben vezetést szereztünk. Jogosan megítélt büntetőnket Hahn János értékesítette. Gólunk sajnos felpörgette a hazaiakat, a huszonkettedik percben Laidouni Aissa, a negyvenkilencedikben Uzuni Myrto, a hatvankettedikben Mak Róbert, a hetvenötödikben Boli Franck vette be a kapunkat, majd két perccel a vége előtt Szendrei Ákos szépített tőlünk, a nyolcvankilencedikben viszont Baturina Roko állította be a végeredményt...

A 21/22-es kiírásban Pakson kezdtünk az FTC ellen, sajnos 1-3-ra vesztettünk, ám játékban maximálisan felnőttünk ellenfelünkhöz. A fővárosi visszavágón 0-3-ra diadalmaskodtunk a rekordbajnok otthonában. Remekül álltunk bele a mérkőzésbe, és a szünetig Ádám Martin és Szabó Bálint bombagóljával már kétgólos előnyt szereztünk. A második játékrészben Haraszti Zsolt is szépségdíjas találatot szerzett a hetvenkettedik játékminutumban, ezzel már 0-3 volt ide. A hazai oldalról nem jött válasz, tehát három góllal hoztuk haza a három pontot. A harmadik randevút városunkban rendezték, ahol Lenzsér Bence már a hetedik percben megszerezte a vezetést számunkra. A huszadik percben Besic Muhamed egalizált, és úgy nézett ki, marad a pontosztozkodás. A hosszabbítás második percében Auzqui Carlos góljával vitte el végül mindhárom egységet a Fradi, ami azért bosszantó, mert egymás után sokadjára mutattunk olyan futballt, ami minimum rászolgált volna az egy pontra, eltüntetve a két csapat közti különbséget.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 22 46
2 Ferencvárosi TC 21 45
3 Fehérvár FC 22 39
4 Puskás Akadémia FC 22 34
5 DVSC 22 32
6 MTK Budapest 22 31
7 Kecskeméti TE 22 30
8 DVTK 21 28
9 ZTE FC 22 28
10 Újpest FC 22 24
11 Kisvárda Master Good 22 17
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 22 16
22. forduló erdeményei
  -   0:1
  -   0:5
  -   3:1
  -   4:0
  -   1:0
  -   3:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök