fehervarhp23decb.jpg

Fehérváron zárjuk az őszi idényt

2023. dec. 11.  -  Klub
Már csak egy meccs maradt 2023-ból - Heti program

Banner Magy1

A múlt hétvégén megszereztük a tizedik győzelmünket a 2023/24-es bajnoki kiírásban. Hatalmasat harcoltunk hazai pályán a címvédő Ferencváros ellen, akiket végül 3-2-re sikerült legyőznünk, és ezzel tizenhat mérkőzést követően immáron harmincnégy egységünk van. További érdekesség, hogy az eddig lejátszott nyolc hazai találkozónkból hetet megnyertünk egy döntetlen mellett, így arénánkban veretlenek maradtunk az ősz folyamán.

December közepe lévén egy összecsapás maradt az évből, e hétvégén szombaton Székesfehérvárra vagyunk hivatalosak az OTP Bank Liga tizenhetedik kanyarjában. Újabb komoly mérkőzés tehát, mellyel 2023-at zárjuk. Vendéglátónk utolsó öt mérkőzéséből négyet megnyert (az Újpest, a Ferencváros, a Puskás Akadémia és a Mezőkövesd ellen), egyszer megosztozott a pontokon (a Kecskeméttel szemben). Ezt a sort figyelembe véve nem csoda, hogy a tizenegyedik fordulóban még a hetedik helyen álló Fehérvár ezúttal már a harmadik helyet birtokolja.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.


OTP Bank Liga, 17. forduló

2023. december 16., 12:30
Fehérvár FC - PAKSI FC
Székesfehérvár, Székesfehérvári Sóstói Stadion

Ami az utánpótlást és a női szakágat illeti, erre a hétre már minden csapatunk letette a lantot, és elindult a téli szünet. Természetesen a következő napokban és hetekben rendre sorra vesszük majd az NBIII-as eredményeket, valamint az utánpótláscsapataink és a lányaink őszi szerepléseit.

Fehervarhp23deca

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 29 59
2 Puskás Akadémia FC 29 56
3 PAKSI FC 29 52
4 ETO FC Győr 29 46
5 MTK Budapest 29 42
6 DVTK 29 40
7 Újpest FC 29 36
8 Fehérvár FC 29 31
9 Nyíregyháza 29 30
10 ZTE FC 29 30
11 DVSC 29 29
12 Kecskeméti TE 29 23
29. forduló erdeményei
  -   2:3
  -   0:0
  -   2:0
  -   3:1
  -   1:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök