vasvissza1.jpg

Vas Gábor négy hónap kihagyás után tért vissza

2023. dec. 18.  -  NB I.
Rögtön kilencven percet játszott Fehérváron.

Banner Magy1

Vas Gábor még augusztus közepén, a negyedik fordulóban, az Újpest elleni hazai mérkőzésünk alkalmával sérült meg. Vast kulcscsonttörése és műtétje miatt négy hónapig nem láthattuk a pályán, tizenhárom bajnokit és két kupamérkőzést kellett a lelátóról végigkísérnie, úgy, hogy az előző szezonban mindösszesen tizenegy mérkőzést hagyott csak ki. Fiatal és tehetséges védőnk az őszi idény záró találkozóján, Fehérvárott tért vissza.

„Sajnos a mérkőzés eredménye miatt csalódott vagyok” - így húszéves labdarúgónk. „Ami engem illet, rettentő módon elfáradtam. Külön edzettem, így azért gondoltam, hogy nem leszek a legjobb állapotban, de már az első félidőben éreztem, kemény mérkőzés vár majd rám, így is lett. Lelkileg is nehéz volt ennyit kihagyni, ugyan tavaly a másik vállammal voltam sérült, de nem emlékeztem rá, hogy ennyire megterhelő ez az időszak. Minderre még rátett egy lapáttal, hogy régóta úgy éreztem, készen állok a visszatérésre, de aztán a röntgenfelvételek alapján az orvosok ezt nem hagyták jóvá egészen a múlt hét közepéig. Most még egy-két napig pihenek, aztán indítom a különmunkát, jóval a társak előtt, hogy a január másodikai kezdésre utolérjem Őket, és februárban már a régi szinten bírjam a meccsterheléseket” – fogalmazott érdeklődésünkre Vas.

Hajrá, Vasi!

Vasvissza2

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 17 35
2 Ferencvárosi TC 16 34
3 DVTK 17 30
4 MTK Budapest 17 29
5 PAKSI FC 17 27
6 Újpest FC 17 27
7 Fehérvár FC 17 21
8 Nyíregyháza 17 18
9 ETO FC Győr 17 18
10 ZTE FC 16 16
11 DVSC 17 13
12 Kecskeméti TE 17 11
17. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   0:1
  -   3:1
  -   3:2
  -   2:1
  -   3:4

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök