tothberk1a.jpg

Új játékosunk: Tóth Barna

2024. jan. 31.  -  Klub
Klasszikus centert igazoltunk Kecskemétről.

Banner Magy2

Örömmel jelentjük, klubunk és a Kecskeméti TE a mai napon megegyezett Tóth Barna játékjogait illetően, aki ezentúl Pakson folytatja pályafutását.

Tóth utánpótláséveit Újpesten töltötte, majd a Honvéd II, a Vác, a Siófok, a Monor, a Nyíregyháza, a Szombathely és az Ajka után következett kecskeméti karrierje, ahová 2021 nyarán igazolt. A huszonnyolc éves támadó eddigi pályafutása során a KTE-nél játszotta a legtöbb mérkőzését, ahol összesen nyolcvankilencszer lépett pályára lila-fehérben, ez idő alatt pedig húsz gólt és húsz gólpasszt jegyzett. Összesen száznegyvennégy másodosztályú és negyvenhat első osztályú mérkőzést számlál mindeddig.

Nagyon örülök, hogy végre csatlakozni tudtam a csapathoz. Nagyon sok jót hallottam a klubról, boldog vagyok, hogy Pakson folytathatom a karrierem. Kicsit közel van a bajnoki rajt, de még azért csak ideértem előtte - fogalmazott százkilencvennyolc centiméteres újdonsült támadónk.

Barna kontraktusa három és fél évre szól. 

Üdvözlünk a magyar csapatban, Barna!

Tothberk2

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 20 39
2 Ferencvárosi TC 20 37
3 PAKSI FC 20 36
4 DVSC 20 35
5 Puskás Akadémia FC 20 31
6 Kisvárda Master Good 20 28
7 ZTE FC 19 27
8 MTK Budapest 20 24
9 Újpest FC 20 23
10 DVTK 20 19
11 Nyíregyháza 19 15
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 20 14
20. forduló erdeményei
  -   0:1
  -   1:1
  -   02.01 19:45
  -   1:3
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök