A huszonhetedik Paks-PAFC következik
Beharangozónk elején nézzük is az egymás elleni statisztikát, melyet minimálisan vezetünk. Tizenkét győzelem itt, tizenegy ott, közte háromszor megosztoztunk a pontokon. A gólarány 53:41 ide, ez mérkőzésenként 3.6-os gólátlagot jelent.
Ami a hazai mérlegünket illeti, nem kérdés, a Puskás Akadémia nem győzni jár Paksra. Nyolc alkalommal mindhárom egységet itthon tudtuk tartani, míg egy döntetlen mellett Felcsútra eddig mindösszesen háromszor vitték magukkal a pontokat. Aláhúzandó ugyanakkor, hogy az utolsó két városunkban rendezett találkozónkat egyaránt megnyerték, így utoljára 2021 novemberében arattunk sikert a PAFC ellen hazai környezetben. Ami viszont az idei szezont illeti, az első, Felcsúton rendezett összecsapásunkat mi húztuk be Haraszti Zsolt és Könyves Norbert góljával.
A kék-sárgák az ősszel begyűjtött huszonnyolc pontjuknak köszönhetően a negyedik pozícióban töltötték a téli szünetet, tehát jelenleg hattal kevesebb egységük van, így egy esetleges győzelemmel nagyra nyithatjuk az ollót riválisunkkal szemben. A PAFC utolsó ötmeccses formamutatója igen vegyes képet mutat, győztek az Újpest ellen, ikszeltek a Ferencvárossal szemben, kikaptak a Fehérvártól, majd a Kecskemétet verték és döntetlent játszottak a Mezőkövesddel. Ellenben mi a DVSC-től és a Fehérvártól elszenvedett vereségünk között legyőztük a DVTK-t, az Újpestet és a Ferencvárost.
Igazi rangadó várható tehát a tavaszi idény első mérkőzésén. Jegyinformációk ITT.
Hajrá, Paks! A magyar csapat.
Csapatunk 2013. augusztus 10-én találkozott először a Fejér megyei együttessel. A városunkban rendezett premieren öt gól is esett. Kovács Gábor révén már a 6. percben előnyt szereztünk, amit a szünetig tartottunk is. Tischler Patrik, a Puskás Akadémia csatára az 54. percben, büntetőből egalizált, ezután azonban tőlünk Simon Attila nyitotta ki gólzsákját, és vágott hármat. 4-1 lett a vége. A visszavágón a Puskás, Tóth Balázs 80. percben szerzett találatával, 1-0-s végeredménnyel szerezte vissza a három pontot.
A 20/21-es szezon sikerei: Az első Puskás Akadémia elleni összecsapásunkra ki ne emlékezne? 2020. november 7-én, hazai pályán 6-2-es győzelmet arattunk a PAFC ellen. Hahn János mesternégyesén túl Bognár István és Ádám Martin is a vendégeink kapujába talált. A visszavágó egy izgalmas és szoros meccset hozott Felcsúton, de sajnos mindig csak mi szaladtunk az eredmény után, és ugyan Böde Dániel és Hahn János találataival 2-2-re még kiegyenlítettünk, végül 3-2 lett oda. Harmadszor megint Pakson vívtunk, ahol egy óra elteltével még a Puskás Akadémia vezetett, de aztán szűnni nem akaró nyomásunk maximálisan meghozta gyümölcsét. Böde Dániel egalizálását egy vendég öngól követte, majd Bognár István duplázott, 4-2-re nyertünk.
A 21/22-es kiírásban először a Pancho Arénában randevúztunk egymással, ahol féltucatnyi gólunkra a hazai oldalról csak egy érkezett válaszul. Negyedóra elteltével Sajbán Máté kezdte a gólgyártást, majd a szünetig Bognár István és Ádám Martin is betalált. A második játékrész elején szépített a PAFC, Plsek Jakub zörgette meg hálónkat. Három perccel később, az ötvenkilencedik játékminutumban Nagy Richárd növelte újra előnyünk, majd Sajbán és Bognár is megszerezte második találatát a mérkőzésen. Hazai visszavágónk alkalmával szintén gólzáport rendeztünk. Ádám Martin a nyolcadik, Böde Dániel a huszonhatodik percben és Bognár István az első félidő hosszabbításában talált vendégeink kapujába, ezzel ismét háromgólos előnyt építve a szünetre. Három perccel a találkozó vége előtt Corbu Marius szépített a PAFC-tól, de Sajbán Máté a kilencvenedikben megszerezte a negyedik találatunkat, ezzel beállítva a 4-1-es végeredményt. A haramdik szezonbéli összecsapásunkat Felcsúton 2-0-ra vesztettük el...
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Puskás Akadémia FC | 17 | 35 | |
2 | Ferencvárosi TC | 16 | 34 | |
3 | DVTK | 17 | 30 | |
4 | MTK Budapest | 17 | 29 | |
5 | PAKSI FC | 17 | 27 | |
6 | Újpest FC | 17 | 27 | |
7 | Fehérvár FC | 17 | 21 | |
8 | Nyíregyháza | 17 | 18 | |
9 | ETO FC Győr | 17 | 18 | |
10 | ZTE FC | 16 | 16 | |
11 | DVSC | 17 | 13 | |
12 | Kecskeméti TE | 17 | 11 |