bogtavasz42a.jpg

Tavasszal mindenki minket akar majd megverni!

2024. febr. 04.  -  NB I.
Rajt előtti interjú vezetőedzőnkkel.

Banner Magy2

A kiválóra sikeredett őszi idény után érzett terhet a csapaton a felkészülés alatt?

Egyáltalán nem! Úgy gondolom, eddig semmi nyomás nem volt a játékosokon és rajtam sem, és ez így van rendjén. Ahogy már párszor említettem, különösebben nem foglalkozunk azzal, hogy jelenleg hol állunk a tabellán. A Ferencváros annyira kiemelkedik a mezőnyből, hogy úgyis megnyeri a bajnokságot, aztán a további sorrend majd menet közben, tavasszal kialakul. Mondhatni, tizenegy egyforma csapat van az NBI-ben, de a többiekhez képest van annyi előnyünk, hogy reménykedhetünk egy pozitív folytatásban.

A téli felkészülés itthon kezdődött, majd Törökországban folytatódott. Milyen erőnléttel utazott a csapat edzőtáborozni?

Fizikálisan nem tudtak visszaesni a játékosok, hisz’ mindösszesen két hetet töltöttek otthon karácsonykor, ennyi idő alatt pedig nem lehet leépülni annyira, hogy alapozó munkát kelljen végezni a felkészülés elején. Tulajdonképpen bajnoki ritmusban készülhettünk végig, az egész hónap során. Mindig jól dolgoznak a srácok, a hozzáállással és a pályán végzett munkával sosincs gondunk.

Bogtavasz42b

Hogy építették fel a felkészülést?

Folyamatában kezeltük, és úgy érzem, jól ütemeztük, hogy Törökországban játszottunk négy komoly edzőmérkőzést. Belekben minden találkozónk hasznos volt, szervezett ellenfelek ellen jó iramú meccseket vívtunk, ahol kiütköztek azok a hibák a csapatjátékunkban, amelyekkel foglalkoznunk kell. Hogy csak kettőt említsek, Silye pozíciója sérülése miatt még megoldásra vár, de a támadójátékunkban is akadnak gondok. Ezt a két feladatot kell megoldanunk hétről hétre, a többi nagyjából a helyén van.

Sajnos Szabó Jánosnak az utolsó őszi bajnokinkon összeszedett izomsérülése még gondot okozott a mögöttünk hagyott hetekben, de remélhetőleg mielőbb kész lesz a következő fordulókra. A sérüléseket tekintve nincs több olyan, ami akadályozna bennünket a Puskás Akadémia elleni találkozónkra készülve.

Rögtön egy igazi rangadóval kezdjük a tavaszi idényt, és győzelem esetén igencsak nagyra nyithatjuk az ollót a két csapat között…

Igen, ha nyerünk, nagyon eltávolodhatunk a Puskás Akadémiától, viszont vereség esetén közelebb is jöhetnek hozzánk. Mindig nagyon érdekes meccseket játszunk velük, és az utóbbi években sajnos kétszer is meg tudtak verni bennünket. Győzelmükkor maximálisan alkalmazkodtak hozzánk, ez várható egyébként ezúttal is. Mostanában a pontrúgásokra és a kontrákra építenek ellenünk, célfutballjukkal láthatóan eredményesebbek tudnak lenni, viszont amikor nyíltan játszanak, ahogy mi is, eddig nagy százalékban megvertük őket. Ha focizni szeretnének, abban mi valamivel jobbak vagyunk.

Februárban hat meccs vár ránk, tehát mindenki kemény tavaszi idényrajtot emleget. Egyetért ezzel?

Nem túl szerencsés februárra ekkora terhelést tenni, és elsősorban nem a játékosok miatt, ők profin megoldják, inkább a pályákra gondolok. Későbbi hónapokban is lehetett volna többet futballozni. Ha a program viszont ilyen, akkor alkalmazkodni kell, de nem csak nekünk, a többieknek is húzós hónap lesz. Összességében nehéz tavasz elé nézünk, és elsősorban nem szakmailag, sokkal inkább mentálisan. Nagy teher fog ránk hárulni, mindenki minket akar majd megverni. Kétségkívül az eddigieknél most jobban a kirakatban vagyunk, ami mentális teher lehet a csapatra nézve, ugyanakkor úgy gondolom, ezt el kell tudni viselni mindenkinek.

Bogtavasz42c

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 0 0
2 Nyíregyháza 0 0
3 Győri ETO FC 0 0
4 ZTE FC 0 0
5 MTK Budapest 0 0
6 UTE 0 0
7 Puskás Akadémia FC 0 0
8 DVTK 0 0
9 Kecskeméti TE 0 0
10 Fehérvár FC 0 0
11 DVSC 0 0
12 Ferencvárosi TC 0 0
. forduló erdeményei

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök