kte_rt24tav1.jpg

Bognár: A szünetben megbeszéltük, másfajta meccset kell játszanunk

2024. febr. 11.  -  NB I.
Vezetőedzőnk értékelésében aláhúzta, a második félidőben folyamatosabb játék alakult ki.

Banner Magy1

„Az első félidőben megpróbáltuk Hahnt a bal oldalon játszatni, ami nem nagyon jött be, így vissza kellett állítanunk a saját posztjára. Kerestük a megoldást a Kecskemét ellen, egy nagyon töredezett játék mellett. Rengeteg volt a szabálytalanság, nem volt szép futball. A második játékrészben átszerveztük az összeállításunk. Ekkor már folyamatosabb volt a játék mindkét csapat részéről. Megérdemelten nyertünk, mert többet tettünk érte, jobban nyomtuk vendégeinket. Volt ugyan lehetősége a KTE-nek is, de csak pontrúgások, oldalszabadrúgások és szögletek után. A mezőnyben nem éreztem veszélyt. A szünetben megbeszéltük, egy másfajta meccset kell játszanunk, és amennyire tudjuk, nyomjuk a kapuja elé a Kecskemétet. A csapatjátékunk most is működött, ebben erősek vagyunk, a színvonal még nem kiemelkedő, viszont változatlanul bízom benne, lesz az még jobb” - így vezetőedzőnk, Bognár György.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 18 35
2 Ferencvárosi TC 18 34
3 PAKSI FC 18 33
4 DVSC 18 31
5 Puskás Akadémia FC 18 28
6 Kisvárda Master Good 18 27
7 ZTE FC 18 24
8 Újpest FC 18 22
9 MTK Budapest 18 21
10 DVTK 18 18
11 Nyíregyháza 18 14
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 18 11
18. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   0:1
  -   2:1
  -   1:1
  -   2:0
  -   0:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök