kte_rt24tav2.jpg

Windecker: Élvezzük a mérkőzéseket

2024. febr. 11.  -  NB I.
Gólszerző középpályásunk a csapatot emelte ki újabb győzelmünk után.

Banner Magy2

„Mindenekelőtt a csapatot emelném ki, hiszen ma is rendkívül jól küzdöttünk egymásért. Taktikailag szerintem egy jó mérkőzést játszottunk. Szerettük volna jobban a kapujához nyomni a Kecskemétet, de ne felejtsük el, jó csapatról beszélünk, akik fizikálisan is remekül fel vannak készítve. Egy olyan figura után sikerült betalálnom, amit rendre gyakorlunk, és úgy gondolom, megérdemelten nyertük meg a találkozót. Hasonló szituációnk volt pár napja Mezőkövesden, csak azt a hazaiak kapusa hárítani tudta, most örülök, hogy gól lett belőle. Ez a három győzelmünk a kiváló téli felkészülési munka eredménye. Élvezzük a mérkőzéseket, és hogy jó formában játszunk, szeretnénk minél tovább nyújtani ezt a szériánkat, mellette a földön maradunk, és tudjuk a realitásokat” - fogalmazott győztes gólunk szerzője, Windecker József, aki immáron nyolc gólnál jár a szezonban.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Újpest FC 3 6
2 Puskás Akadémia FC 3 6
3 Vasas 3 5
4 ETO FC Győr 2 4
5 MTK Budapest 3 4
6 Kisvárda Master Good 3 4
7 PAKSI FC 3 4
8 DVSC 3 3
9 Nyíregyháza 3 3
10 ZTE FC 3 3
11 Kispest-Honvéd 3 3
12 Ferencvárosi TC 2 1
3. forduló erdeményei
  -   12.31 10:00
  -  
Honvéd
2:2
  -   1:0
  -   5:0
  -   2:4
  -   2:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök