upaudit.jpg

Auditálták utánpótlásbázisunkat

2024. febr. 19.  -  Utánpótlás
Egy dán és egy belga úriember érkezett Paksra.

Banner Pse

Három éve állt fel az MLSZ új, négylépcsős utánpótlásrendszere, amit az akadémiák, a tehetségközpontok, a körzetközpontok és az úgynevezett Grassroots-os csapatok alkotnak. Klubunk pedig anno az előkelő tehetségközpont besorolást kapta, mint ahogy arról sokszor írtunk már. „Az induláskor is átestünk egy auditáláson, viszont akkor magyar szakemberek látogattak meg minket” - kezdte Péter Norbert utánpótlás-vezetőnk. „Ezúttal azonban külföldi vendégeink voltak két napon keresztül. A Double Passtól Anders Damgaard és Kris Collaert, egy dán és egy belga úriember érkezett Paksra, hogy betekintsen a klub utánpótlás részlegébe.”

Utánpótlás-szekciónk a szemlét már tavaly augusztusban és szeptemberben előkészítette egy komoly és mindent átfogó dokumentációval, február elején pedig megtörtént a mustra. „A feltöltött írásos anyagokban átfogóan kellett bemutatnunk a teljes utánpótlás részlegünket, egészen a klub strukturális felépítéséig és szakember gárdájáig” - folytatta UP-vezetőnk. „Most pedig ezen írásos anyagok személyes visszaellenőrzése történt. Egy tízlépcsős rendszeren - melyet az MLSZ-szel közösen állítottak fel - mentünk végig a napokban. Megnézték és véleményezték a létesítményeinket, két csoportunk edzését, valamint klubunk utánpótlás-felépítését. Úgy gondolom, a sok munka mellett elmondható, jól telt a két nap. Vendégeinkről csak jó véleménnyel lehetünk, mindenben maximálisan partnerek voltak, látszott, véleményüket minden esetben segítő szándékkal adták át. Áprilisra ígérték az írásos, végleges eredmények közlését, amit még egy online beszélgetés előz majd meg, mellyel az átvilágítás zárul.”

Klubunk az értékelést százalékos rendszerben kapja majd meg, amin akár utánpótlásbázisunk következő évekre történő besorolása is múlhat. Péter Norbert azonban pozitív ilyen tekintetben, hiszen úgy érzi, az előírtak szerint minden elvárást tartani tudunk. „Persze, ahol esetleg pontokat vesztettünk, megfogadjuk majd a tapasztalt tanácsaikat, és a következő évek céljaiként megpróbálunk előrelépni a tekintetben” - tette hozzá szakemberünk.

Utánpótlás-ágazatunk fejlődése, fejlesztése tehát továbbra is jó úton és jó kezekben halad előre, melyet a pályán elért egyre jobb eredmények is alátámasztanak évről évre.

Hajrá, Paks! Hajrá, fiatalok!

Kép: Péter Norbert, Anders Damgaard, Kris Collaert és Karszt László

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 33 69
2 Ferencvárosi TC 33 68
3 PAKSI FC 33 53
4 DVSC 33 53
5 ZTE FC 33 48
6 Puskás Akadémia FC 33 46
7 Újpest FC 33 40
8 Kisvárda Master Good 33 40
9 Nyíregyháza 33 40
10 MTK Budapest 33 38
11 DVTK 33 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 33 22
33. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   3:0
  -   0:1
  -   2:2
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök